Pattanásig feszült
/Tae szemszög/
-JungGi!-kapom el ijedten,de nem reagál a szólongatásra.-Basszus...-egyik kezem hátához támasztom,majd lábaihoz hajolok és a karjaimba emelem. Nem eshetek kétségbe. Kis termetének köszönhetően könnyedén elbírom,s gyors léptekkel indulok vissza a kórházba. Az én hibám,túl sokat mondtam egyszerre...
Néhány perc múlva befordulok az utolsó sarkon,és a levegőt kapkodva lelassítok kicsit. Végül nekivágok a hátralevő távnak az épület bejáratáig,mikor megérzem,hogy megmoccan. Aggódva pillantok le fájdalmat tükröző arcára. Szemhéja továbbra is csukva marad,miközben összehúzza magát.
-Segítsenek!-kiabálok oda az ajtón kirohanó ügyeleteseknek,akik a bajt látva sebesen közelednek felénk.
-Sajnálom...-suttogom Giyának,mielőtt odaérnének hozzánk.
-Értesítjük a kezelőorvosát,az ellátása után pedig visszaszállítjuk a kórterembe. Jobb lenne,ha ott várna rá.-hadarja határozottan egy fiatal férfi,mire bólintok,és felé nyújtom a törékeny testet. Velük együtt sietek be az épületbe. A kései óra okán kihalt a földszint,a portáson és rajtunk kívül nem tartózkodik itt senki más. Idegesen,tőlük nem messze figyelem amint megérkezik a szakember is. Utasításai szerint egy hordágyra emelik,majd gyenge pulzusa ellenőrzése után óvatosan egy megfelelő helység felé tolják rajta a lányt. Épp előttem haladnak el vele,mikor ajkai hirtelen elnyílnak,én pedig elcsípem a nevet,amelyet erőtlen hangon mond ki:
-BaekHyun...
Leblokkolok,és meredten bámulok távolodó alakja után. Rémálma lenne? Ha azok az emlékei visszatérnek,akár csak egy részük...Kezdettől fogva attól tartottam,hogy maradandó idegi sérülést fog elszenvedni,ha nem képes feldolgozni az akkor történteket...
Gépies mozgással indulok az emeletre,hogy a tanács szerint az ágya mellett várakozzak rá. Belépek és megnyugodva észlelem,hogy Kook és Rin már alszanak,ugyanis legkevésbé sincs kedvem beszélni a történtekről. Halkan elhelyezkedem a szokásos széken,és fejemet lehajtva várakozásba kezdek. Anyukám szavai jutnak eszembe,amelyekkel kölyökként nyugtatott:"Egy hosszú rossz időszak egy még hosszabb boldog hírnöke." Több eseménytelen óra után erre a mondására gondolva merülök álomba.
/Kook szemszög/
Kora reggel azonnal felriadok,mikor az ápoló megérkezik Rinért. Látom a kétségbeesést és a bizonytalanságot az arcán,ezért nyugtatni kezdem.
-Mi lenne,ha ott várnálak? Így mikor kihoznak,rögtön láthatlak.-mosolygok biztatóan.
-Megígéred?-emeli rám félő tekintetét.
-Meg.-fölé hajolok és homlokon csókolom.-Minden rendben lesz.
Felsóhajtok,és a folyosón lévő várakozásra szánt székek egyikére vágom le magamat. A doki elmondása szerint a beavatkozás két és fél,legfeljebb három órás lesz. Nem tudom hogy fogom kibírni ép ésszel,de akármi lesz is a vége,mellette leszek.
Idegőrlő,állapítom meg magamban rengeteg idő elteltével,már nem sokáig bírom cérnával.
-Rég láttalak.-hallom meg az ismerős hangot közvetlenül mellőlem,mire a bambulást megszakítva felpillantok az érkezőre.
-Szia,Sehun.-mosolyodom el meglepetten,miközben Exos barátom helyet foglal mellettem.
/Tae szemszög/
Néhány óra alvás után ismét felébredek,és ajkaimat harapdálva szuggerálom az ajtót. Riniet már jóval korábban elvihették,a maknae pedig nyilván vele tartott. Unottan sétálok ki a fürdőszobába arcot mosni és felfrissíteni kicsit magamat,majd sokkal éberebben ülök vissza. Nem kell sokat várnom már,percekkel később nyílik az ajtó,és két nővér betolja JungGit. Egyikőjük az ideiglenesről átemeli a saját ágyába,majd az infúzióval kezd foglalkozni.
-Belső vérzése volt.-intézi hozzám szavait a másik,idősebb nő.-Amikor a baleset után idehozták,nem tapasztaltunk erre utaló tüneteket,egészen tegnapig nem is tudtunk a kívülről nem látszó seb létezéséről.-sóhajt.-A doktor úr megfelelően ellátta,és az ő határozata szerint a kishölgy hazatérhet az előzőleg kitűzött időpontban. Éjszaka mesterségesen altatásban tartottuk...Az ájulást feltehetőleg az okozta,hogy a zaklatottságától felerősödött az addig gyenge vérzés,ezért szédülhetett ennyire...-magyarázza,majd elgondolkodik,mit is hagyhatott ki.-Abba pedig-mutat az infúziós zacskóra-,a fájdalomcsillapító oldatát tettük. Ha magához tér,a mai napon még semmiképpen nem szabad lábra állnia.
-Értem...köszönöm.-pislogok hálásan.
A nővér elmosolyodik,s az ajtóban állva még visszaszól:
-Vigyázzon rá.-majd fiatalabb társa kíséretében kilép a folyosóra.
Úgy lesz,felelek magamban és JungGit kezdem fürkészni. Sápadt,de az arckifejezése békés. Kisimítok homlokából egy kósza tincset,majd a kezeimre támasztom államat. Az emlékeivel kapcsolatos aggodalmaim ismét felötlenek bennem,miközben várni kezdek,hogy ismét rám emelje átható tekintetét.
/Kook szemszög/
-Honnan tudtok a helyzetről?-kérdezem kíváncsian,Sehun pedig készségesen felel.
-Jimin szólt,hogy szerinte szükség lenne egy kis támogatásra.-mosolyog,míg magamban hálát adok hyungnak,amiért gondolt ilyesmire.-Mióta van bent?-pillant ezután a műtő ajtajára.
-Rég.-nézek én is abba az irányba,és alig hiszek a szememnek,amikor a nyitódását vélem felfedezni. A főorvos körbetekint a folyosón,majd a fehér gumikesztyűt az asszisztense kezébe nyomva hozzánk lép.
-A műtét...-az adrenalinszintem a magasba szökik,amiért nem tükröz semmit az arca,de hamar folytatja a bejelentést.-...sikeres volt.
-Honnan tudtok a helyzetről?-kérdezem kíváncsian,Sehun pedig készségesen felel.
-Jimin szólt,hogy szerinte szükség lenne egy kis támogatásra.-mosolyog,míg magamban hálát adok hyungnak,amiért gondolt ilyesmire.-Mióta van bent?-pillant ezután a műtő ajtajára.
-Rég.-nézek én is abba az irányba,és alig hiszek a szememnek,amikor a nyitódását vélem felfedezni. A főorvos körbetekint a folyosón,majd a fehér gumikesztyűt az asszisztense kezébe nyomva hozzánk lép.
-A műtét...-az adrenalinszintem a magasba szökik,amiért nem tükröz semmit az arca,de hamar folytatja a bejelentést.-...sikeres volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése