Limonádé és Bangtan Boys
/Tae szemszög/
-Én...-alig tudok megszólalni,csak nézem enyhén sápadt,szép arcát,amin most könnyek gördülnek le.-Persze,hogy segítek,ez természetes.-motyogom,és szembe fordítva magammal lágyan megtörlöm szemeit.-Ne sírj...
Bizonytalanul bólint,és fejét vállamba fúrja. Átkarolom derekánál,egészen addig nem engedem el, míg a szipogást is abba nem hagyja. Ezután egy ujjammal megemelem állát,és ismét szemeibe fúrom tekintetem. Legszívesebben enyhén elnyílt ajkai után kapnék,és minden gondolatomat belesűríteném a csókba. Sosem voltam a szavak embere,de szeretném éreztetni vele,hogy mellette vagyok.,hogy nincs miért aggódnia. De nem tehetem. Elképzelni sem tudom,miért küldött el először,de nem követhetem el még egyszer azt a hibát,hogy egyedül hagyjam. Mert törékeny,akárhogy tagadja. Végül csak ajkamat harapdálva arcára simítom kezeim és felsóhajtok.
-Most már menjünk be,meg fogsz fázni.-megvárom,hogy ismét belém karoljon és csendben visszalépkedünk a kórterembe.
/Giya szemszög/
-Rinie?-torpanok meg ijedten meglátva síró barátnőmet. Kezeivel eltakarja arcát,a telefonja az ölében.Odaszaladok az ágya mellé és hajára simítom a kezemet.-Rosszul vagy?Szóljunk a nővérnek?
-N-nem...-érkezik a szaggatott válasz,mire lefejtem ujjait arcáról,meglátva könnyes szemeit.
-Mi történt?-kérdezem lehalkítva hangomat és aggódva fürkészem. Szó nélkül az éjjeliszekrényre nyúl,és egy röntgenképet nyom a kezembe,majd belefog a magyarázatába.
-Istenem...-suttogom elhűlve,miután végig hallgattam.-Nem lesz semmi baj.-ölelem magamhoz és hagyom,hogy a vállamon zokogja ki magát.
Hosszú percekbe telik,mire megnyugtatom,és ismét a gyógyszerek okozta álomba merül.
/Jimin szemszög/
Csendben surranok le a konyhába egy kis innivalóért,legnagyobb meglepetésemre a késő délután ebédelő maknaeval találom szembe magamat.
-Jó étvágyat.-biccentek felé vigyorogva,mire a pálcikát egy pillanatra sem elengedve táplálja tovább magába a tésztát.
-Rohadt szomjas vagyok.-támaszkodom meg a pultra.-Asszem csinálok egy limonádét.-csillan fel a szeme,és máris könyékig merülök a hűtőben citrom reményében.-Kérsz te is?-egy helyeslésnek vehető,teli szájas hümmögés érkezik válaszul. Halkan dúdolni kezdek,és a műanyag eszközt is előhalászva nekiállok kifacsarni a gyümölcsöt.
Már a megfelelő kancsó keresésénél tartok,mikor megcsörren a mobilja. Hátranézek a vállam fölött és látom,ahogy elkerekedik a szeme a képernyőre nézve,majd gyorsan fogadja a hívást.
-Ilyen,ha az embernek barátnője van...alig tud levegőt venni nyugodtan...-motyogom kuncogva úgy,hogy biztosan ne hallja meg,majd befejezem az innivaló elkészítését.
A legfiatalabb tag hirtelen felpattan és kitrappol a konyhából,sőt,még az ajtót is becsukja maga mögött.
-Már hyung sem hallgathatja a beszélgetéseket,hm,Kook...?-folytatom vigyorogva a motyogást,és töltve magamnak egy nagy pohárral belekortyolok a művembe.-Aigoo,ez király lett.-konstatálom elégedetten és két pohárnyi elpusztítása után kézbe veszem a kancsót,hogy az asztalhoz lépve töltsek eggyel JK-nek is. Pont végzek is vele mire visszaér,így a kezébe nyomom.-Tök hűsítő,szóval...-elhallgatok,amint meglátom fátyolos tekintetét.-Mi a baj?-komorodom el.
A kancsót szorongatom végig,mialatt könnyeivel küszködve elhadarja Rinie hívásának témáját,de mikor a lényeghez ér,megremeg a kezem. Végül közli a műtét kockázatát. Leblokkolok,és elernyesztem addig megfeszített izmaimat.
-Hogy mi?-kérdezek vissza meglepően kaparó torokkal,a még félig teli üvegkancsó pedig egy pillanattal később ezer szilánkra robbanva landol a padlón.
~Másnap reggel~
-Várj már!-kiáltok Kook után,és megragadom a vállára kapott sporttáskánál fogva.
-Értsd már meg,oda kell mennem,ott kell lennem egészen amíg el nem viszik...
-Tudom.-vágok a szavába.-De nem igazán gondoltad át a dolgokat.-mosolygok,majd értetlen tekintetét látva megmagyarázom.-Miért,talán törött kézzel szándékozol vezetni?
-Hát...-biggyeszti le ajkait és kétségbeesetten néz,mire felnevetek.
-Ne aggódj,elviszlek.-veregetem hátba és a táskáját átvéve az autó felé biccentek.
-Köszi,hyung.-sóhajt,és gyorsan beül az anyósülésre. A csomagját hátrateszem és bevágom magam a volán mögé,majd a kulcsot elfordítva a gázra lépek.
/Giya szemszög/
Lassan nyitogatom a szemeimet,és nyújtózom egyet. A kezem sajog egy picit,a fejem azonban stabilan bírja a strapát. Ez volt az első éjszaka,hogy álmomban nem jelent meg a kezek foszlánya,csak kellemesebb töredékek. Balra fordítom a fejemet. A kezein alvó Tae látványa halvány mosolygásra késztet. Kezembe veszem a füzetet és körvonalazni kezdek egy újabb képet. Egy hosszú úton lehettünk. Megérzésem szerint inkább visszafele tartottunk valahonnan. Meleg volt,be volt kapcsolva a klíma a kocsiban. Gyorsan lerajzolom amíg emlékszem az álomra,aztán elégedetten simítom meg az ébredező fiú fejét.
-Jó reggelt.-erőltetek magamra mosolyt amint felemelkedik.
-Neked is.-ásít egyet,majd szemeit megdörzsölve hátradől a széken.-Már csak két nap,ugye?
-Ühümm.
-Akkor addig épp elég időnk van ahhoz,...-ujjaival megigazítja haját miközben ásít egy utolsót.-...hogy megismertesselek a kis családunkkal,másnéven a BTS-sel.-kacsint,majd kis gondolkodás után javítja magát.-Ismét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése