No More Dream 4.fejezet

Percek óta fel-alá járkál, kezeit idegesen tördeli.
- Válaszolj,kérlek. - próbálok érzelemmentesen beszélni, hangom mégis elcsuklik. A szívem hevesen dobog, torkomban gombóc keletkezik... na meg a pillangók a gyomromban.
-Nem tudom hogy mondjam...a helyzet az,hogy fogalmam sincs miért,de amióta megláttalak...fontossá váltál számomra,beléd szerettem,és meg akarlak védeni...ezért is mentem oda.-hadarja.-Most biztos őrültnek tartasz.-teszi hozzá,s idegesen a hajába túr.
-Sokkal inkább aranyosnak...és hihetetlennek.-mosolyodom el,mire megkönnyebbülten felsóhajt.
De most komolyan. Mennyi esélyem volt arra,hogy ilyesmi történjen velem? Hogy kis túlzással szerelmet valljon? És mégis...
Közelebb lép hozzám és megsimítja az arcom.
-Ennek örülök...Nos,nézzük meg,hogy áll Jin azzal a vacsival.
Kézen fogva lépünk ki újból a folyosóra,ahol Kook és Rinie igyekeznek szintén a konyhába. A vacsora jó hangulatban telik,hangosan nevetgélve ismerkedünk meg egymással. Jobban mondva a fiúk kérdezgetnek minket magunkról,hisz mi jóval többet tudunk róluk. Készségesen válaszolunk mindenre,folyamatosan mosolyogva felelgetünk. Azt hiszem mindkettőnk nevében kijelenthetem,hogy határtalan boldogsággal tölt el,hogy tényleg a BTS tagjainak társaságában vagyunk.
Az evés befejeztével Jin nekiáll mosogatni.
-Segíthetek?-lépek oda mellé segítőkészen,de megrázza a fejét.
-Ugyan,megcsinálom én. Ízlett a kaja?-érdeklődik aranyosan.
-Igen,nagyon finom volt.-dicsérem meg mosolyogva,majd a többieket követve átmegyek a nappaliba.
Kényelmesen elhelyezkedünk a bőrkanapékon,és éjszakába nyúlóan folytatjuk a beszélgetést.
Egyszer csak azon kapjuk magunkat hogy Rinie nem válaszol,szemeit lehunyva álomba szenderült.
JungKook lágyan mosolyog,miközben az alvó lány fejét ölébe hajtja,s kisimít egy tincset a homlokából.
Mi is elég fáradtnak érezzük magunkat,így elköszönünk a nap hátralevő részére és halkan felmegyünk Tae szobájába.
-Mindjárt jövök,elmegyek lezuhanyozni.-villant féloldalas mosolyt V.
Leülök az ágyra és figyelem,ahogy becsukja maga mögött az ajtót,majd távolodó lépteit hallgatom. Van mit feldolgoznom,így az ölembe bámulva gondolataim közé merülök. Minden túlzás nélkül kijelenthetem,hogy egy szempillantás alatt egy tündérmese kellős közepén találtam magamat. Folyamatosan ott motoszkál az agyamban a kis kérdés:miért pont én?

Váratlanul ér a számra tapadó kéz. Megdermedek,aztán sikítani próbálok,ám az erős szorításban lehetetlen.
-Jobban jársz,ha csendben maradsz és azt csinálod amit mondok.-suttogja a fülembe egy hang. A felismeréstől végigfut a hideg a hátamon.
Baekhyun?!

No More Dream 3.fejezet

A szememet lesütve agyalok, mikor gyengéden kezei közé fogja az államat és felemeli a fejemet.

- Nem engedem, hogy többé bántsanak. Soha. - ígéri, s látom rajta, hogy teljesen komolyan gondolja. A fejemben egyre több kérdőjel jelenik meg.

Miért teszi ezt értem? Hisz csak egy egyszerű rajongója vagyok. Bár mindig is a legnagyobb fannak vallottam magamat; pontosan tisztában vagyok azzal, hogy csak egy vagyok a sok közül.
Akkor mégis miért mond ilyeneket nekem? Úgy viselkedik, mint akinek jelentek valamit. Mintha fontos lennék számára... Miért csinálja ezt? Még csak nem is ismer!

Ezen újabb gondolatmenetem után megint ráemelem a tekintetemet. A szemembe néz és az az érzésem támad, hogy teljesen átlát rajtam. Halványan elmosolyodik.
- De most aludnod kell, hogy legyen erőd segíteni nekem.
- Segíteni? Mégis miben?- nézek rá kérdőn.
- Az legyen meglepetés. - kacsint rám titokzatosan vigyorogva.

Nem firtatom tovább a témát, inkább engedelmesen elhelyezkedem. Tae leül mellém egy székre, és fejét az ágyra hajtva tekergeti az ujjaira a rakoncátlan hajtincseimet.
Épp lehunynám a szememet, mikor meghalljuk a hangos szóváltást:
- De mondom, hogy nem kérem!
- Naaaaa légyszi-légyszi.
- De nem kell!
- Akkor is meg fogod enni!

- Nézzük meg őket. - javaslom, Ő pedig halványan elmosolyodva bólogat. Ismét kimászom az ágyból, és követem Tae Hyungot, aki kilép a helyiségből. Nem sokat tudok kivenni a házból, mert csak pár lépés erejéig maradunk a folyosón.
A szomszédos szobába benyitva meglátom Riniet, aki csukott szájjal nevet. Kook szorosan mellette, félig ül, félig fekszik, és egy kanál levest próbál belegyömöszölni a barátnőm szájába.
- Nyisd ki. - mondja összeszűkített szemekkel, de a lány a fejét rázza. - Edd meg kérlek szépen. Naaa, az én kedvemért!- próbálkozik Jung Kook huncutul mosolyogva, mire végre-valahára megeteti vele az ételt. - Akkor jöhet a következő kanállal. - kacsint Riniere, aki szemeit forgatva nevet tovább.

Ránevetek a mellettem álló srácra, aki szemével jelzi nekem: hagyjuk őket magukra.
Biccentek, majd csendben kiosonunk. A folyosón aztán kitör belőlünk a nevetés és a hasunkat fogva hangoskodunk. Egyszer csak Jin bukkan fel a lépcső tetején.
- Hali, fiatalok!- vigyorog ránk. – Hm...szóval Ő az a lány?- a kezével takarja el a száját, de így is tisztán hallom,ahogy V-hez beszél.
Úgy érzem, hogy a szőnyegen valami igazán érdekes bámulnivalóm akad, s figyelmen kívül hagyom az előbbi megjegyzését.
- Giya vagyok-nyújtok neki mosolyogva kezet, ő pedig vidáman megrázza.
- Örülök, hogy megismerhetlek. Remélem, gondját viseled majd... – fejével a mellettünk toporgó srác felé bök, aki láthatóan zavarba jön és köhörészni kezd, majd megszólal:
- Még nem jött teljesen rendbe, úgyhogy ágyban a helye. Ugye, Giya?
- Hát persze...- fojtom vissza a nevetésemet. Olyan végtelenül aranyos, amikor zavarban van.
- Jajj, eszem ágában sincs feltartani titeket; amúgy is a konyhába indultam vacsit csinálni. - nevet Jin. - Aztán nehogy elmozdulj mellőle!- teszi még hozzá V-re kacsintva, aztán magunkra hagy.
- Khm. Ne haragudj, össze-vissza beszél...- magyarázkodik rögtön Tae Tae.
- Semmi baj. - felelem mosolyogva, s majd kicsattanok az örömtől.
- Egyébként tényleg pihenned kéne még. - fordítja komolyra a szót, én azonban a fejemet rázom:
- Jól vagyok.
- Biztos? Egész hajnalban lázad volt. - ráncolja a szemöldökét, majd hirtelen megragadja a derekamat. Közelebb húz magához, és egy gyengéd puszit ad a homlokomra. Teljesen leblokkolok, hisz erre igazán nem számítottam. Aztán sokadszorra is elpirulok. - Mintha még lenne egy kis hőemelkedésed...- húzza a száját.
- Ugyan, tényleg minden oké. - mosolygok rá.
- Ha Te mondod...- sóhajt. –Akkor viszont keresnünk kell neked néhány csini ruhát.
- M-miért?- nézek rá kikerekedett szemekkel.
- Arra gondoltam, hogy...szóval, lenne kedved velem maradni?- szemei csak úgy égnek a vágytól. Hogy...én...Vele?
- És mi lesz a gimivel?- jut eszembe. Azért ez durván abszurd,az életem fenekestül megfordulni látszik.
- Betöltötted a tizenhatot, ugye?- kérdezi. Bólintok. - Probléma megoldva. Már nem vagy tankötelezett. - kacsint rám.
- Az igaz, de érettségi nélkül lehetetlen munkát kapni.
- Miért szeretnél dolgozni?- elpirulok.
- Valahogyan el kell látnom magamat!- tettetek felháborodást. Megragadja a csuklómat, és közelebb húz magához. Továbbra is tartja az egyik kezemet és megpörget...aztán elfordít magától és hátulról átkarol. A kezemet összekulcsolt kezeire teszem, és próbálok a szemébe nézni. Elmosolyodik, állát a vállamra támasztja.
- Majd én gondoskodom rólad. - suttogja, és megpuszilja a nyakamat. Kérdőn tekintek rá.
- Mondd… miért mondasz nekem ilyeneket? Hiszen nem is ismersz…- szegezem neki a kérdést.

No More Dream 2.fejezet

Épp kérdésre nyitnám a számat, mikor újabb lövés dördül...és ezúttal célba is talál.
Kikerekedett szemmel érzékelem, ahogy a kis fémgolyó áthatol a bőrömön. V-re emelem a tekintetemet, aki artikulálatlanul ordít valamit, aztán minden elsötétül.

Kinyitom a szememet, és felkönyökölve nézek körbe a szobában. Hol vagyok? Ez nem az én lakásom, de a kórházak sem ilyenek...Végigpillantok a testemen. A jobb felkarom be van kötözve. Ezek szerint itt talált el...
Meglepődve veszem észre, hogy V egy széken ül mellettem, s fejét az ágy szélére hajtva alszik. Vajon mit keres itt? Lassan felállok, és a falhoz hátrálok. Hirtelen felemeli a fejét és rám néz.
- Szia. – mondja ásítva. – Örülök, hogy magadhoz tértél, Giya.–mondja kedvesen mosolyogva.
- H-honnan tudod a nevemet?– a meglepetéstől dadogni kezdek, és meredten bámulom az arcát... Az éj fekete szemét, a vörös haját, a határozott arcvonásait... Miért áll velem szóba?
- Az igazolványodra van írva.-mutogatja felém a kis kártyát.-Szóval, jobban érzed magadat?- továbbra is mosolyog, én pedig hirtelen megszédülök. A fejemhez kapok, és érzem, hogy a térdeim felmondják a szolgálatot. Felkészülök rá, hogy a padlóra rogyom, mikor két kéz ragadja meg a derekamat. Tae Hyung kezei.
- Minden oké? –kérdezi aggódó hangon, továbbra is erősen tartva. Fülig pirulva bólintok, a szívem a torkomban zakatol. Most pont olyan, mintha hátulról megölelne.
A szoba ajtaja kinyílik, és Min Yoon Gi lép be rajta.
- Hoppá. Na, akkor most nem zavarok-kacsint rám kajánul.
- Ez nem az, amin...- tiltakoznék,de V mosolygását látva torkomra forr a szó.
- Hát akkor majd később visszajövök-vigyorog Suga és kuncogva kihátrál az ajtón. Percekig állunk még szótlanul, aztán Ő töri meg a csendet:
- Hé, egész testedben remegsz. Pihenned kéne még, nem?
- Ööö...igazad lehet. - válaszolom még jobban elvörösödve. Nem tudom neki bevallani, hogy az érintésétől gyengültem el. Kibontakozom az „öleléséből”, majd visszabújok az ágyba.
Eldöntöm, hogy felteszek neki néhány kérdést azok közül, amelyek a legjobban foglalkoztatnak.
- Tae Hyung...- kezdem.
- Igen?- emeli rám éj fekete tekintetét és az arcomat kezdi vizslatni.
- Szóval, mi ez az egész? –bököm ki. – Mármint... teljesen össze vagyok zavarodva.
- Nagyon úgy tűnik, valaki szabotálni akarta a koncertünket. Sikerült is neki...- nevet keserűen. – A srácok nagy része az elkövetőt keresik.
- Értem... Rinie  is itt van? Várj, egyáltalán hol vagyunk?- ráncolom a szemöldökömet, mire halványan elmosolyodik.
- Igen,itt van; és jelen pillanatban az én ágyamban fekszel. – kacsint rám nevetve. A fejem ismét a rákvörös árnyalatot ölti magára. TaeTae- zavaromat látva- még jobban elvigyorodik, és felpóckolja a fejem alatti párnát. - De megengedem, hogy használd. –teszi hozzá. Elmosolyodom, de egy bizonyos kérdés egyre jobban böki a szememet.
- Figyelj...miért pont minket mentettetek meg?- nézek komolyan a szemébe.
- Nem tudom. Valami azt súgta, hogy ez a helyes. - mondja és megsimítja az arcomat. Érintésének helyén kellemes bizsergés fut át a bőrömön.
- Értem... azt hiszem. – felelem bizonytalanul. –És Ő jobban van már?- kérdezem aztán félve.
- Te két napig voltál eszméletlen; ez alatt Ő ugyan magához tért, de nem sokat javult az állapota. JungKook éjjel-nappal mellette van és cseréli a lábán a kötést meg ilyenek. Igazán lelkiismeretesen ápolja. Rendesen belezúghatott.- nevet fel ismét.

Vajon Ő is így törődött velem? Minden bizonnyal. Már magától a gondolattól, hogy nem mozdult mellőlem, lángolni kezd az arcom. „Rendesen belezúghatott”? Mint Ő bel...
Ugyan, ezt biztosan nem célzásnak szánta. Csak beképzelem a szavai mögé, amit hallani szeretnék a szájából.

Igazán elkomorodhattam, mert töprengve néz rám.
- Minden oké?- kérdezi, továbbra is állva a tekintetemet.
- I-igen persze...- dadogom zavartan, elkergetve fejemből a zavaró gondolatokat. – Köszönöm. Mindent. – suttogom halkan, a takaró szélével babrálva.
- Csak akkor lenne mit megköszönnöd, ha most nem lennél az ágyban egy rohadt gépfegyver miatt. - sziszegi ingerülten és ökölbe szorítja a kezeit.

Tényleg ennyire bántja, hogy megsebesültem? Ilyen mérges azért, mert egy idegennel ez történt? Azt hittem, Ő a mindig mosolygó és bohóckodó V, aki sohasem dühös vagy szomorú. Sejthettem volna, hogy ez csak a kamerák előtt van így. Valójában van egy komolyabb oldala is.

No More Dream 1. fejezet

- El sem hiszem, hogy tényleg találkozhatunk velük. Jajj, olyan izgatott vagyok!- hadarja Rinie. Szinte látom magam előtt, ahogy a vonal másik végénél vigyorog.
- Én is, hidd el –nevetek. - Na de akkor indulok is, mert a végén még elkésünk.
-  Okés, a kávézó előtt talizunk. Sziaaa!- köszön el, én pedig sóhajtva veszem el a fülemtől a telefonomat.
Ma végre láthatom Őt, és a többieket is. Lelki szemeim előtt persze rögtön lejátszódik a jelenet, ahogy meglát a közönség soraiban, rám kacsint és felhív a színpadra. Aztán utána félrehív, a szemembe néz és...
Gúnyosan mosolyogva veszem a táskám a vállamra. Na persze. Nagyobb az esélye annak, hogy a sivatagban összefutok egy jegesmedvével, minthogy V belém szeret.
Kiskorom óta vonz a koreai kultúra (valószínűleg dél-koreai szüleimnek hála, akik születésem előtt nem sokkal költöztek ki Európába), így egyből lecsaptam a lehetőségre, hogy ebben az országban tanulhassak tovább a gimiben. Itt ismertem meg Rinie-t, akivel rögtön jó barátnők lettünk. Persze ez azt is jelenti, hogy távol élek a családomtól; de a 21. századi technológiának hála tartjuk a kapcsolatot.
Három hónappal ezelőtt derült ki, hogy a BTS turnéja érinti a közelünkben lévő stadiont. Ők a kedvenc fiúbandám, úgyhogy természetesen beszereztem egy jegyet a koncertre; csakúgy, mint az én kis barátnőm.

A kávézó előtt találkozunk, majd tovább indulunk a stadionhoz.
- Mondd, hogy nem csak én állok az ájulás szélén. - nevet, miközben a legközelebbi bejárat felé vesszük az irányt. - Szerintem ezzel minden rajongó így van ezekben a percekben. Igaz, Giya?
-...tessék,mi? Ja, igen, persze...- nem igazán figyelek a beszélgetésre;hisz gondolataim órák óta már csak Ő körülötte forognak.
- Na, ez kész. Teljesen el vagy varázsolva-kacag,láthatóan jól szórakozik rajtam.
 A jegyeket beváltani majdnem egy órába telik, de ez sem szegi kedvünket. A turné helyszíne már félig megtelt emberekkel, így mi is lassan az állóhelyek felé vesszük az irányt.

A koncert fél órán belül kezdetét veszi, mi pedig teljes extázisban várjuk, hogy színpadra lépjenek. A szívem kihagy egy ütemet, ahogy megpillantom az arcát. Tényleg látom. Élőben.
V mögött sorra jelennek meg a többiek, a közönség pedig őrült sikoltozásba kezd. Legtöbben torokszakadt ordítják a biasuk nevét, hátha meghallja az illető. Mi szinte sokkos állapotban vagyunk, és köpni-nyelni nem tudunk.
A fiúk mosolyogva integetnek, és mindannyian köszönnek nekünk; végül Suga int a kezével,s felcsendül a No More Dream. A hangulat a tetőfokára hág, mikor a fiúk elkezdenek táncolni; mi pedig velük énekeljük az összes számot.

Aztán megtörténik az, amire senki sem számított. Épp a Let Me Know-nál tartunk, amikor az első lövés eldördül. Mindenki megdermed, és halálra rémülten pislogunk egymásra. Talán valami különleges hangeffekt volt? De ahogy a fiúk szintén rémült arckifejezését észrevesszük, kitör a pánik. A közönség egymást lökdösve-taposva rohan a vészkijáratok felé, s nagy részüknek sikerül is kijutni, mikor megjelennek a fekete ruhás alakok, késekkel és pisztolyokkal a kezükben.
- Rinie!- kiáltom a nevét, de a nagy káosz következtében teljesen szem elől vesztettem. Egy hirtelen ötlettől vezérelve én is a kijáratok egyike felé indulok, nem törődve azzal, hogy éppen kinek lépek a lábára. Pár méter után azonban valaki a bordáim közé könyököl, amitől a földre rogyok. Itt fognak agyon taposni.
Két kéz ragadja meg a vállaimat és talpra állít.
- Jól vagy?- Ez a hang... A felismeréstől megdermedek, s térdeim ismét elgyengülnek.
Lassan felemelem a fejemet és belenézek a nagy, fekete, csillogó szempárba.
- A fejemet is beverhettem, hogy azt hiszem, hogy tényleg te állsz előttem. - motyogom halkan, miközben fájó oldalamat masszírozom.
V elmosolyodik, és megsimítja a vállamat. Mi a fene folyik itt?
Hallom, ahogy Rinie felsikít, s zakatoló szívvel rohanok a hang irányába, Ő pedig készségesen követ.
Időközben a nézők kilencven százaléka elhagyta a stadiont, a fekete ruhások meg őrült lövöldözésbe kezdtek. Szlalomozva futok át a bent ragadtak egy csoportján.
Végül megpillantom.
Csukott szemmel hever a padlón, a nadrágját a bal lábánál átáztatta a vér. Jung Kook ott térdel mellette, majd karjába véve próbálja ébresztgetni.
- Mi történt? –kérdezem, miközben forró könnycseppek gördülnek le az arcomon.
- Az egyikük megszúrta a késével. - feleli a legfiatalabb tag, s szemeiben őszinte aggódást vélek felfedezni.
- És...
- Megnéztem a pulzusát; életben van, csak eszméletét vesztette. –vág a szavamba a srác.
Óvatosan a földre teszi, s zakójának egyik ujját letépve szorítókötést készít a barátnőm lábára.
Én meg, mint aki egy furcsa álomból riad fel, pillantok körbe. Ez most komoly? Valaki szabotálta a BTS koncertjét? Ráadásul ők pont minket mentenek meg? Mégis, mi ez az egész?