No More Dream 2.:9.fejezet

Kín(os).

/Tae szemszög/

Az ötletem felvetése után mosolyogva várom Giya reakcióját,de a telefonom rezgése megakadályoz benne.
-Kook?-emelem fülemhez a hívást fogadva és a szemem sarkából látom,hogy a szomszéd ágyról Rinie tekintete az arcomat fürkészi.
-Pár perc és ott vagyok.-mondja közömbösnek tettetett hangon,de sokévnyi ismeretség után könnyen megállapítom belőle,mennyire ideges.
-Rendben,szólok neki.-közben biztatóan mosolygok az aggódó tekintetű lányra.-De hogyhogy nem őt hívtad?-kérdezem szemöldök ráncolva.
-Nem tudtam,hogy alszik e...Tudom,hogy nyűgös,ha felébresztik.-tudom,hogy elmosolyodott a vonal másik végén.
-Mindig elfelejtem,hogy ilyen kis figyelmes vagy.-vigyorgok.-Akkor később.-megszakítom a hívást,majd Rin felé is fordulok.
-Nemsokára itt lesz.
-Köszi.-biccent ajkát harapdálva majd visszafordul az ablak felé. Sajnálom őt,látszik a szemein,hogy nem aludt túl jól. Még nem láttam ilyen gondterheltnek. Jobb lesz,ha sietsz...-üzenem gondolatban a maknaenak,majd JungGira emelem a tekintetem.
-Mennyi rá az esély,hogy kikérőt szerezzek?-kacsintok,majd kisétálok a folyosóra. Miután mondta,hogy zavarja a bezártság,elhatároztam,hogy kicsalom innen a mai napra. Persze,ehhez a doki engedélye is kell.Bekopogok az irodába,a határozott "Tessék."után be is lépek a helységbe.
Néhány perc múlva sóhajtva battyogok vissza a kórterembe. A fejemben a férfi szavai visszhangoznak vészjóslón. "A beteget szigorúan legkésőbb este 10 óráig épségben hozza vissza..." "Ne terhelje le túlságosan emlékekkel,és figyeljen a fizikai állapotára is..." "És semmiképp ne keltsenek feltűnést,ritka esetekben engedek meg csak ilyesmit..."
-Nem kicsempészni akarom Koreából,csak felvidítani kicsit.-mormogom magamban.
Mikor benyitok,megkönnyebbülten veszem észre,hogy Kook is megérkezett. Lepacsizok vele,majd leülök Giya ágyának szélére.
-Jobb lesz,ha kettesben hagyjuk őket...-suttogom,majd elújságolom az engedélyt,mire felcsillan a szeme.
-Köszönöm!-ül fel azonnal és kezét az enyémre simítja,amitől azonnal zavarba jön és inkább elsiet a helységhez tartozó fürdőszobába felvenni az utcai ruháját és rendbe szedni magát.

-Jesszus,de rég sétáltam csak simán az utcán.-mosolyodik el szélesen,mikor végre kiérünk az épületből.-Köszönöm.-ismétli meg magát vagy ezredjére,mire nevetve mellé lépek és kézen fogom.
-Menjünk.

/Rinie szemszög/
Még csak pár perce érkezett meg,de már is sokkal nyugodtabb vagyok. Nem tudnám szavakba önteni,de annyira más,amikor magam mellett tudhatom.
-Nem lesz semmi baj. Jó kezekben vagy.-simogatja a karomat,érintése nyomán kellemesen kiráz a hideg.
-Ühümm.-biccentek elhúzva a számat,de elmosolyodom,amikor fölém hajolva hosszasan megcsókol.-Ha hazamegyünk,rá kell venned Jint,hogy csináljon nekem valami finomat. És sokat. Borzalmas a kórházi koszt.-hadarom elpirulva,csak hogy a témát tereljem.
-Mindenképp.-kuncog.-Sőt,csinálok majd neked csokis sütit~.
-Nem is tudtam,hogy tudsz.-pislogok meglepetten.
-Hyung még nagyon régen megtanította. Azt mondta,jól jöhet a lányoknál.-eyesmileol,én pedig napok óta először nevetek fel őszintén.

~Késő délután~
-Reggel korán kell kelned...Jobb lenne,ha most megpróbálnál aludni.-tanácsolja Kook,miután órákat fecsegtünk. Minden témát érintettünk,a másnapot kivéve.
-Itt maradsz,ugye?-kérdezek vissza aggódva,mire bólint.
-Persze,egészen,amíg...
-Értem.-erőltetek halvány mosolyt. Nem kényszerítem,hogy befejezze a mondatot,úgy is tudom mire céloz,és nehezére esne kimondani.
-Aludj jól.-csókol homlokon,majd felkel,hogy a nap lemenő sugarait kizárva elhúzza a függönyt,majd visszaül mellém,és ujjait összefonja az enyéimmel.
-Szeretlek.-suttogom,miközben lehunyom a szememet,és a műtét sikerességéért imádkozva szinte azonnal elnyom az álom.

