/Giya szemszög/
Választ várva pislogok meglepettséget tükröződő arcára. Tisztában vagyok vele,hogy a telefonomban többek közt az összes Bangtan tag száma szerepelt,és ez még egy lapáttal tett az értetlenségemre.
-A koncert...már elmentünk rá.-nyögi ki Rinie nagy nehezen,én pedig mukkanni sem tudok.-Ott találkoztunk a srácokkal. Mi...mindannyiukat ismerjük.
Hümmögök és elfordítva róla a tekintetem az ölembe bámulok.
-Várj,arra emlékszel mit csináltunk a koncert előtti nap?-szólal meg Rin hirtelen ismét,én pedig szemöldökráncolva bólintok.
-Persze,akkor...azt hiszem akkor beszéltem utoljára a szüleimmel.-harapom be ajkaimat.-Én...tényleg nem emlékszem mi volt utána.
-Király!-lelkesedik,majd megütközésem látva magyarázni kezd.-Mármint,akkor máris tudjuk,honnan kezdődik a felejtésed. Nincs más dolgunk,mint apránként mindent elmesélni,jobban mondva egy bizonyos személynek kéne...Ha már itt tartunk,merre van Tae?
-Elment.-suttogom.-Elküldtem.
-Mi?De mégis miért?-pislog meglepetten,mire csak megrázom a fejemet.
Úgy döntök,magamban tartom a borzalmas emléket,ami felszínre tört az amnézia homályából. Talán a baleset előtt sem beszéltem senkinek róla,mit tett velem,így most végképp nem fogom még jobban összekuszálni a szálakat.-Hm.-húzza el a száját barátnőm. Mintha megérezné rajtam az elbizonytalanodást,határozott kijelentést tesz.-Talán most nem emlékszel a történtekre,de tudnod kell,hogy nagyon szeret téged. Bizonyította is.-nyomatékosítja,mire felsóhajtok.-És te is szeretted...
Tudom,hogy arra vár,megcáfoljam a szavait:még most is így van,az érzéseimet nem kell múltként emlegetnie. De nem visz rá a lélek,hogy megszólaljak. Túl sok most mindez egyszerre. Szerencsémre ismét nyílik a kórterem,és Kook lép be az ajtón. Megnyugodva fordulok el a másik irányba az ágyamon. Még hallom,hogy néhány percig beszélgetnek valamiről,majd elcsendesednek. Rint minden bizonnyal az erős fájdalomcsillapító altatta el.
Én azonban óráknak tűnő hosszú percekig forgolódom még,és sehogy sem sikerül megnyugodnom annyira,hogy elaludjak. Átgondolok minden új információt. Egyenlőre nem tudom hova rakni a fiút...Nem tudtam kimondani,de mélyen legbelül tudom,hogy ugyanúgy érzek iránta. De időre van szükségem. Végül felszínes,zaklatott álomba merülök.
Választ várva pislogok meglepettséget tükröződő arcára. Tisztában vagyok vele,hogy a telefonomban többek közt az összes Bangtan tag száma szerepelt,és ez még egy lapáttal tett az értetlenségemre.
-A koncert...már elmentünk rá.-nyögi ki Rinie nagy nehezen,én pedig mukkanni sem tudok.-Ott találkoztunk a srácokkal. Mi...mindannyiukat ismerjük.
Hümmögök és elfordítva róla a tekintetem az ölembe bámulok.
-Várj,arra emlékszel mit csináltunk a koncert előtti nap?-szólal meg Rin hirtelen ismét,én pedig szemöldökráncolva bólintok.
-Persze,akkor...azt hiszem akkor beszéltem utoljára a szüleimmel.-harapom be ajkaimat.-Én...tényleg nem emlékszem mi volt utána.
-Király!-lelkesedik,majd megütközésem látva magyarázni kezd.-Mármint,akkor máris tudjuk,honnan kezdődik a felejtésed. Nincs más dolgunk,mint apránként mindent elmesélni,jobban mondva egy bizonyos személynek kéne...Ha már itt tartunk,merre van Tae?
-Elment.-suttogom.-Elküldtem.
-Mi?De mégis miért?-pislog meglepetten,mire csak megrázom a fejemet.
Úgy döntök,magamban tartom a borzalmas emléket,ami felszínre tört az amnézia homályából. Talán a baleset előtt sem beszéltem senkinek róla,mit tett velem,így most végképp nem fogom még jobban összekuszálni a szálakat.-Hm.-húzza el a száját barátnőm. Mintha megérezné rajtam az elbizonytalanodást,határozott kijelentést tesz.-Talán most nem emlékszel a történtekre,de tudnod kell,hogy nagyon szeret téged. Bizonyította is.-nyomatékosítja,mire felsóhajtok.-És te is szeretted...
Tudom,hogy arra vár,megcáfoljam a szavait:még most is így van,az érzéseimet nem kell múltként emlegetnie. De nem visz rá a lélek,hogy megszólaljak. Túl sok most mindez egyszerre. Szerencsémre ismét nyílik a kórterem,és Kook lép be az ajtón. Megnyugodva fordulok el a másik irányba az ágyamon. Még hallom,hogy néhány percig beszélgetnek valamiről,majd elcsendesednek. Rint minden bizonnyal az erős fájdalomcsillapító altatta el.
Én azonban óráknak tűnő hosszú percekig forgolódom még,és sehogy sem sikerül megnyugodnom annyira,hogy elaludjak. Átgondolok minden új információt. Egyenlőre nem tudom hova rakni a fiút...Nem tudtam kimondani,de mélyen legbelül tudom,hogy ugyanúgy érzek iránta. De időre van szükségem. Végül felszínes,zaklatott álomba merülök.
/Tae szemszög/
Útközben fogadom BaekHyun aggódó hívását. Nagy vonalakban elhadarom neki Giya felébredését és az állapotát,a kettőnk között zajló beszélgetést szándékosan kihagyva;és nagyon igyekszem,hogy ne érződjön hangomon a letörtség. Aztán tájékoztatom Rin helyzetéről is.
-Ha bármi változás van,hívjatok nyugodtan. Akkor is,ha szükségetek lenne valamire.
-Úgy lesz,köszi...Szia,Baek.-sikerül nyugodtságot erőltetnem magamra,de rajta éreztem a lelkiismeret-furdalást. NamJoon-aki folyamatos kapcsolatban van többek közt Suhoval és Sehunnal-még a szerencsétlenséget követő nap tájékoztatott arról,hogy szerinte magukat okolják a történtek miatt,mert ők szervezték ugyebár az egészet. Ugyan...mi folyamatosan bajba kerülünk azóta a koncert óta. A sors fintora,hogy pont akkor ismertem meg a számomra legfontosabb személyt. Bárcsak ő tartana most hazafele,és én feküdnék ott helyette.
Útközben fogadom BaekHyun aggódó hívását. Nagy vonalakban elhadarom neki Giya felébredését és az állapotát,a kettőnk között zajló beszélgetést szándékosan kihagyva;és nagyon igyekszem,hogy ne érződjön hangomon a letörtség. Aztán tájékoztatom Rin helyzetéről is.
-Ha bármi változás van,hívjatok nyugodtan. Akkor is,ha szükségetek lenne valamire.
-Úgy lesz,köszi...Szia,Baek.-sikerül nyugodtságot erőltetnem magamra,de rajta éreztem a lelkiismeret-furdalást. NamJoon-aki folyamatos kapcsolatban van többek közt Suhoval és Sehunnal-még a szerencsétlenséget követő nap tájékoztatott arról,hogy szerinte magukat okolják a történtek miatt,mert ők szervezték ugyebár az egészet. Ugyan...mi folyamatosan bajba kerülünk azóta a koncert óta. A sors fintora,hogy pont akkor ismertem meg a számomra legfontosabb személyt. Bárcsak ő tartana most hazafele,és én feküdnék ott helyette.
/Suga szemszög/
Már mind tűkön ülve várakozunk,mikor végre nyílik az ajtó és a megviselt arcú TaeHyung lép be rajta.
-Nos?-kérdezi óvatosan Jimin az ebédlőben levágva magát.
-Jiminnie,három napja nem aludt,adjunk neki pár órát.-teszi Jin vállára a kezét,mire az izmos tag elhúzza a száját,de biccent egyet.-És HoSeok,mielőtt ezredjére is megkérdezed,mindjárt kész a kaja.-folytatja a legidősebb tag elmosolyodva,erre J-Hope nekiáll ugrándozni,és valami indulószerűt kántálni,azzal a kezdettel,hogy "Ó,hyung levese,~Ó,Hope kedvencee~".
Örülök neki,hogy rajta sosem kerekedik felül a rosszkedv,így mindig tudjuk,kivel kell eltölteni egy kis időt,hogy oldódjon a hangulat.
Legszívesebben én is nekiállnék kérdezgetni a hazatértet,de mikor felmegy a szobájába(pontosabban a JungGival közös hálójukba),visszafogom magam és inkább a terasz felé indulok. Tudom,hogy most egyedül szeretné átgondolni a dolgokat,abban pedig biztos vagyok,hogy mindent meg fog próbálni az emlékek visszaadásában.
Elgondolkozva ülök le a fal tövébe,felhúzott lábaimra támasztott állal. Eszembe jut,amikor JungGival beszélgettem a vallomástételük előtt ugyanitt. A kert most csendesen terül el előttem,ami a mi házunkban tényleg nagyon szokatlan. Legutóbb mikor innen figyeltem,Rin rohant át rajta hangosan nevetve,egy gyerekkori képpel a kezében JungKookról,a maknae pedig egy másodperccel lemaradva,vörös,de vigyorgó arccal próbálta utolérni. Halványan elmosolyodom. Minden rendben lesz.
Már mind tűkön ülve várakozunk,mikor végre nyílik az ajtó és a megviselt arcú TaeHyung lép be rajta.
-Nos?-kérdezi óvatosan Jimin az ebédlőben levágva magát.
-Jiminnie,három napja nem aludt,adjunk neki pár órát.-teszi Jin vállára a kezét,mire az izmos tag elhúzza a száját,de biccent egyet.-És HoSeok,mielőtt ezredjére is megkérdezed,mindjárt kész a kaja.-folytatja a legidősebb tag elmosolyodva,erre J-Hope nekiáll ugrándozni,és valami indulószerűt kántálni,azzal a kezdettel,hogy "Ó,hyung levese,~Ó,Hope kedvencee~".
Örülök neki,hogy rajta sosem kerekedik felül a rosszkedv,így mindig tudjuk,kivel kell eltölteni egy kis időt,hogy oldódjon a hangulat.
Legszívesebben én is nekiállnék kérdezgetni a hazatértet,de mikor felmegy a szobájába(pontosabban a JungGival közös hálójukba),visszafogom magam és inkább a terasz felé indulok. Tudom,hogy most egyedül szeretné átgondolni a dolgokat,abban pedig biztos vagyok,hogy mindent meg fog próbálni az emlékek visszaadásában.
Elgondolkozva ülök le a fal tövébe,felhúzott lábaimra támasztott állal. Eszembe jut,amikor JungGival beszélgettem a vallomástételük előtt ugyanitt. A kert most csendesen terül el előttem,ami a mi házunkban tényleg nagyon szokatlan. Legutóbb mikor innen figyeltem,Rin rohant át rajta hangosan nevetve,egy gyerekkori képpel a kezében JungKookról,a maknae pedig egy másodperccel lemaradva,vörös,de vigyorgó arccal próbálta utolérni. Halványan elmosolyodom. Minden rendben lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése