/Rinie szemszög/
Tisztán érzem a jelenlétét. Felriadok,s tudom,hogy JungKook a közelemben van. Próbálok az ajtóhoz közeledni,ám az erős lánc és a hozzá tartozó bilincsek megakadályoznak ebben. Valahogy segítenem kell magamon,legalább jelezni,hogy merre vagyok. Az ötlettől felvillanyozódva tekintek körbe a szobában. Most sem látok mást az engem fogva tartó fémen kívül,de ez kivételesen kapóra jön. Eltávolodok kicsit a faltól,de úgy,hogy a lánc lazán a földre hulljon. Hangos csörgés jelzi,hogy sejtésem beigazolódott:ezzel elegendő zajt tudnék csapni. A dolgom csak annyi,hogy kezeimet fel s le emelgetve csörgésre késztetem. Bele is fogok a műveletbe,s egy pillanattal később egy fém tárgy hangosat csattan. Zakatoló szívvel bámulok az ajtó irányába,ugyanis ezt a hangot nem én okoztam.
~
/Kook szemszög/
Egy órának tűnő pillanat után végre elengedem izmaimat,s egy villámgyors gyomrost küldök be Sehunnak. Szemei azonnal kipattannak és fájdalmasan felnyög. Amint megpillantja arcomat kapcsol,majd egy jól irányzott rúgással a folyosó szemközti falának lök. Bal kezével a mellette fekvő kés felé nyúl. Agyamban vadul cikáznak a gondolatok. Francba,annyira azért nem vagyok erős,hogy egy szúrófegyverrel a kezében is legyőzzem. Szerencsémre az eddig a megfelelő pillanatra váró Tae hamarabb reagál,s odébb rúgja a kést,ami hangosan csúszik tovább a sötét folyosón. Sehun arca dühös grimaszba torzul,s megpróbálja rávetni magát,ezúttal azonban én előzöm meg.
-Menj!-kiáltom barátomnak,miközben földre terítem az Exo tagot,s bordái közé térdelek.-Indulj már!-ismétlem magam mikor látom,hogy leblokkolt egy pillanatra. V határozottan bólint,majd elnyeli a folyosó sötétje. Még hallom,ahogy a kést felkapja a földről.
Újra ellenfelemre irányítom figyelmemet,és komolyabbra fordítjuk a verekedést. Hol ő kerül a földre,hol én;egy idő után már meg sem érzem az ütéseit. Csak Riniere koncentrálok és arra,hogy menyire el szeretném innen vinni. Mert hogy itt vannak,abban biztos vagyok.
Percekig hadakozunk,neki a szemöldöke szakad fel,nekem pedig az ajkamból csordogál a vér,valamint jó pár zúzódást is bezsebelünk egymástól. Végül minden maradék erőmet egy ütésbe koncentrálom. Akárcsak az elsőnél,jobb kezemet a magasba emelem,és csak reménykedek a sikerben. Egy másodperccel később Sehun eszméletlenül zuhan vissza a padlóra.
Zihálva támaszkodok a falra,igyekszem nem összeesni. Légzésem lecsillapodásával kikerülöm a legyőzött tagot,majd benyitok az ajtón.
~
/Rinie szemszög/
-Kook!-kiáltok fel boldogan,enyhén rekedtes hangon;szememben könny csillan. Látszik,hogy leblokkolt a látványtól. Nem csoda,hisz nem vagyok a legjobb állapotban.
-Úristen...-közelebb lép és megszabadít a bilincstől. Talpra nem tudok állni a szúrt sebek és az alfelembe nyilalló fájdalom miatt,így karjaiba vesz,s végre elhagyjuk a rossz emlékekhez kötődő szobát.-Sajnálom...hogy ilyen sokáig tartott ideérnünk.
Megrázom a fejemet,s letörlöm az ajkát,melyen egy vércsepp gördül végig,majd lágy csókot lehelek rá.
-Köszönöm,hogy eljöttetek...-körbetekintek a számomra ismeretlen folyosón,megpillantom az öntudatlanul heverő,összevert fiút. Gyomrom összeszorul,s erősebben kapaszkodom JungKookba. Pár pillanatig feszülten figyelem,majd témát váltok.-Meghallhatott valaki benneteket...
-Nem,úgy látszik senki más nincs itthon.-feleli,majd elbizonytalanodik.-Vagy csak Taere vár a neheze...
2015. március 28., szombat
2015. március 21., szombat
No More Dream 8.fejezet
/Tae szemszög/
A fekete BMW-vel hangtalanul szeljük az utakat. Mindketten gondolatainkba merültünk,s azon kapom magam,hogy idegességemben egyre jobban taposom a gázpedált. Mindegy,minél hamarabb odaérünk,annál jobb.
-Még mennyi idő?-töri meg Kook a nyomasztó csendet.
-Fél órán belül ott vagyunk.-pillantok az anyósülés irányába,ahol helyet foglal.
-Megbánják,ha csak egy hajszáluk is görbült.-fogadkozik,érzem,hogy nem viccel.
Egyetértően bólintok.
~
/Rinie szemszög/
Megtette. Tényleg megtette. Ez az első gondolatom,mikor magamhoz térek. Sehun....nem elég,hogy kést fogott rám...meggyalázott. Lassan kinyitom könnyeimtől bepirosodott szemeimet. A szemétládát mintha a föld nyelte volna el,hűlt helyét sem látom. A padlóra téved a tekintetem,ahol kisebb-nagyobb vértócsák árulkodnak az éjjel borzalmas eseményeiről. Ha Ő ezt meglátja...az tuti,hogy Sehun nem ússza meg szárazon! Sebeimbe belenyilall a fájdalom,tudom,hogy néhány pillanaton belül ismét eszméletemet vesztem. Kook,merre vagy már...?
~
A lehető legkisebbre összehúzom magamat az egykor hófehér átitatott ágyban. Amerre nézek,csak vöröset látok,így lehunyom a szememet. Kár volt. Lelki szemeim előtt azonnal bevillannak a rossz emlékek: Baekhyun,ahogy kezeimet a falnak feszíti. Ahogy rám nehezedik testével,hogy esélyem se legyen menekülni. Ahogy újabb sebet ejt... Mozdulni sem tudok,úgy fáj mindenem. Inkább szurkált volna halálra...Nem akarok ezzel a tudattal élni. Nem akarok emlékezni arra,amire egy nő sem akar.
A dolga befejeztével azonnal egyedül maradtam. Talán most lenne esélyem megszökni,ha fel tudnék kelni. De nem megy. Le merem fogadni,hogy Rinievel is ugyanezt tették. Nem bírom tovább. Zokogni kezdek úgy,ahogy még soha.
~
/Kook szemszög/
Az órámra pillantok. Nem mintha ezzel el tudnám érni,hogy gyorsabban teljen az idő.
-Itt vagyunk.-szólal meg Tae hirtelen,én pedig tettre készen kapom fel fejemet. Feltűnés nélkül leparkolunk az autóval,majd mindketten kiszállunk,s elindulunk a késő-hajnali órák ellenére is vészjóslóan sötétlő luxusvilla felé.
Egymásra nézünk,szavak nélkül is megértjük a másik gondolatait. Erőlködés nélkül átlendülünk a kerítésen,átrohanunk az undorítóan tökéletes,gyepes udvaron. Szerencse,hogy emlékeztünk a biztonsági kamera helyére. Egyszer már jártunk itt,így a terep nem lesz teljesen idegen. Minden elővigyázatosság nélkül feltépem a bejárati ajtót.
Feltűnő némaság fogad. A tágas előtér 3 helységre nyílik:balra a hatalmas nappali,erre tisztán emlékeztem. Jobbra egy iroda,itt sem valószínű,hogy lenne értelmünk keresgélni. Így hát határozottan elindulunk felfelé a lépcsőn.
-Itt nem jártam még.-súgom oda V-nek.
-Én sem.-válaszol idegesen.
Egy balra vezető,szoba-szélességű folyosón lopakodunk tovább,amikor rossz előérzetem támad. Néhány lépés után megpillantom egy ajtó mellett,a falnak támaszkodva alvó Sehunt. Kezéből kifordulhatott álmában a kés,amely élén a nem is olyan régen rászáradt vérrel hever mellette.
Elborul az agyam,nem tudok megálljt parancsolni magamnak. Gondolkodás nélkül odaugrok,izmaimat megfeszítem,s jobb kezemet ütésre emelem.
A fekete BMW-vel hangtalanul szeljük az utakat. Mindketten gondolatainkba merültünk,s azon kapom magam,hogy idegességemben egyre jobban taposom a gázpedált. Mindegy,minél hamarabb odaérünk,annál jobb.
-Még mennyi idő?-töri meg Kook a nyomasztó csendet.
-Fél órán belül ott vagyunk.-pillantok az anyósülés irányába,ahol helyet foglal.
-Megbánják,ha csak egy hajszáluk is görbült.-fogadkozik,érzem,hogy nem viccel.
Egyetértően bólintok.
~
/Rinie szemszög/
Megtette. Tényleg megtette. Ez az első gondolatom,mikor magamhoz térek. Sehun....nem elég,hogy kést fogott rám...meggyalázott. Lassan kinyitom könnyeimtől bepirosodott szemeimet. A szemétládát mintha a föld nyelte volna el,hűlt helyét sem látom. A padlóra téved a tekintetem,ahol kisebb-nagyobb vértócsák árulkodnak az éjjel borzalmas eseményeiről. Ha Ő ezt meglátja...az tuti,hogy Sehun nem ússza meg szárazon! Sebeimbe belenyilall a fájdalom,tudom,hogy néhány pillanaton belül ismét eszméletemet vesztem. Kook,merre vagy már...?
~
A lehető legkisebbre összehúzom magamat az egykor hófehér átitatott ágyban. Amerre nézek,csak vöröset látok,így lehunyom a szememet. Kár volt. Lelki szemeim előtt azonnal bevillannak a rossz emlékek: Baekhyun,ahogy kezeimet a falnak feszíti. Ahogy rám nehezedik testével,hogy esélyem se legyen menekülni. Ahogy újabb sebet ejt... Mozdulni sem tudok,úgy fáj mindenem. Inkább szurkált volna halálra...Nem akarok ezzel a tudattal élni. Nem akarok emlékezni arra,amire egy nő sem akar.
A dolga befejeztével azonnal egyedül maradtam. Talán most lenne esélyem megszökni,ha fel tudnék kelni. De nem megy. Le merem fogadni,hogy Rinievel is ugyanezt tették. Nem bírom tovább. Zokogni kezdek úgy,ahogy még soha.
~
/Kook szemszög/
Az órámra pillantok. Nem mintha ezzel el tudnám érni,hogy gyorsabban teljen az idő.
-Itt vagyunk.-szólal meg Tae hirtelen,én pedig tettre készen kapom fel fejemet. Feltűnés nélkül leparkolunk az autóval,majd mindketten kiszállunk,s elindulunk a késő-hajnali órák ellenére is vészjóslóan sötétlő luxusvilla felé.
Egymásra nézünk,szavak nélkül is megértjük a másik gondolatait. Erőlködés nélkül átlendülünk a kerítésen,átrohanunk az undorítóan tökéletes,gyepes udvaron. Szerencse,hogy emlékeztünk a biztonsági kamera helyére. Egyszer már jártunk itt,így a terep nem lesz teljesen idegen. Minden elővigyázatosság nélkül feltépem a bejárati ajtót.
Feltűnő némaság fogad. A tágas előtér 3 helységre nyílik:balra a hatalmas nappali,erre tisztán emlékeztem. Jobbra egy iroda,itt sem valószínű,hogy lenne értelmünk keresgélni. Így hát határozottan elindulunk felfelé a lépcsőn.
-Itt nem jártam még.-súgom oda V-nek.
-Én sem.-válaszol idegesen.
Egy balra vezető,szoba-szélességű folyosón lopakodunk tovább,amikor rossz előérzetem támad. Néhány lépés után megpillantom egy ajtó mellett,a falnak támaszkodva alvó Sehunt. Kezéből kifordulhatott álmában a kés,amely élén a nem is olyan régen rászáradt vérrel hever mellette.
Elborul az agyam,nem tudok megálljt parancsolni magamnak. Gondolkodás nélkül odaugrok,izmaimat megfeszítem,s jobb kezemet ütésre emelem.
2015. március 14., szombat
No More Dream 7.fejezet
Az elkövetkezendő órákban magunkra maradunk. Már mindketten feladtuk a kötelektől való szabadulást. Hiába. Magamba roskadva kuporgok szótlanul,tőlem 4-5 méterre Rinie ugyancsak. Tae...Vajon mit gondolt,amikor hűlt helyemet találta? Egyáltalán...keresni fognak minket?
~
/Tae szemszög/
-Leszarom,elmegyünk értük!-kiabálom magamból kikelve.
-NamJoon,nem várhatod el,hogy ölbe tett kézzel várjunk,mert "majdcsak visszajönnek".-Kook ökölbe szorítja kezét.
-Ha az Exo-n múlik...-folytatnám,ám leaderünk szavamba vág:
-Amúgy is,biztos ők vitték el a lányokat? Mi okuk lenne bántani őket?
-Az infó biztos,de az okáról fogalmam sincs.-jelenti ki dühösen a maknae.
Ő is halálra aggódja magát...
Összenézünk,majd felkapjuk bőrkabátjainkat,mint akik megbeszéltnek tekintik az ügyet. RapMon láthatóan gondolkodóba esik,végül bólint egyet.
-Legyen.-tisztában van vele,hogy úgysem tarthat vissza minket.-De legalább hadd menjünk mi is.
-Felesleges,annyian csak feltűnést keltenénk.-magyarázom,miközben egy-egy kést veszünk magunkhoz,biztos,ami biztos alapon. Nem tudni mire készülnek Exo-ék.
-Rohadt élet...-szitkozódik halkan.-Vigyázzatok magatokra.-szegezi ránk komoly tekintetét.
-Meglesz.-biccent Kook s gyors léptekkel el is hagyjuk a szobát.
~
Valaki feltépi az ajtót,mire kizökkenek gondolataim közül. Mindeddig megkötözve ültünk a sötétben,s egy árva szót sem szóltunk. Most azonban felkapom a fejem,egy már ismerős arcot pillantok meg.
-Elkezdjük a kihallgatást. Mivel szép szóra nem árultatok el semmit,kénytelenek leszünk más módszerhez folyamodni.-Baekhyun hangja közömbös. Felém hajol.-Egymás jelenléte csak tartaná mindkettőtökben a lelket,úgyhogy...-két mozdulattal eloldoz,majd saját kezeivel képez "bilincset" a csuklómon,végül lapockámhoz szorítja kezeimet. Felszisszenek,mire lökdösni kezd maga előtt az ajtó felé. Francba...
-Giya!-Rinie hangja távolinak tűnik. Baek egyik kezével hajamba markol s erővel lehajtja a fejemet. Néhány lépés után meghallom az ajtó vészjós csukódását.
~
/Rinie szemszög/
Kétségbeesve bámulok utánuk. Mi lesz most? Nem sok időt kapok gondolkodni,ugyanis a bejárat újra kinyílik. Sehun lép be rajta. Eddig csak képeken és videókban láttam,most azonban teljes valójában itt van. Kár,hogy az én helyzetemben most nincs itt a fangörcs ideje.
Nem szól semmit,csak leguggol elém. Lánc csörren a kezében. A falban lévő két karikához illeszti-amelyeket eddig észre sem vettem-,valamint a csuklómhoz.
-Mit művelsz?-kérdezem halkan. A torkom száraz és kapar.
-A munkámat végzem.-feleli minden hangsúlytól mentesen. Miután végez a művelettel,egy kést dob le maga mellé.-Erre is szükségem lesz majd.-magyarázza,majd mellkasomhoz nyúl. A vér is megfagy az ereimben,amint elkezdi kigombolni rajtam az inget...
~
Hosszú másodpercekig haladunk,mire elengedi a hajamat és kezeimet. Lassan felemelem a fejemet. Egy hófehér franciaágy körvonalazódik ki először a félhomályba burkolózott helységből. Pont olyan,mint egy átlagos hálószoba.
-Miért hoztál ide?-kérdezem ijedten,s Baekhyun felé fordulok,aki elfordítja a kulcsot a zárban,majd az éjjeliszekrényhez lép és leemel róla valamit. A fémes csillogást tisztán ki tudom venni.A kérdésemet figyelmen kívül hagyva szó nélkül az ágyra lök. Pontosan tudom mire készül. Szemeim bekönnyesednek és halkan megismétlem:
-Miért...?-kezeivel vetkőztetni kezd,s csak ennyit mond:
-Jobb lett volna,ha soha nem ismeritek meg azokat a srácokat.
~
/Tae szemszög/
-Leszarom,elmegyünk értük!-kiabálom magamból kikelve.
-NamJoon,nem várhatod el,hogy ölbe tett kézzel várjunk,mert "majdcsak visszajönnek".-Kook ökölbe szorítja kezét.
-Ha az Exo-n múlik...-folytatnám,ám leaderünk szavamba vág:
-Amúgy is,biztos ők vitték el a lányokat? Mi okuk lenne bántani őket?
-Az infó biztos,de az okáról fogalmam sincs.-jelenti ki dühösen a maknae.
Ő is halálra aggódja magát...
Összenézünk,majd felkapjuk bőrkabátjainkat,mint akik megbeszéltnek tekintik az ügyet. RapMon láthatóan gondolkodóba esik,végül bólint egyet.
-Legyen.-tisztában van vele,hogy úgysem tarthat vissza minket.-De legalább hadd menjünk mi is.
-Felesleges,annyian csak feltűnést keltenénk.-magyarázom,miközben egy-egy kést veszünk magunkhoz,biztos,ami biztos alapon. Nem tudni mire készülnek Exo-ék.
-Rohadt élet...-szitkozódik halkan.-Vigyázzatok magatokra.-szegezi ránk komoly tekintetét.
-Meglesz.-biccent Kook s gyors léptekkel el is hagyjuk a szobát.
~
Valaki feltépi az ajtót,mire kizökkenek gondolataim közül. Mindeddig megkötözve ültünk a sötétben,s egy árva szót sem szóltunk. Most azonban felkapom a fejem,egy már ismerős arcot pillantok meg.
-Elkezdjük a kihallgatást. Mivel szép szóra nem árultatok el semmit,kénytelenek leszünk más módszerhez folyamodni.-Baekhyun hangja közömbös. Felém hajol.-Egymás jelenléte csak tartaná mindkettőtökben a lelket,úgyhogy...-két mozdulattal eloldoz,majd saját kezeivel képez "bilincset" a csuklómon,végül lapockámhoz szorítja kezeimet. Felszisszenek,mire lökdösni kezd maga előtt az ajtó felé. Francba...
-Giya!-Rinie hangja távolinak tűnik. Baek egyik kezével hajamba markol s erővel lehajtja a fejemet. Néhány lépés után meghallom az ajtó vészjós csukódását.
~
/Rinie szemszög/
Kétségbeesve bámulok utánuk. Mi lesz most? Nem sok időt kapok gondolkodni,ugyanis a bejárat újra kinyílik. Sehun lép be rajta. Eddig csak képeken és videókban láttam,most azonban teljes valójában itt van. Kár,hogy az én helyzetemben most nincs itt a fangörcs ideje.
Nem szól semmit,csak leguggol elém. Lánc csörren a kezében. A falban lévő két karikához illeszti-amelyeket eddig észre sem vettem-,valamint a csuklómhoz.
-Mit művelsz?-kérdezem halkan. A torkom száraz és kapar.
-A munkámat végzem.-feleli minden hangsúlytól mentesen. Miután végez a művelettel,egy kést dob le maga mellé.-Erre is szükségem lesz majd.-magyarázza,majd mellkasomhoz nyúl. A vér is megfagy az ereimben,amint elkezdi kigombolni rajtam az inget...
~
Hosszú másodpercekig haladunk,mire elengedi a hajamat és kezeimet. Lassan felemelem a fejemet. Egy hófehér franciaágy körvonalazódik ki először a félhomályba burkolózott helységből. Pont olyan,mint egy átlagos hálószoba.
-Miért hoztál ide?-kérdezem ijedten,s Baekhyun felé fordulok,aki elfordítja a kulcsot a zárban,majd az éjjeliszekrényhez lép és leemel róla valamit. A fémes csillogást tisztán ki tudom venni.A kérdésemet figyelmen kívül hagyva szó nélkül az ágyra lök. Pontosan tudom mire készül. Szemeim bekönnyesednek és halkan megismétlem:
-Miért...?-kezeivel vetkőztetni kezd,s csak ennyit mond:
-Jobb lett volna,ha soha nem ismeritek meg azokat a srácokat.
2015. március 8., vasárnap
No More Dream 6.fejezet
Lassan nyitom fel elnehezedett szemhéjamat. Az altató hatása még nem múlt el teljesen,kábán nézek körbe. Azonban tekintetem azonnal kitisztul,amint megpillantom a mellettem ülő személyt. Kezét lábát megkötözték,akárcsak nekem,hátát a falnak támasztja.
-Rinie!-szólítom meg meglepetten. Fejét felém fordítja,úgy látszik ő is csak mostanában tért magához.
-Hol vagyunk?-kérdezi ijedten.
-Nem tudom,de kijutunk valahogy.-bizonygatom,ám szavaim magam sem hiszem.
-Aha...-lehunyja szemeit. Biztosan Kookra gondol.
Egy darabig csend borul közénk,mindketten a helységet fésüljük át tekintetünkkel. A bútor nélküli szobának csak egyetlen ablaka van,ez elé is rácsot szereltek. A parkettában semmi apró hiba,fellazítani lehetetlen lenne szabad kézzel. Basszus,ez is kilőve. Pillantásom a kétszárnyú ajtóra téved. Minden bizonnyal bezártak minket,s a hangszigetelő bőrpárnáknak köszönhetően még csak zajjal sem tudnánk idecsalogatni fogva tartóinkat.
Kulcs fordul a zárban s az ajtó hirtelen kivágódik.
-Luhan?-bukik ki belőlem meglepetten. Már megint az Exo...miért akarhatnak nekünk rosszat? Gondolkodni azonban nem ad időt,közelebb lép és kés ránt. Szívem kihagy egy ütemet.
-Mit akarsz azzal?-szólal meg Rin halkan.
-Használni készülök.-vigyorodik el. Uhh,szívdöglesztően fest...
-Miért?-kérdezem egyenesen a szemébe nézve.
Leguggol,az eszközt a nyakamhoz szorítja.
-Csicseregni fogtok nekem a fiúkról,madaraim.-s hideg ráz a hangsúlyától.-Jun Woo kíváncsi.
A név hallatán felismerés nyilall belém. Jun Woo...Jun Woo. Lázasan kutatok az emlékeimben,végül megtalálom a keresett választ. Szemeim kikerekednek.
-Áh,úgy látszik tudod,kiről beszélek.-nevet fel Luhan. Hogyne tudnám. De mégis mit akarhat a menedzserük a BTS-től?
-Nem tudunk semmit róluk,ami érdekelhetne.-közlöm bátran,bár hangom kicsit megremeg.
Arca eltorzul,s felnevet. A kés élét végighúzza nyakamon,mire a vágás mentén friss vércseppek buggyannak ki. Felszisszenek.
-És most?-vigyorog önelégülten,majd lenyalja a fegyverről a vért. Erősen remegni kezdek. Ez megőrült.
-Akármit akartok,nem meséltek magukról.-mondja el barátnőm őszintén.
-Engedjetek el minket,ez őrültség...ebből csak nektek lesz bajotok.-teszem hozzá komolyan.
A fiú rosszallóan csóválja fejét.
-Nem viselkedtek jól...kár.-röhög,büntetésképp egy-egy mély vágást ejt combjainkon. Összeszorított foggal,de halálra rémülve tűrjük el a fájdalmat.-Nos,madárkáim,most mennem kell. De ne aggódjatok,ha tényleg semmi hasznunk belőletek,akkor nem maradtok itt sokáig...életben.-kacsint,majd gyors léptekkel távozik. Pár másodperc kell,hogy felfogjuk a hallottakat. Egymásra nézünk Rinnel. A szemében ugyanazt az értetlenséget és rettegést látom,amelyet én is érzek.
-Rinie!-szólítom meg meglepetten. Fejét felém fordítja,úgy látszik ő is csak mostanában tért magához.
-Hol vagyunk?-kérdezi ijedten.
-Nem tudom,de kijutunk valahogy.-bizonygatom,ám szavaim magam sem hiszem.
-Aha...-lehunyja szemeit. Biztosan Kookra gondol.
Egy darabig csend borul közénk,mindketten a helységet fésüljük át tekintetünkkel. A bútor nélküli szobának csak egyetlen ablaka van,ez elé is rácsot szereltek. A parkettában semmi apró hiba,fellazítani lehetetlen lenne szabad kézzel. Basszus,ez is kilőve. Pillantásom a kétszárnyú ajtóra téved. Minden bizonnyal bezártak minket,s a hangszigetelő bőrpárnáknak köszönhetően még csak zajjal sem tudnánk idecsalogatni fogva tartóinkat.
Kulcs fordul a zárban s az ajtó hirtelen kivágódik.
-Luhan?-bukik ki belőlem meglepetten. Már megint az Exo...miért akarhatnak nekünk rosszat? Gondolkodni azonban nem ad időt,közelebb lép és kés ránt. Szívem kihagy egy ütemet.
-Mit akarsz azzal?-szólal meg Rin halkan.
-Használni készülök.-vigyorodik el. Uhh,szívdöglesztően fest...
-Miért?-kérdezem egyenesen a szemébe nézve.
Leguggol,az eszközt a nyakamhoz szorítja.
-Csicseregni fogtok nekem a fiúkról,madaraim.-s hideg ráz a hangsúlyától.-Jun Woo kíváncsi.
A név hallatán felismerés nyilall belém. Jun Woo...Jun Woo. Lázasan kutatok az emlékeimben,végül megtalálom a keresett választ. Szemeim kikerekednek.
-Áh,úgy látszik tudod,kiről beszélek.-nevet fel Luhan. Hogyne tudnám. De mégis mit akarhat a menedzserük a BTS-től?
-Nem tudunk semmit róluk,ami érdekelhetne.-közlöm bátran,bár hangom kicsit megremeg.
Arca eltorzul,s felnevet. A kés élét végighúzza nyakamon,mire a vágás mentén friss vércseppek buggyannak ki. Felszisszenek.
-És most?-vigyorog önelégülten,majd lenyalja a fegyverről a vért. Erősen remegni kezdek. Ez megőrült.
-Akármit akartok,nem meséltek magukról.-mondja el barátnőm őszintén.
-Engedjetek el minket,ez őrültség...ebből csak nektek lesz bajotok.-teszem hozzá komolyan.
A fiú rosszallóan csóválja fejét.
-Nem viselkedtek jól...kár.-röhög,büntetésképp egy-egy mély vágást ejt combjainkon. Összeszorított foggal,de halálra rémülve tűrjük el a fájdalmat.-Nos,madárkáim,most mennem kell. De ne aggódjatok,ha tényleg semmi hasznunk belőletek,akkor nem maradtok itt sokáig...életben.-kacsint,majd gyors léptekkel távozik. Pár másodperc kell,hogy felfogjuk a hallottakat. Egymásra nézünk Rinnel. A szemében ugyanazt az értetlenséget és rettegést látom,amelyet én is érzek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)