No More Dream 2.:13.fejezet (VÉGE)

Memories.

/Tae szemszög/
Aggódva nézek könnytől fátyolos szemeibe. Azt mondta,mindenre. Ezek szerint arra is,amikor...
-Sajnálom.-szólalok meg végül és szorosan magamhoz ölelem.-Ha akkor nem hagylak egyedül a szobában,talán minden másképp lett volna,ezért az én...
Nem hagy befejezni a mondatot,ráadásul ajkival hallgattat el. Mintha csak így üzenne tudat alatt:"Ne mondd ezt,idióta..." Belemosolygok a mozdulatba,majd megszakítva karjaimba veszem,és ellépkedek vele az ágyig. Az első csapás után,és még a turné előtt minden éjszaka nyugodt szívvel aludtunk itt. Elfog a deja vu,miközben kis testét óvatosan a hófehér ágyneműre helyezem. Fölé hajolok,kezemmel feje magasságában támaszkodom meg,és újabb csókot kezdeményezek. Kellemesen megborzongok,ahogy válaszként hajamba túr,és határozottan végigsimítom oldalát,hogy aztán derekához nyúlva le tudjam fejteni a pólóját.

/Giya szemszög/
Az érintése valósággal égeti a bőrömet. Az enyémet követően saját fölsőjétől is megszabadul,és nyakamhoz hajol. Lassan,érzékien kezdi csókolgatni,lefelé haladva,a kulcscsontomon jólesőn elidőzve. Egészen alhasamig ér el,mikor beharapom ajkamat,és oldalra fordítom a fejemet. Zavarban vagyok,jobban,mint eddig bármikor,de teljes mértékben bízom benne. Felnéz,játékos kifejezését megvillantja,majd a maradék,testemet fedő anyagokat is félre dobja.
Combjaimat kezdi bejárni,különösen a belső részekre összpontosítva,majd végigsimít szeméremdombomon. Beharapom az ajkamat,hogy elfojtsak egy kéjes sóhajt. Reakciómat figyelve elmosolyodik,és az előjáték közben ismét arcomhoz hajol. Ezernyi gondolat cikázik a fejemben. Újonnan visszaszerzett emlékek villannak fel vele kapcsolatban,másodpercek ezredrészei alatt váltogatva egymást. Sok minden történt azóta,hogy először találkoztunk,és önmagában hihetetlen az egész. Álmodni sem mertem volna,hogy valóra válhatnak a Kim TaeHyunggal kapcsolatos kívánságaim.
-Biztosan...ezt akarod?-átható,vágytól égő tekintete a szemeimet fürkészi.
-Igen.-suttogom határozottan. Boldoggá szeretném tenni,visszaszolgáltatni legalább egy töredékét annak,amit értem tett. Immár teljesen fedetlen testtel hajol fölém,én pedig élvezettel cirógatom forró mellkasát. Csókban forrunk össze,miközben végtelenül óvatosan és lassan belém hatol. Figyelmesen nézi arcomat,hogy felfedezi e rajta a fájdalom jeleit. De a feszítő érzés hamar megszűnik. Mikor visszagondolok az első alkalmunkra,biztosan a szenvedélyesség jelzője fog elsőnek felrémleni. És a biztonságérzet,amely végig hatalmába kerít mellette. Az ajkai,amikkel felperzseli a bőrömet;a mozdulat,ahogy végigsimít az oldalamon,vagy éppen enyhén rekedtes hangja,amellyel a nevemet suttogja...
Az életem gyökeres változásokon ment át,azóta a bizonyos koncert óta. Rinievel együtt a Bangtan fiúk oldalán megtapasztaltunk olyan traumákat,amelyek bár a boldogsággal összehasonlítva halvány képként,de örökre bennünk lakoznak majd. Ám minden sötétebb foltjával együtt,elmondhatatlanul boldog vagyok,hogy ezt az életet tudhatom magaménak.


~Néhány évvel később~

-Eumi!-kiáltja Rin a konyha felől,a szorgos kis talpak pedig azonnal átszaladnak a helységbe.-Szólnál a többieknek,kicsim? Mindjárt kész az ebéd.
A lányka vidáman bólint egyet,majd neki is kezd kalandjának a nagy házban:a család többi tagjának felkeresésének.
-Apuuu~!-rikoltja boldogan,mikor végre megpillantja a kanapén ücsörgő JungKookot,aki barátja társaságában épp egy dobozból pakolászik.-Anya azt mondta nemsokára eszünk...-újságolja izgatottan.

-Rendben,kincsem,mindjárt megyünk.-mosolyog a férfi,és megsimítja lánya szőke tincseit.
-Te is jössz,ugye,keresztapu?
-Persze,csak összeszedem a keresztanyádat,aki valószínűleg még mindig a kölykökkel foglalkozik odakint.-vigyorog Tae a tőle megszokott módon.
-Elküldtem őket kezet mosni,aztán pedig Rinienek segítenek teríteni.-JungGi a megszokott módon tökéletes időzítéssel lép be az ajtón,hogy leüljön párja mellé a kanapéra,majd a félig üres doboz felé fordítja tekintetét.-Mit találtatok?
-Gyere csak,menjünk vissza anyához,egy perc és ők is jönnek.-kacsint hirtelen Kook,majd kezébe veszi kislányát és a kedvenc dallamát dúdolva lépked ki a szobából.
-A padláson voltak,a költözéskor vittük fel őket,hogy idelent legyen hely...ez is ott volt.-mosolyog Tae,miközben kiemel egy rég látott,de fontos eseményekhez fűződő tárgyat a dobozból,és Giya felé nyújtja. A borító,és maga az egész füzet kicsit megkopott az idő során,de a felirat még mindig tisztán olvasható rajta:

Emlékeim.

No More Dream 2.: 12.fejezet

Hazatérés.

Kínosnak képzelem el. Tisztában vagyok vele,hogy kedves emberek,egytől egyig,de mégis...annyi abszurd szituáció adódhat. Mégis mennyire ciki az,hogy lényegtelen mi okán,de elfelejtettem őket? Minden velük kapcsolatos emlékemet fel kell idéznem,a jelenlegi állapotom még csak félsiker...
-Mindjárt ott vagyunk.-jelenti be a vezető ülést elfoglaló Tae,és a visszapillantón keresztül rámosolyog a hátul elhelyezkedő Kook és Rin párosára,majd rám is vet egy pillantást.-Jól vagy?
-Persze.-biccentek az ajkamat beharapva.-Csak izgulok egy kicsit.-teszem hozzá,erre egyik kezével rásimít az enyémre,mellyel az ölembe helyezett füzetet szorongatom.-Minden rendben lesz.Kinézek az ablakon,majd felsóhajtok. Bárcsak azt mondhatnám,hogy ismerős a táj.

-Megjöttünk!-kiáltja el magát a maknae az ajtón utolsónak belépve. Végigpillantok rajtuk,mielőtt a felénk érkezőkre néznék,mindhármuk tekintete megkönnyebbülést tükröz. Talán nincs is miért aggódni.
-Már vártunk rátok.-jelenti be a legközelebbi srác,és végigölelgeti a többieket,Rinie fizikai állapotára természetesen ügyelve. Végül elém lép,majd szélesen mosolyogva meghajol.-HoSeok vagyok.
A meglepettségtől remegő hangon azonosítom be félhangosan:
-J-Ho...pe?-felcsillannak a szemei,és szinte a nyakamba ugorva kezd nyomorgatni ölelésében.
-Felismert,Giya felismert engeeem~!-nevetésének és kántálásának hangja engem is mosolygásra késztet,így sokkal nyugodtabban nézek a következő tag szemébe,mikor TaeHyung sikeresen megakadályozza,hogy a csapat reménye megfojtson.
-Szia,NamJoon.-szólítom meg,miután végigpásztázom. A személyleírás pontosan ráillik,csak ő lehet RapMonster.
-Rég láttalak,törpe.-köszönt lazán,én pedig belebokszolok a vállába.-Ezúttal se nőttél,mióta nem találkoztunk.-néz el magasan felettem,mire játékosan a mellette állóra pillantok segélykérőn. Ha a magasságommal szórakoznak,mindig ő állt ki mellettem,így mesélte Tae.
-Segíts,Jiminnie~!-a megszólított nevetve bök a leader bordái közé,aztán JungKookhoz lép,hogy segédkezzen a csomagok az emeletre való felcipelésében.
-Micsoda úriemberrel van dolgunk...-néz utána az álmos tekintetű srác,gúnyos hangsúlyát természetesen poénnak szánva.
-Neked is szia,Suga.-biccentek "sértődötten",mire a rapper felém lép és karjaiba zár.
-Hiányoztál.-motyogja. Lehunyom a szememet,és mosolyogva veregetem meg a hátát. Talán a vörös hajú testőrömmel találkozhatott a tekintete,mert hirtelen elenged és kajánul vigyorral az arcán kezd magyarázkodni.
-Jobban teszem,ha kimegyek segíteni Jinnek...
-Nem szükséges.-ellenkezik az újonnan,a konyha felől érkező legidősebb tag,majd köszönésképp enyhén meghajol felénk.-Készen van a vacsora.


-Huhh,teli vagyok.-dől hátra Jimin is utolsónak a székén,majd hyungja felé pillant.-Igazán kitettél magadért...
-Ez a minimum,ha végre megint ennyien eszünk együtt.-vigyorog elégedetten Jin,s YoonGi segítségével leszedi a terítéket az asztalról.-Cserébe...
-Tudom,ma én mosogatok.-forgatja szemét az izmos tag,majd nevetve a pulthoz lép és megereszti a vizet.
-Khm,mi úgy volt,hogy átnézzük azt a vázlatot,ugye,skacok?-pillant RapMon a két rapper-társára,akik hevesen bólogatnak,néhány pillanattal később pedig fel is szívódnak az étkezőből.
-Segítsünk valamit?-ajánlkozik Rinie a szakácsunknak,ám az mosolyogva legyint.
-Nem,elleszek én itt vele.-mutat a munkára befogott Bangtan fiúra.-Ti...menjetek csak nyugodtan fel,most nincs amiben segíteni kéne...
-Kezdettől fogva így terveztétek.-vonja le a következtetést Tae nevetve,ám miután Kook a barátnőm kíséretében eltűnik a lépcsőfordulóban,az emelet felé biccent jelezve,hogy menjünk mi is.

Megtorpanok a szoba közepén,miután becsukja magunk mögött az ajtót.
-Jól érzed magad?-kérdezi figyelmesen,mikor merengő tekintetemmel találja szemben magát.
Határozottan bólintok,és felsőtestéhez simulok,miközben karjait derekam köré fonja. Így maradunk percekig,tudom,hogy ő is az elkövetkezendőkön agyal.
-Szeretlek.-nézek fel tökéletes arcára,és egyik kezemet mellkasára simítom. Komolyan gondolom,akármennyire is ostobán hangozhatott ez most.
A következő pillanatban ajkaink találkozására eszmélek. Lágyan becézgetni kezd,majd egyre mohóbbá válik. Furcsa érzésem támad. Elhátrálunk a falig,hátamat nekidöntve csókol tovább. Kis idő múlva alsó ajkamra való kapásával jelzi a szándékát,és nyelveink tánca mellett gördül le arcomon az első könnycsepp. Lényegében ahhoz tudnám hasonlítani,mikor a vastag,csak néhol megolvadt jégpáncél egy csapásra eltűnik. A részletek egésszé fejlődnek,és összeáll a kép. Kitisztul a tudatom.
A sírás szélén állok,de helyette tarkójára futtatom kezemet és a levegőnk elfogyásáig folytatom a csókot.
-Emlékszem...-suttogom,miközben könnyes tekintetem ismét ráemelem.-Mindenre emlékszem...

No More Dream 2.:11.fejezet

Érzések és emlékek

/Kook szemszög/

-Hála az égnek.-vigyorodik el mellettem Sehun nagy vidáman,nekem pedig az örömtől könnyek szöknek a szemembe,de nem tudok reagálni.
-Azonnal láthatják is,már felébredt az altatásból.-mosolyog a doki.-Kicsit még zavarodott lehet,de beszéljenek hozzá,az nyugtatólag hathat. Rengeteget kell pihennie,de úgy döntöttünk,már holnap elhagyhatja a kórházat. Ha jól tudom,a kórtermi társának is ez az időpontja van.-felpattanok és elé lépve mélyen meghajolok.
 -Köszönöm.-nézek komolyan a szemébe,mire a szakember biccent,és nyugodt léptekkel,lazán a köpenyébe süllyesztett kezekkel tovább indul a folyosón. Hálával nézek alakja után,majd Sehunnal együtt visszafordítom a tekintetem a műtő ajtajára. Egy nővérke lép ki rajta elsőnek,aki egyik oldalról,míg az őt követő a másik oldalról segítve tolja ki barátnőmet az ágyon. Mögöttük maradva kullogunk vissza az eredeti helységbe.
-Szia.-ereszkedem le mosolyogva a megszokott székre,ám még kicsit homályos tekintete csak egy pillanatra téved rám,majd átvándorol Sehunra. Puha kezével az enyémet fogja,de szavait hozzá intézi: -Jó,hogy itt vagy.-halványan el is mosolyodik.
Kicsit sértődötten,de figyelmességnek szánva pattanok fel,hogy valamennyire elzárjam az esetlegesen zavaró erős,déli napsugarakat. Visszafordulva az ágyhoz megütközve realizálom,hogy a helyemet befoglalták,így tovább ácsorgok,az ablakpárkánynak háttal támaszkodva,immár keresztbe font karokkal.
-Érdekelt,hogy jól vagy e.-mosolyog a jóképű Exo-s. Persze,hyungnak köszönhetően tudsz csak mindenről...
-Aranyos vagy.-felel kedvesen Rin,erre pedig már muszáj krákognom egyet remélve,hogy legalább egyikőjük veszi a lapot. Kérdőn felém pillantanak,Sehun pedig összehúzza a szemeit egy pillanatra.Gúnyosnak találom a reakcióját ezért mögé lépve vállaira teszem a kezemet,erősen megszorítva.
 -Nem gondolod,hogy lassan menni kéne,haver?-kérdezem átlagosnak tettetett hangon. A fiú felsóhajt.
 -Remélem,hamar felépülsz...illetve,épültök.-néz át a szomszéd ágyhoz,ahol a mozdulatlanul fekvő JungGi,és a mellette szunyókáló Tae nyújtanak békés látványt.-Szia.-hajol barátnőm arcához,hogy egy puszit adjon neki. Idegesen felmorranok.
 -Jobb lesz,ha kikísérlek az épületből.-hajtom oldalra fejemet,és még egy lapáttal tesz a dologra,hogy Rinie zavarba is jött a gesztusától.
-Rendben,ahogy gondolod.-vigyorog Sehun,annyira látni,hogy élvezi a helyzetet. Megvárom míg int egyet és kilép az ajtón,majd felkészülve követem. -Viccesnek tartasz,mi?-sziszegem enyhén idegesen de visszafogva magamat a folyosókon végigsétálva.
-A féltékenységedet? Nagyon is,de aranyosnak még inkább.-kuncog vidáman,mire úgy érzem,tényleg felrobbanok. Kilépünk az épületből,én pedig egy mozdulattal a falhoz szorítom.
-Ne próbálkozz nála. Ne merészeld.-nézek metsző,gyilkos pillantással rá. Felnevet,ezzel pedig összezavar és elengedem. Egyik kezét vállamra teszi és így kezd beszélni.
 -Hűtsd le magad,JungKook. Tényleg érdekelt,hogy van,miután Jimin felhívott,ezért jöttem.-bólintok,ösztönözve,hogy folytassa.-Meg akartam győződni,hogy van aki vigyáz rá. Nem tagadom hogy voltak...és talán még vannak is érzéseim Rinie iránt,de...-hunyja le szemét egy pillanatra.-Tudom,hogy téged szeret,oké?-mosolyodik el kicsit szomorkásan.
 -O-oké.-felelek megilletődve majd hátrálok egy lépést,hogy szabadon elmehessen.
 -Sajnos ti előbb találkoztatok és te vagy,akit viszont is szeret. Egyszer nekem is lesz valakim. Na,minden jót,Kookie.-becéz miközben kezét leemeli vállamról és elindul a parkoló felé.
-Sehun!-szólok utána hirtelen,mire kérdőn visszanéz.-Jó srác vagy. Sok szerencsét...-mosolygok rá barátságosan,a mérgemnek már nyoma sincs iránta,sokkal inkább tisztelet vette át a helyét. Talán azért,mert képes túltenni magát a helyzeten. Egy félmosoly kíséretében biccent,és jellegzetes lépéseivel a kocsijához lépked. Köszönetet mondok magamban neki,miközben elhajt a látókörömből. Állok egy darabig,az eget bámulva. Nemsokára otthon lehetünk,végre.-sóhajtok megnyugodva. Ráfér már mindenkire a megszokott,otthoni környezet a történtek után. Végül,miután úgy ítélem,hogy elég friss levegőt szívtam,vidáman battyogok vissza Rin mellé,hogy elfoglaljam a szokásos székemet.

/JungGi szemszög/
Kinyitom a szememet,és hirtelen felülve a kezembe veszem a füzetet. Muszáj lerajzolnom,emlékeztetnem magamat,most még élénkek a képek,talán most összerakhatom a képet... Gyors mozdulatokkal vázolni kezdek,összerezzenek,mikor megszólítanak.
-Giya?-oldalra fordítom a fejemet,és Rinie kérdő tekintetével találom szembe magamat.
-Szia.-mosolygok rá a lehető legtermészetesebben,ami nehezemre esik,majd lassabb tempóban folytatom a munkát.-Sikeres volt a beavatkozás,ugye?-kérdezem közben,a szemem sarkából pedig látom,ahogy bólint.-Örülök.-küldök felé egy már őszinte mosolyt,és nagy kő esik le a szívemről. Fontos nekem,hogy ő jól érezze magát,és minél hamarabb rendbe jöjjön.
-Mit csinálsz?-érdeklődik nyakát nyújtogatva,én pedig kezdek zavarba jönni.
-Öhm,ez...segít. Megörökítem itt ami részlet,foszlány felrémlett bennem,aztán segítséggel teljes emlékké egészíthetem ki.
Elgondolkozva hümmög egyet,de további társalgásunkat megszakítja a belépő maknae.
-JungGi?-lepődik meg,miközben levágja magát párja ágyához.-Jobban vagy?
-Azt hiszem.-biccentek bizonytalanul,és a befejezett rajzzal teszem helyére a füzetet.
-Miért,mi történt veled?-nyílnak tágra a barátnőm szemei. Valóban,ő nem tudhatott az egészről a műtéte miatt. Kook halk magyarázatba fog. Nekem a doktor elhadarta a történteket félig eszméletlen állapotomban,így valamennyire tisztában vagyok a helyzettel.
-Sajnálom.-meglepetten pillantok Taere,aki idő közben,észrevétlenül kinyitotta a szemeit.-Ha nem zaklatlak fel,talán nem...
Elakad,amint ajkaira teszem a mutatóujjam.
-Ne okold magad,mikor nem tehetsz róla. Rengeteget segítettél azokkal az emlékekkel.-dőlök hátra,miután arcára simítok.-Úgy érzem,már közel járok a teljes igazsághoz.

No More Dream 2.: 10.fejezet

Pattanásig feszült

/Tae szemszög/
-JungGi!-kapom el ijedten,de nem reagál a szólongatásra.-Basszus...-egyik kezem hátához támasztom,majd lábaihoz hajolok és a karjaimba emelem. Nem eshetek kétségbe. Kis termetének köszönhetően könnyedén elbírom,s gyors léptekkel indulok vissza a kórházba. Az én hibám,túl sokat mondtam egyszerre...
Néhány perc múlva befordulok az utolsó sarkon,és a levegőt kapkodva lelassítok kicsit. Végül nekivágok a hátralevő távnak az épület bejáratáig,mikor megérzem,hogy megmoccan. Aggódva pillantok le fájdalmat tükröző arcára. Szemhéja továbbra is csukva marad,miközben összehúzza magát.
-Segítsenek!-kiabálok oda az ajtón kirohanó ügyeleteseknek,akik a bajt látva sebesen közelednek felénk.
-Sajnálom...-suttogom Giyának,mielőtt odaérnének hozzánk.
-Értesítjük a kezelőorvosát,az ellátása után pedig visszaszállítjuk a kórterembe. Jobb lenne,ha ott várna rá.-hadarja határozottan egy fiatal férfi,mire bólintok,és felé nyújtom a törékeny testet. Velük együtt sietek be az épületbe. A kései óra okán kihalt a földszint,a portáson és rajtunk kívül nem tartózkodik itt senki más. Idegesen,tőlük nem messze figyelem amint megérkezik a szakember is. Utasításai szerint egy hordágyra emelik,majd gyenge pulzusa ellenőrzése után óvatosan egy megfelelő helység felé tolják rajta a lányt. Épp előttem haladnak el vele,mikor ajkai hirtelen elnyílnak,én pedig elcsípem a nevet,amelyet erőtlen hangon mond ki:
-BaekHyun...
Leblokkolok,és meredten bámulok távolodó alakja után. Rémálma lenne? Ha azok az emlékei visszatérnek,akár csak egy részük...Kezdettől fogva attól tartottam,hogy maradandó idegi sérülést fog elszenvedni,ha nem képes feldolgozni az akkor történteket...
Gépies mozgással indulok az emeletre,hogy a tanács szerint az ágya mellett várakozzak rá. Belépek és megnyugodva észlelem,hogy Kook és Rin már alszanak,ugyanis legkevésbé sincs kedvem beszélni a történtekről. Halkan elhelyezkedem a szokásos széken,és fejemet lehajtva várakozásba kezdek. Anyukám szavai jutnak eszembe,amelyekkel kölyökként nyugtatott:"Egy hosszú rossz időszak egy még hosszabb boldog hírnöke." Több eseménytelen óra után erre a mondására gondolva merülök álomba.

/Kook szemszög/
Kora reggel azonnal felriadok,mikor az ápoló megérkezik Rinért. Látom a kétségbeesést és a bizonytalanságot az arcán,ezért nyugtatni kezdem.
-Mi lenne,ha ott várnálak? Így mikor kihoznak,rögtön láthatlak.-mosolygok biztatóan.
-Megígéred?-emeli rám félő tekintetét.
-Meg.-fölé hajolok és homlokon csókolom.-Minden rendben lesz.

Felsóhajtok,és a folyosón lévő várakozásra szánt székek egyikére vágom le magamat. A doki elmondása szerint a beavatkozás két és fél,legfeljebb három órás lesz. Nem tudom hogy fogom kibírni ép ésszel,de akármi lesz is a vége,mellette leszek.
Idegőrlő,állapítom meg magamban rengeteg idő elteltével,már nem sokáig bírom cérnával.
-Rég láttalak.-hallom meg az ismerős hangot közvetlenül mellőlem,mire a bambulást megszakítva felpillantok az érkezőre.
-Szia,Sehun.-mosolyodom el meglepetten,miközben Exos barátom helyet foglal mellettem.

/Tae szemszög/
Néhány óra alvás után ismét felébredek,és ajkaimat harapdálva szuggerálom az ajtót. Riniet már jóval korábban elvihették,a maknae pedig nyilván vele tartott. Unottan sétálok ki a fürdőszobába arcot mosni és felfrissíteni kicsit magamat,majd sokkal éberebben ülök vissza. Nem kell sokat várnom már,percekkel később nyílik az ajtó,és két nővér betolja JungGit. Egyikőjük az ideiglenesről átemeli a saját ágyába,majd az infúzióval kezd foglalkozni.
-Belső vérzése volt.-intézi hozzám szavait a másik,idősebb nő.-Amikor a baleset után idehozták,nem tapasztaltunk erre utaló tüneteket,egészen tegnapig nem is tudtunk a kívülről nem látszó seb létezéséről.-sóhajt.-A doktor úr megfelelően ellátta,és az ő határozata szerint a kishölgy hazatérhet az előzőleg kitűzött időpontban. Éjszaka mesterségesen altatásban tartottuk...Az ájulást feltehetőleg az okozta,hogy a zaklatottságától felerősödött az addig gyenge vérzés,ezért szédülhetett ennyire...-magyarázza,majd elgondolkodik,mit is hagyhatott ki.-Abba pedig-mutat az infúziós zacskóra-,a fájdalomcsillapító oldatát tettük. Ha magához tér,a mai napon még semmiképpen nem szabad lábra állnia.
-Értem...köszönöm.-pislogok hálásan.
A nővér elmosolyodik,s az ajtóban állva még visszaszól:
-Vigyázzon rá.-majd fiatalabb társa kíséretében kilép a folyosóra.
Úgy lesz,felelek magamban és JungGit kezdem fürkészni. Sápadt,de az arckifejezése békés. Kisimítok homlokából egy kósza tincset,majd a kezeimre támasztom államat. Az emlékeivel kapcsolatos aggodalmaim ismét felötlenek bennem,miközben várni kezdek,hogy ismét rám emelje átható tekintetét.

/Kook szemszög/
-Honnan tudtok a helyzetről?-kérdezem kíváncsian,Sehun pedig készségesen felel.
-Jimin szólt,hogy szerinte szükség lenne egy kis támogatásra.-mosolyog,míg magamban hálát adok hyungnak,amiért gondolt ilyesmire.-Mióta van bent?-pillant ezután a műtő ajtajára.
-Rég.-nézek én is abba az irányba,és alig hiszek a szememnek,amikor a nyitódását vélem felfedezni. A főorvos körbetekint a folyosón,majd a fehér gumikesztyűt az asszisztense kezébe nyomva hozzánk lép.
-A műtét...-az adrenalinszintem a magasba szökik,amiért nem tükröz semmit az arca,de hamar folytatja a bejelentést.-...sikeres volt.

No More Dream 2.:9.fejezet

Kín(os).

