Érzések és emlékek
/Kook szemszög/
-Hála az égnek.-vigyorodik el mellettem Sehun nagy vidáman,nekem pedig az örömtől könnyek szöknek a szemembe,de nem tudok reagálni.
-Azonnal láthatják is,már felébredt az altatásból.-mosolyog a doki.-Kicsit még zavarodott lehet,de beszéljenek hozzá,az nyugtatólag hathat. Rengeteget kell pihennie,de úgy döntöttünk,már holnap elhagyhatja a kórházat. Ha jól tudom,a kórtermi társának is ez az időpontja van.-felpattanok és elé lépve mélyen meghajolok.
-Köszönöm.-nézek komolyan a szemébe,mire a szakember biccent,és nyugodt léptekkel,lazán a köpenyébe süllyesztett kezekkel tovább indul a folyosón. Hálával nézek alakja után,majd Sehunnal együtt visszafordítom a tekintetem a műtő ajtajára. Egy nővérke lép ki rajta elsőnek,aki egyik oldalról,míg az őt követő a másik oldalról segítve tolja ki barátnőmet az ágyon. Mögöttük maradva kullogunk vissza az eredeti helységbe.
-Szia.-ereszkedem le mosolyogva a megszokott székre,ám még kicsit homályos tekintete csak egy pillanatra téved rám,majd átvándorol Sehunra. Puha kezével az enyémet fogja,de szavait hozzá intézi: -Jó,hogy itt vagy.-halványan el is mosolyodik.
Kicsit sértődötten,de figyelmességnek szánva pattanok fel,hogy valamennyire elzárjam az esetlegesen zavaró erős,déli napsugarakat. Visszafordulva az ágyhoz megütközve realizálom,hogy a helyemet befoglalták,így tovább ácsorgok,az ablakpárkánynak háttal támaszkodva,immár keresztbe font karokkal.
-Érdekelt,hogy jól vagy e.-mosolyog a jóképű Exo-s. Persze,hyungnak köszönhetően tudsz csak mindenről...
-Aranyos vagy.-felel kedvesen Rin,erre pedig már muszáj krákognom egyet remélve,hogy legalább egyikőjük veszi a lapot. Kérdőn felém pillantanak,Sehun pedig összehúzza a szemeit egy pillanatra.Gúnyosnak találom a reakcióját ezért mögé lépve vállaira teszem a kezemet,erősen megszorítva.
-Nem gondolod,hogy lassan menni kéne,haver?-kérdezem átlagosnak tettetett hangon. A fiú felsóhajt.
-Remélem,hamar felépülsz...illetve,épültök.-néz át a szomszéd ágyhoz,ahol a mozdulatlanul fekvő JungGi,és a mellette szunyókáló Tae nyújtanak békés látványt.-Szia.-hajol barátnőm arcához,hogy egy puszit adjon neki. Idegesen felmorranok.
-Jobb lesz,ha kikísérlek az épületből.-hajtom oldalra fejemet,és még egy lapáttal tesz a dologra,hogy Rinie zavarba is jött a gesztusától.
-Rendben,ahogy gondolod.-vigyorog Sehun,annyira látni,hogy élvezi a helyzetet. Megvárom míg int egyet és kilép az ajtón,majd felkészülve követem. -Viccesnek tartasz,mi?-sziszegem enyhén idegesen de visszafogva magamat a folyosókon végigsétálva.
-A féltékenységedet? Nagyon is,de aranyosnak még inkább.-kuncog vidáman,mire úgy érzem,tényleg felrobbanok. Kilépünk az épületből,én pedig egy mozdulattal a falhoz szorítom.
-Ne próbálkozz nála. Ne merészeld.-nézek metsző,gyilkos pillantással rá. Felnevet,ezzel pedig összezavar és elengedem. Egyik kezét vállamra teszi és így kezd beszélni.
-Hűtsd le magad,JungKook. Tényleg érdekelt,hogy van,miután Jimin felhívott,ezért jöttem.-bólintok,ösztönözve,hogy folytassa.-Meg akartam győződni,hogy van aki vigyáz rá. Nem tagadom hogy voltak...és talán még vannak is érzéseim Rinie iránt,de...-hunyja le szemét egy pillanatra.-Tudom,hogy téged szeret,oké?-mosolyodik el kicsit szomorkásan.
-O-oké.-felelek megilletődve majd hátrálok egy lépést,hogy szabadon elmehessen.
-Sajnos ti előbb találkoztatok és te vagy,akit viszont is szeret. Egyszer nekem is lesz valakim. Na,minden jót,Kookie.-becéz miközben kezét leemeli vállamról és elindul a parkoló felé.
-Sehun!-szólok utána hirtelen,mire kérdőn visszanéz.-Jó srác vagy. Sok szerencsét...-mosolygok rá barátságosan,a mérgemnek már nyoma sincs iránta,sokkal inkább tisztelet vette át a helyét. Talán azért,mert képes túltenni magát a helyzeten. Egy félmosoly kíséretében biccent,és jellegzetes lépéseivel a kocsijához lépked. Köszönetet mondok magamban neki,miközben elhajt a látókörömből. Állok egy darabig,az eget bámulva. Nemsokára otthon lehetünk,végre.-sóhajtok megnyugodva. Ráfér már mindenkire a megszokott,otthoni környezet a történtek után. Végül,miután úgy ítélem,hogy elég friss levegőt szívtam,vidáman battyogok vissza Rin mellé,hogy elfoglaljam a szokásos székemet.
/JungGi szemszög/
Kinyitom a szememet,és hirtelen felülve a kezembe veszem a füzetet. Muszáj lerajzolnom,emlékeztetnem magamat,most még élénkek a képek,talán most összerakhatom a képet... Gyors mozdulatokkal vázolni kezdek,összerezzenek,mikor megszólítanak.
-Giya?-oldalra fordítom a fejemet,és Rinie kérdő tekintetével találom szembe magamat.
-Szia.-mosolygok rá a lehető legtermészetesebben,ami nehezemre esik,majd lassabb tempóban folytatom a munkát.-Sikeres volt a beavatkozás,ugye?-kérdezem közben,a szemem sarkából pedig látom,ahogy bólint.-Örülök.-küldök felé egy már őszinte mosolyt,és nagy kő esik le a szívemről. Fontos nekem,hogy ő jól érezze magát,és minél hamarabb rendbe jöjjön.
-Mit csinálsz?-érdeklődik nyakát nyújtogatva,én pedig kezdek zavarba jönni.
-Öhm,ez...segít. Megörökítem itt ami részlet,foszlány felrémlett bennem,aztán segítséggel teljes emlékké egészíthetem ki.
Elgondolkozva hümmög egyet,de további társalgásunkat megszakítja a belépő maknae.
-JungGi?-lepődik meg,miközben levágja magát párja ágyához.-Jobban vagy?
-Azt hiszem.-biccentek bizonytalanul,és a befejezett rajzzal teszem helyére a füzetet.
-Miért,mi történt veled?-nyílnak tágra a barátnőm szemei. Valóban,ő nem tudhatott az egészről a műtéte miatt. Kook halk magyarázatba fog. Nekem a doktor elhadarta a történteket félig eszméletlen állapotomban,így valamennyire tisztában vagyok a helyzettel.
-Sajnálom.-meglepetten pillantok Taere,aki idő közben,észrevétlenül kinyitotta a szemeit.-Ha nem zaklatlak fel,talán nem...
Elakad,amint ajkaira teszem a mutatóujjam.
-Ne okold magad,mikor nem tehetsz róla. Rengeteget segítettél azokkal az emlékekkel.-dőlök hátra,miután arcára simítok.-Úgy érzem,már közel járok a teljes igazsághoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése