Lassan nyitom fel elnehezedett szemhéjamat. Az altató hatása még nem múlt el teljesen,kábán nézek körbe. Azonban tekintetem azonnal kitisztul,amint megpillantom a mellettem ülő személyt. Kezét lábát megkötözték,akárcsak nekem,hátát a falnak támasztja.
-Rinie!-szólítom meg meglepetten. Fejét felém fordítja,úgy látszik ő is csak mostanában tért magához.
-Hol vagyunk?-kérdezi ijedten.
-Nem tudom,de kijutunk valahogy.-bizonygatom,ám szavaim magam sem hiszem.
-Aha...-lehunyja szemeit. Biztosan Kookra gondol.
Egy darabig csend borul közénk,mindketten a helységet fésüljük át tekintetünkkel. A bútor nélküli szobának csak egyetlen ablaka van,ez elé is rácsot szereltek. A parkettában semmi apró hiba,fellazítani lehetetlen lenne szabad kézzel. Basszus,ez is kilőve. Pillantásom a kétszárnyú ajtóra téved. Minden bizonnyal bezártak minket,s a hangszigetelő bőrpárnáknak köszönhetően még csak zajjal sem tudnánk idecsalogatni fogva tartóinkat.
Kulcs fordul a zárban s az ajtó hirtelen kivágódik.
-Luhan?-bukik ki belőlem meglepetten. Már megint az Exo...miért akarhatnak nekünk rosszat? Gondolkodni azonban nem ad időt,közelebb lép és kés ránt. Szívem kihagy egy ütemet.
-Mit akarsz azzal?-szólal meg Rin halkan.
-Használni készülök.-vigyorodik el. Uhh,szívdöglesztően fest...
-Miért?-kérdezem egyenesen a szemébe nézve.
Leguggol,az eszközt a nyakamhoz szorítja.
-Csicseregni fogtok nekem a fiúkról,madaraim.-s hideg ráz a hangsúlyától.-Jun Woo kíváncsi.
A név hallatán felismerés nyilall belém. Jun Woo...Jun Woo. Lázasan kutatok az emlékeimben,végül megtalálom a keresett választ. Szemeim kikerekednek.
-Áh,úgy látszik tudod,kiről beszélek.-nevet fel Luhan. Hogyne tudnám. De mégis mit akarhat a menedzserük a BTS-től?
-Nem tudunk semmit róluk,ami érdekelhetne.-közlöm bátran,bár hangom kicsit megremeg.
Arca eltorzul,s felnevet. A kés élét végighúzza nyakamon,mire a vágás mentén friss vércseppek buggyannak ki. Felszisszenek.
-És most?-vigyorog önelégülten,majd lenyalja a fegyverről a vért. Erősen remegni kezdek. Ez megőrült.
-Akármit akartok,nem meséltek magukról.-mondja el barátnőm őszintén.
-Engedjetek el minket,ez őrültség...ebből csak nektek lesz bajotok.-teszem hozzá komolyan.
A fiú rosszallóan csóválja fejét.
-Nem viselkedtek jól...kár.-röhög,büntetésképp egy-egy mély vágást ejt combjainkon. Összeszorított foggal,de halálra rémülve tűrjük el a fájdalmat.-Nos,madárkáim,most mennem kell. De ne aggódjatok,ha tényleg semmi hasznunk belőletek,akkor nem maradtok itt sokáig...életben.-kacsint,majd gyors léptekkel távozik. Pár másodperc kell,hogy felfogjuk a hallottakat. Egymásra nézünk Rinnel. A szemében ugyanazt az értetlenséget és rettegést látom,amelyet én is érzek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése