A szememet lesütve
agyalok, mikor gyengéden kezei közé fogja az államat és felemeli a fejemet.
- Nem engedem, hogy többé bántsanak. Soha. - ígéri, s látom rajta, hogy teljesen komolyan gondolja. A fejemben egyre több kérdőjel jelenik meg.
Miért teszi ezt értem? Hisz csak egy egyszerű rajongója vagyok. Bár mindig is a legnagyobb fannak vallottam magamat; pontosan tisztában vagyok azzal, hogy csak egy vagyok a sok közül.
Akkor mégis miért mond ilyeneket nekem? Úgy viselkedik, mint akinek jelentek valamit. Mintha fontos lennék számára... Miért csinálja ezt? Még csak nem is ismer!
Ezen újabb
gondolatmenetem után megint ráemelem a tekintetemet. A szemembe néz és az az
érzésem támad, hogy teljesen átlát rajtam. Halványan elmosolyodik.
- De most aludnod kell, hogy legyen erőd segíteni nekem.
- Segíteni? Mégis miben?- nézek rá kérdőn.
- Az legyen meglepetés. - kacsint rám titokzatosan vigyorogva.
- De most aludnod kell, hogy legyen erőd segíteni nekem.
- Segíteni? Mégis miben?- nézek rá kérdőn.
- Az legyen meglepetés. - kacsint rám titokzatosan vigyorogva.
Nem firtatom
tovább a témát, inkább engedelmesen elhelyezkedem. Tae leül mellém egy székre,
és fejét az ágyra hajtva tekergeti az ujjaira a rakoncátlan hajtincseimet.
Épp lehunynám a szememet, mikor meghalljuk a hangos szóváltást:
- De mondom, hogy nem kérem!
- Naaaaa légyszi-légyszi.
- De nem kell!
- Akkor is meg fogod enni!
Épp lehunynám a szememet, mikor meghalljuk a hangos szóváltást:
- De mondom, hogy nem kérem!
- Naaaaa légyszi-légyszi.
- De nem kell!
- Akkor is meg fogod enni!
- Nézzük meg őket.
- javaslom, Ő pedig halványan elmosolyodva bólogat. Ismét kimászom az ágyból,
és követem Tae Hyungot, aki kilép a helyiségből. Nem sokat tudok kivenni a
házból, mert csak pár lépés erejéig maradunk a folyosón.
A szomszédos szobába benyitva meglátom Riniet, aki csukott szájjal nevet. Kook szorosan mellette, félig ül, félig fekszik, és egy kanál levest próbál belegyömöszölni a barátnőm szájába.
- Nyisd ki. - mondja összeszűkített szemekkel, de a lány a fejét rázza. - Edd meg kérlek szépen. Naaa, az én kedvemért!- próbálkozik Jung Kook huncutul mosolyogva, mire végre-valahára megeteti vele az ételt. - Akkor jöhet a következő kanállal. - kacsint Riniere, aki szemeit forgatva nevet tovább.
Ránevetek
a mellettem álló srácra, aki szemével jelzi nekem: hagyjuk őket magukra.A szomszédos szobába benyitva meglátom Riniet, aki csukott szájjal nevet. Kook szorosan mellette, félig ül, félig fekszik, és egy kanál levest próbál belegyömöszölni a barátnőm szájába.
- Nyisd ki. - mondja összeszűkített szemekkel, de a lány a fejét rázza. - Edd meg kérlek szépen. Naaa, az én kedvemért!- próbálkozik Jung Kook huncutul mosolyogva, mire végre-valahára megeteti vele az ételt. - Akkor jöhet a következő kanállal. - kacsint Riniere, aki szemeit forgatva nevet tovább.
Biccentek, majd csendben kiosonunk. A folyosón aztán kitör belőlünk a nevetés és a hasunkat fogva hangoskodunk. Egyszer csak Jin bukkan fel a lépcső tetején.
- Hali, fiatalok!- vigyorog ránk. – Hm...szóval Ő az a lány?- a kezével takarja el a száját, de így is tisztán hallom,ahogy V-hez beszél.
Úgy érzem, hogy a szőnyegen valami igazán érdekes bámulnivalóm akad, s figyelmen kívül hagyom az előbbi megjegyzését.
- Giya vagyok-nyújtok neki mosolyogva kezet, ő pedig vidáman megrázza.
- Örülök, hogy megismerhetlek. Remélem, gondját viseled majd... – fejével a mellettünk toporgó srác felé bök, aki láthatóan zavarba jön és köhörészni kezd, majd megszólal:
- Még nem jött teljesen rendbe, úgyhogy ágyban a helye. Ugye, Giya?
- Hát persze...- fojtom vissza a nevetésemet. Olyan végtelenül aranyos, amikor zavarban van.
- Jajj, eszem ágában sincs feltartani titeket; amúgy is a konyhába indultam vacsit csinálni. - nevet Jin. - Aztán nehogy elmozdulj mellőle!- teszi még hozzá V-re kacsintva, aztán magunkra hagy.
- Khm. Ne haragudj, össze-vissza beszél...- magyarázkodik rögtön Tae Tae.
- Semmi baj. - felelem mosolyogva, s majd kicsattanok az örömtől.
- Egyébként tényleg pihenned kéne még. - fordítja komolyra a szót, én azonban a fejemet rázom:
- Jól vagyok.
- Biztos? Egész hajnalban lázad volt. - ráncolja a szemöldökét, majd hirtelen megragadja a derekamat. Közelebb húz magához, és egy gyengéd puszit ad a homlokomra. Teljesen leblokkolok, hisz erre igazán nem számítottam. Aztán sokadszorra is elpirulok. - Mintha még lenne egy kis hőemelkedésed...- húzza a száját.
- Ugyan, tényleg minden oké. - mosolygok rá.
- Ha Te mondod...- sóhajt. –Akkor viszont keresnünk kell neked néhány csini ruhát.
- M-miért?- nézek rá kikerekedett szemekkel.
- Arra gondoltam, hogy...szóval, lenne kedved velem maradni?- szemei csak úgy égnek a vágytól. Hogy...én...Vele?
- És mi lesz a gimivel?- jut eszembe. Azért ez durván abszurd,az életem fenekestül megfordulni látszik.
- Betöltötted a tizenhatot, ugye?- kérdezi. Bólintok. - Probléma megoldva. Már nem vagy tankötelezett. - kacsint rám.
- Az igaz, de érettségi nélkül lehetetlen munkát kapni.
- Miért szeretnél dolgozni?- elpirulok.
- Valahogyan el kell látnom magamat!- tettetek felháborodást. Megragadja a csuklómat, és közelebb húz magához. Továbbra is tartja az egyik kezemet és megpörget...aztán elfordít magától és hátulról átkarol. A kezemet összekulcsolt kezeire teszem, és próbálok a szemébe nézni. Elmosolyodik, állát a vállamra támasztja.
- Majd én gondoskodom rólad. - suttogja, és megpuszilja a nyakamat. Kérdőn tekintek rá.
- Mondd… miért mondasz nekem ilyeneket? Hiszen nem is ismersz…- szegezem neki a kérdést.