/Giya szemszög/
-Merre menjünk most?-kérdezem Taet félbeszakítva,aki sejtelmesen elmosolyodik.
-Még van egy hely,ami szerintem tetszene.
Tovább követem hát Szöul sétálóutcáin,amik ebben az időpontban szerencsére nem túlzottan forgalmasak. Lassabban haladunk nekem köszönhetően,ami kicsit zavarba hoz,de úgy látszik,őt nem zavarja.
-Szóval,hol is tartottam...
-NamJoonnál.-emlékeztetem mosolyogva. A terve szerint sorra taglaljuk a banda tagjait,így elevenítve fel a róluk kialakított képemet.
-Ja,tényleg,szóval RapMon. Mint korábban mondtam,a leaderünk. Ha a menedzserünk nincs a közelben vagy nem olyan dologról van szó,akkor minden esetben ő a főnök. Igaz,hogy ezt nagyon élvezi...-vigyorodik el.-De tényleg jól a kezében tartja a dolgokat. Vészhelyzet esetén megőrzi a hidegvérét,de a hétköznapokban ugyanolyan idióta,mint bármelyikőnk. Általában ő oltja le Jimint,ha túlteng benne az egoizmus.-kuncog gonoszan,ránézve pedig kellemes érzés látni,hogy a szavai mögött milyen szeretetteljes arccal beszél a barátairól. Azok alapján,amit eddig elmondott,valóban egy kis családként lehetne definiálni a társaságot. Bár folyamatosan zavarban vagyok az emlékek elvesztésével járó tudatlanságom miatt,jó tudni,hogy tartoztam...illetve,tartozom valahova,Rinievel együtt.-Nos,kihagytam valakit?-kérdezi még egy kanyar megtétele után
-Eddig volt JungKook,J-Hope,Jimin,Jin,Suga,most NamJoon...-sorolom visszagondolva.-Már csak magadról nem meséltél,igaz?
-Ühümm.-mosolyog,miközben rám adja a kabátját.-Lassan 9 óra,kezd hűvösebb lenni,már lement a nap...-magyarázza a hajába túrva. Már feltűnt,hogy mindig ezt a mozdulatot ismétli,amikor zavarba jön.
-Köszönöm.-fonom szorosabbra kezeink szorítását és rámosolygok,majd követve tekintetét előre nézek,és elakad a lélegzetem.
-Jól néz ki,ugye?-kérdezi elégedetten,miközben közelebb sétálunk a vízparthoz.-Egyszer mindenképp el akartam jönni megnézni veled.
-Nagyon szép...-ámuldozom tágra nyílt szemekkel,miközben a híd fényjátékát csodálom. Olvastam már erről a helyről. Elég elterjedt a helyiek körében is a Han folyón lévő esti látványosság,élőben pedig még gyönyörűbb.
Percekig hallgatunk a gondolatainkba burkolózva,folyamatosan fogva egymás kezét.
-Szóval,te...-szólalok meg bizonytalanul. Felsóhajt,látszólag azt se tudja hol kezdje.
-Mi...a koncerten találkoztuk először,mindannyian. Azt a fellépésünket szabotálták,fegyveresekkel. Többek között titeket is láttunk megsérülni...-köszörüli meg a torkát,a szavakat keresgélve.-És segíteni akartam rajtad. Azt hiszem,már akkor beléd szerettem.-mosolyog a fényjátékba,és az emlékekbe meredve,a fejem pedig sajogni kezd. Elég hihetetlen dolgokat mond,de igyekszem minden egyes szavát hinni.-Onnan kezdve nálunk laktatok Rinnel,és amikor felgyógyultatok a sérülésekből...-ismét elakad,a fájdalmam pedig tetőfokára hág.-Egy este,kimentem a fürdőbe,és az én hibámból téged...-elakad,könnyezni kezd és elfordítja a tekintetét.
Erősen szédülök,meg kell kapaszkodnom benne. Hirtelen hullámokban jön a kín és nem akar szűnni.
-Jól vagy?-kérdezi ijedten és erősen tart,de nem tudok válaszolni. "Igen",felelném legszívesebben,vagy legalább bólintanék,de egy másodperccel később eszméletemet vesztve csuklok karjaiba.