/Tae szemszög/

Az ötletem felvetése után mosolyogva várom Giya reakcióját,de a telefonom rezgése megakadályoz benne.
-Kook?-emelem fülemhez a hívást fogadva és a szemem sarkából látom,hogy a szomszéd ágyról Rinie tekintete az arcomat fürkészi.
-Pár perc és ott vagyok.-mondja közömbösnek tettetett hangon,de sokévnyi ismeretség után könnyen megállapítom belőle,mennyire ideges.
-Rendben,szólok neki.-közben biztatóan mosolygok az aggódó tekintetű lányra.-De hogyhogy nem őt hívtad?-kérdezem szemöldök ráncolva.
-Nem tudtam,hogy alszik e...Tudom,hogy nyűgös,ha felébresztik.-tudom,hogy elmosolyodott a vonal másik végén.
-Mindig elfelejtem,hogy ilyen kis figyelmes vagy.-vigyorgok.-Akkor később.-megszakítom a hívást,majd Rin felé is fordulok.
-Nemsokára itt lesz.
-Köszi.-biccent ajkát harapdálva majd visszafordul az ablak felé. Sajnálom őt,látszik a szemein,hogy nem aludt túl jól. Még nem láttam ilyen gondterheltnek. Jobb lesz,ha sietsz...-üzenem gondolatban a maknaenak,majd JungGira emelem a tekintetem.
-Mennyi rá az esély,hogy kikérőt szerezzek?-kacsintok,majd kisétálok a folyosóra. Miután mondta,hogy zavarja a bezártság,elhatároztam,hogy kicsalom innen a mai napra. Persze,ehhez a doki engedélye is kell.Bekopogok az irodába,a határozott "Tessék."után be is lépek a helységbe.
Néhány perc múlva sóhajtva battyogok vissza a kórterembe. A fejemben a férfi szavai visszhangoznak vészjóslón. "A beteget szigorúan legkésőbb este 10 óráig épségben hozza vissza..." "Ne terhelje le túlságosan emlékekkel,és figyeljen a fizikai állapotára is..." "És semmiképp ne keltsenek feltűnést,ritka esetekben engedek meg csak ilyesmit..."
-Nem kicsempészni akarom Koreából,csak felvidítani kicsit.-mormogom magamban.
Mikor benyitok,megkönnyebbülten veszem észre,hogy Kook is megérkezett. Lepacsizok vele,majd leülök Giya ágyának szélére.
-Jobb lesz,ha kettesben hagyjuk őket...-suttogom,majd elújságolom az engedélyt,mire felcsillan a szeme.
-Köszönöm!-ül fel azonnal és kezét az enyémre simítja,amitől azonnal zavarba jön és inkább elsiet a helységhez tartozó fürdőszobába felvenni az utcai ruháját és rendbe szedni magát.

-Jesszus,de rég sétáltam csak simán az utcán.-mosolyodik el szélesen,mikor végre kiérünk az épületből.-Köszönöm.-ismétli meg magát vagy ezredjére,mire nevetve mellé lépek és kézen fogom.
-Menjünk.

/Rinie szemszög/
Még csak pár perce érkezett meg,de már is sokkal nyugodtabb vagyok. Nem tudnám szavakba önteni,de annyira más,amikor magam mellett tudhatom.
-Nem lesz semmi baj. Jó kezekben vagy.-simogatja a karomat,érintése nyomán kellemesen kiráz a hideg.
-Ühümm.-biccentek elhúzva a számat,de elmosolyodom,amikor fölém hajolva hosszasan megcsókol.-Ha hazamegyünk,rá kell venned Jint,hogy csináljon nekem valami finomat. És sokat. Borzalmas a kórházi koszt.-hadarom elpirulva,csak hogy a témát tereljem.
-Mindenképp.-kuncog.-Sőt,csinálok majd neked csokis sütit~.
-Nem is tudtam,hogy tudsz.-pislogok meglepetten.
-Hyung még nagyon régen megtanította. Azt mondta,jól jöhet a lányoknál.-eyesmileol,én pedig napok óta először nevetek fel őszintén.

~Késő délután~
-Reggel korán kell kelned...Jobb lenne,ha most megpróbálnál aludni.-tanácsolja Kook,miután órákat fecsegtünk. Minden témát érintettünk,a másnapot kivéve.
-Itt maradsz,ugye?-kérdezek vissza aggódva,mire bólint.
-Persze,egészen,amíg...
-Értem.-erőltetek halvány mosolyt. Nem kényszerítem,hogy befejezze a mondatot,úgy is tudom mire céloz,és nehezére esne kimondani.
-Aludj jól.-csókol homlokon,majd felkel,hogy a nap lemenő sugarait kizárva elhúzza a függönyt,majd visszaül mellém,és ujjait összefonja az enyéimmel.
-Szeretlek.-suttogom,miközben lehunyom a szememet,és a műtét sikerességéért imádkozva szinte azonnal elnyom az álom.

/Giya szemszög/
-Merre menjünk most?-kérdezem Taet félbeszakítva,aki sejtelmesen elmosolyodik.
-Még van egy hely,ami szerintem tetszene.
Tovább követem hát Szöul sétálóutcáin,amik ebben az időpontban szerencsére nem túlzottan forgalmasak. Lassabban haladunk nekem köszönhetően,ami kicsit zavarba hoz,de úgy látszik,őt nem zavarja.
-Szóval,hol is tartottam...
-NamJoonnál.-emlékeztetem mosolyogva. A terve szerint sorra taglaljuk a banda tagjait,így elevenítve fel a róluk kialakított képemet.
-Ja,tényleg,szóval RapMon. Mint korábban mondtam,a leaderünk. Ha a menedzserünk nincs a közelben vagy nem olyan dologról van szó,akkor minden esetben ő a főnök. Igaz,hogy ezt nagyon élvezi...-vigyorodik el.-De tényleg jól a kezében tartja a dolgokat. Vészhelyzet esetén megőrzi a hidegvérét,de a hétköznapokban ugyanolyan idióta,mint bármelyikőnk. Általában ő oltja le Jimint,ha túlteng benne az egoizmus.-kuncog gonoszan,ránézve pedig kellemes érzés látni,hogy a szavai mögött milyen szeretetteljes arccal beszél a barátairól. Azok alapján,amit eddig elmondott,valóban egy kis családként lehetne definiálni a társaságot. Bár folyamatosan zavarban vagyok az emlékek elvesztésével járó tudatlanságom miatt,jó tudni,hogy tartoztam...illetve,tartozom valahova,Rinievel együtt.-Nos,kihagytam valakit?-kérdezi még egy kanyar megtétele után
-Eddig volt JungKook,J-Hope,Jimin,Jin,Suga,most NamJoon...-sorolom visszagondolva.-Már csak magadról nem meséltél,igaz?
-Ühümm.-mosolyog,miközben rám adja a kabátját.-Lassan 9 óra,kezd hűvösebb lenni,már lement a nap...-magyarázza a hajába túrva. Már feltűnt,hogy mindig ezt a mozdulatot ismétli,amikor zavarba jön.
-Köszönöm.-fonom szorosabbra kezeink szorítását és rámosolygok,majd követve tekintetét előre nézek,és elakad a lélegzetem.
-Jól néz ki,ugye?-kérdezi elégedetten,miközben közelebb sétálunk a vízparthoz.-Egyszer mindenképp el akartam jönni megnézni veled.
-Nagyon szép...-ámuldozom tágra nyílt szemekkel,miközben a híd fényjátékát csodálom. Olvastam már erről a helyről. Elég elterjedt a helyiek körében is a Han folyón lévő esti látványosság,élőben pedig még gyönyörűbb.
Percekig hallgatunk a gondolatainkba burkolózva,folyamatosan fogva egymás kezét.
-Szóval,te...-szólalok meg bizonytalanul. Felsóhajt,látszólag azt se tudja hol kezdje.
-Mi...a koncerten találkoztuk először,mindannyian. Azt a fellépésünket szabotálták,fegyveresekkel. Többek között titeket is láttunk megsérülni...-köszörüli meg a torkát,a szavakat keresgélve.-És segíteni akartam rajtad. Azt hiszem,már akkor beléd szerettem.-mosolyog a fényjátékba,és az emlékekbe meredve,a fejem pedig sajogni kezd. Elég hihetetlen dolgokat mond,de igyekszem minden egyes szavát hinni.-Onnan kezdve nálunk laktatok Rinnel,és amikor felgyógyultatok a sérülésekből...-ismét elakad,a fájdalmam pedig tetőfokára hág.-Egy este,kimentem a fürdőbe,és az én hibámból téged...-elakad,könnyezni kezd és elfordítja a tekintetét.
Erősen szédülök,meg kell kapaszkodnom benne. Hirtelen hullámokban jön a kín és nem akar szűnni.
-Jól vagy?-kérdezi ijedten és erősen tart,de nem tudok válaszolni. "Igen",felelném legszívesebben,vagy legalább bólintanék,de egy másodperccel később eszméletemet vesztve csuklok karjaiba.