Rajzok.
Egy hét eltelt. Az éjszakáim ugyanolyan pokoliak,napról napra újabb emlékfoszlányok bukkannak fel álmomban. Az orvos szerint ez pozitívum,én azonban csak azt érzem,hogy közelebb sodródok az idegösszeroppanás szakadéka felé. Olyan,mintha az a bizonyos időszak egy festmény lenne,amit az elkészülte után,de még a megszáradása előtt elmaszatolt volna az alkotója. Felrémlik egy érzés,hely vagy illat,de sosem tudok visszaemlékezni,ki vagy mi miatt keletkezett bennem a pillanat emléke. Tegnap meglátogatott a doktor által korábban említett terapeuta. Riniet újabb vizsgálatra küldték még a megérkezte előtt,így nyomasztó volt számomra,ahogy a 40-es éveiben járó nő majdnem 2 órán át kérdezgetett mindenről,miközben csak ketten tartózkodtunk a kórteremben. Iszonyatosan hasogatott a fejem egész idő alatt,ezért napi egy szemes adagolásra feliratott számomra egy erős fájdalomcsillapítót. Elmondása szerint a sok megerőltetéstől később is felléphet majd tünetként a fejfájás. Kezelésként pedig nálam hagyott egy füzetet,azzal az utasítással,hogy bármilyen momentum felrémlik a koncert óta történtekből,azt rajzoljam le,szükség esetén megjegyzéseket is írjak hozzá. Így könnyebb lesz "kiegészíteni",megfejteni valaki segítségével a részleteket,amelyek eszembe jutnak. Továbbá...elrendelte,hogy még 3 napig bent tartsanak megfigyelésre. Úgy magyarázta,azért,hogy megbizonyosodjon, nem esik e vissza az idegrendszerem állapota a rajzolgatós módszer miatt.
-Szeretnéd,hogy átadjak valamit Taenek?-lép az ágyam mellé Kook,mire összerezzenek. El is felejtettem,de ma engedik haza azzal másik fiúval,NamJoonnal együtt.
-Megmondanád neki,hogy...majd nézzen be?-emelem tekintetem a kedves tekintetű srácra,aki elmosolyodva bólint egyet,majd visszalépdel Riniehez,és szomorkásan búcsúzkodni kezdenek. Akármennyire megijesztett az a bizonyos emlék,ami Taevel kapcsolatosan ugrott be,egy megmagyarázhatatlan okból mégis hiányzik. Felsóhajtok,majd a térdeimet felhúzva a takaró alatt,rátámasztom a kemény borítójú füzetet és nézegetni kezdem az elkészítetteket. Hobbiból eddig is szívesen foglalkoztam rajzolással,így sikerült egész pontosan megörökítenem,ami megjelent a lelki szemeim előtt.
A borítóra hangul jegyekkel felírtam:Emlékeim. Az első oldalra egy szobarészletet ábrázoltam. Tudom,hogy a koncert után nem sokkal kerülhettem ide,de hogy hogyan vagy miért arról fogalmam sincs,legalábbis egyenlőre. Szöget ütött a fejemben,hogy azon a borzalmas emléken nem ezt a helységet láttam...
A következő lapra a virágzó kertet rajzoltam,mintha ülő helyzetből figyelném,szorosan a házfalnál,a teraszról. Emlékszem hogy volt mellettem valaki,mikor ezt láttam,de valami azt súgja,hogy nem TaeHyung. És kora reggel lehetett. Fontos dolgokról beszélhettem vele. Csak azt tudom,hogy megnyugtatott...Annyira zavaró,hogy homályosan rémlik.
A maknae elhagyja a szobát,Rin pedig sóhajtva elfordul az ablak felé. Egész nap álmos a gyógyszerek hatására,így nem kételkedem benne,hogy néhány perc múlva csak az egyenletes légzését hallom majd.
/NamJoon szemszög/
-RapMon!-ugrik hozzám HoSeok,amint nagy nehezen becipekedünk Kookkal az előszobába,és rögtön ajánlkozik,hogy támaszkodjak csak rá. Hálás biccentéssel fogadom el a segítségét,ugyanis gipsszel a lábamon elég sokáig tartana felérni az emeletre.
-Add csak ide.-mosolyog Jimin a legfiatalabb tagra,és a törött kezén lévő kötésre ügyelve leveszi válláról a sporttáskát,majd az enyéimmel kiegészítve felviszi a szobáinkba,mert állítása szerint az ilyesmit csak rá kell hagyni az izmos emberekre. Legalábbis ezt hajtogatja közben.
-A többiek?-nézek körbe a nappaliban.
-Tae odafent kuporog,YoonGi meg mostanában a fél napot kint tölti. Kezdek aggódni,hogy egy Suga-alakú kopás lesz a házfalon.-vigyorog Jin.
-Nagyon humoros,hyung.-lépked hozzánk az említett a teraszról betérve,majd a szokásos álmos pillantásával végigpásztáz minket.-Rendben vagytok?
-Persze,még pár hét így,és teljesen összeforr a csont.-bólogatok. Szándékosan hanyagolom a kifejezést,hogy "minden oké",mert az azért túlzás. Ketten a kis családunkból még mindig kórházban sínylődnek...
/Kook szemszög/
Otthagyom a beszélgető társaságot,és inkább Tae felé veszem az irányt. Az emeletre érve összetalálkozom a szobámat éppen elhagyó Jiminnel.
-Leraktam az ágyad mellé.-vigyorog,hiszen imádja hangsúlyozni,hogy ő azokkal a karokkal mindent elbír. A lépcső tetejéről még visszaszól.-Jó,hogy hazajöttetek végre,öcsi.
Mosolyogva pillantok alakja után. Hiányzott már az itthonlét,a megszokott környezet,amelyet a turné óta nem láthattam,de ha tehetném volna mégis Rinie mellett lennék. Felsóhajtok,miközben kezemet a kilincsre helyezem. Meglátogatom majd,amilyen gyakran csak lehet.
-TaeTae...-nyitok be az ajtón,s hunyorogva pillantok körbe a félhomályos helységben.-Minek húztad le a redőnyt fényes nappal?
-Mert kiég a retinám.-motyogja unottan az ismerős hang,mire fejcsóválva belekezdek a mondandómba.
-Pedig kénytelen leszel beletörődni,ugyanis a kórteremben is besüt a nap az ablakon.
-Miért mennék oda most?-ül fel az ágyban hirtelen,arcára kiül a meglepettség.
-JungGinak hiányzol. Azt kérte,"majd nézz be."
-Nem értem.-túr hajába és kikászálódik a takaró alól,félmeztelen és alsógatyás testét láttatni engedve elém lép.-Ő maga küldött el.
-Meg kell értened,hogy milyen helyzetben van,mennyire zavaros most minden...-húzom el a számat.-Segíteni szeretnél neki,nem?
-Mindennél jobban.-csillan fel a szeme.-De...még mindig nem tudom,hogyan.
-Egyenlőre öltözz fel és told be a seggedet a kórházba.-vigyorodom el.-Szüksége van rád.-kacsintok,majd intek egyet és elégedetten sétálok át a saját szobámba. Mielőtt bezárkóznék látom,hogy immár fedett felsőtesttel elindul a folyosón,nem sokkal később pedig meghallom sietős trappolását a földszinten.
/Giya szemszög/
Egy darabig csendben figyelem alvó barátnőmet,majd visszafordítom tekintetem a füzetre. Bekönnyesedik a szemem,ahogy a leghátsó oldalra lapozok benne. Ide rajzoltam először,és a helye sem véletlen. Ezt nem szeretném megmutatni lehetőség szerint senkinek.
Az eddigi legrosszabb emlékképem ábrázolja. Két kart,amelyek közül az egyik erőszakosan szorítja a másik csuklóját. Fájdalmasan ismerős és valósághű. Biztos vagyok benne,hogy a múltban megtörtént. És nekem ki kell derítenem,miért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése