/Rinie szemszög/
Tisztán érzem a jelenlétét. Felriadok,s tudom,hogy JungKook a közelemben van. Próbálok az ajtóhoz közeledni,ám az erős lánc és a hozzá tartozó bilincsek megakadályoznak ebben. Valahogy segítenem kell magamon,legalább jelezni,hogy merre vagyok. Az ötlettől felvillanyozódva tekintek körbe a szobában. Most sem látok mást az engem fogva tartó fémen kívül,de ez kivételesen kapóra jön. Eltávolodok kicsit a faltól,de úgy,hogy a lánc lazán a földre hulljon. Hangos csörgés jelzi,hogy sejtésem beigazolódott:ezzel elegendő zajt tudnék csapni. A dolgom csak annyi,hogy kezeimet fel s le emelgetve csörgésre késztetem. Bele is fogok a műveletbe,s egy pillanattal később egy fém tárgy hangosat csattan. Zakatoló szívvel bámulok az ajtó irányába,ugyanis ezt a hangot nem én okoztam.
~
/Kook szemszög/
Egy órának tűnő pillanat után végre elengedem izmaimat,s egy villámgyors gyomrost küldök be Sehunnak. Szemei azonnal kipattannak és fájdalmasan felnyög. Amint megpillantja arcomat kapcsol,majd egy jól irányzott rúgással a folyosó szemközti falának lök. Bal kezével a mellette fekvő kés felé nyúl. Agyamban vadul cikáznak a gondolatok. Francba,annyira azért nem vagyok erős,hogy egy szúrófegyverrel a kezében is legyőzzem. Szerencsémre az eddig a megfelelő pillanatra váró Tae hamarabb reagál,s odébb rúgja a kést,ami hangosan csúszik tovább a sötét folyosón. Sehun arca dühös grimaszba torzul,s megpróbálja rávetni magát,ezúttal azonban én előzöm meg.
-Menj!-kiáltom barátomnak,miközben földre terítem az Exo tagot,s bordái közé térdelek.-Indulj már!-ismétlem magam mikor látom,hogy leblokkolt egy pillanatra. V határozottan bólint,majd elnyeli a folyosó sötétje. Még hallom,ahogy a kést felkapja a földről.
Újra ellenfelemre irányítom figyelmemet,és komolyabbra fordítjuk a verekedést. Hol ő kerül a földre,hol én;egy idő után már meg sem érzem az ütéseit. Csak Riniere koncentrálok és arra,hogy menyire el szeretném innen vinni. Mert hogy itt vannak,abban biztos vagyok.
Percekig hadakozunk,neki a szemöldöke szakad fel,nekem pedig az ajkamból csordogál a vér,valamint jó pár zúzódást is bezsebelünk egymástól. Végül minden maradék erőmet egy ütésbe koncentrálom. Akárcsak az elsőnél,jobb kezemet a magasba emelem,és csak reménykedek a sikerben. Egy másodperccel később Sehun eszméletlenül zuhan vissza a padlóra.
Zihálva támaszkodok a falra,igyekszem nem összeesni. Légzésem lecsillapodásával kikerülöm a legyőzött tagot,majd benyitok az ajtón.
~
/Rinie szemszög/
-Kook!-kiáltok fel boldogan,enyhén rekedtes hangon;szememben könny csillan. Látszik,hogy leblokkolt a látványtól. Nem csoda,hisz nem vagyok a legjobb állapotban.
-Úristen...-közelebb lép és megszabadít a bilincstől. Talpra nem tudok állni a szúrt sebek és az alfelembe nyilalló fájdalom miatt,így karjaiba vesz,s végre elhagyjuk a rossz emlékekhez kötődő szobát.-Sajnálom...hogy ilyen sokáig tartott ideérnünk.
Megrázom a fejemet,s letörlöm az ajkát,melyen egy vércsepp gördül végig,majd lágy csókot lehelek rá.
-Köszönöm,hogy eljöttetek...-körbetekintek a számomra ismeretlen folyosón,megpillantom az öntudatlanul heverő,összevert fiút. Gyomrom összeszorul,s erősebben kapaszkodom JungKookba. Pár pillanatig feszülten figyelem,majd témát váltok.-Meghallhatott valaki benneteket...
-Nem,úgy látszik senki más nincs itthon.-feleli,majd elbizonytalanodik.-Vagy csak Taere vár a neheze...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése