Hazatérés.
Kínosnak képzelem el. Tisztában vagyok vele,hogy kedves emberek,egytől egyig,de mégis...annyi abszurd szituáció adódhat. Mégis mennyire ciki az,hogy lényegtelen mi okán,de elfelejtettem őket? Minden velük kapcsolatos emlékemet fel kell idéznem,a jelenlegi állapotom még csak félsiker...
-Mindjárt ott vagyunk.-jelenti be a vezető ülést elfoglaló Tae,és a visszapillantón keresztül rámosolyog a hátul elhelyezkedő Kook és Rin párosára,majd rám is vet egy pillantást.-Jól vagy?
-Persze.-biccentek az ajkamat beharapva.-Csak izgulok egy kicsit.-teszem hozzá,erre egyik kezével rásimít az enyémre,mellyel az ölembe helyezett füzetet szorongatom.-Minden rendben lesz.Kinézek az ablakon,majd felsóhajtok. Bárcsak azt mondhatnám,hogy ismerős a táj.
-Megjöttünk!-kiáltja el magát a maknae az ajtón utolsónak belépve. Végigpillantok rajtuk,mielőtt a felénk érkezőkre néznék,mindhármuk tekintete megkönnyebbülést tükröz. Talán nincs is miért aggódni.
-Már vártunk rátok.-jelenti be a legközelebbi srác,és végigölelgeti a többieket,Rinie fizikai állapotára természetesen ügyelve. Végül elém lép,majd szélesen mosolyogva meghajol.-HoSeok vagyok.
A meglepettségtől remegő hangon azonosítom be félhangosan:
-J-Ho...pe?-felcsillannak a szemei,és szinte a nyakamba ugorva kezd nyomorgatni ölelésében.
-Felismert,Giya felismert engeeem~!-nevetésének és kántálásának hangja engem is mosolygásra késztet,így sokkal nyugodtabban nézek a következő tag szemébe,mikor TaeHyung sikeresen megakadályozza,hogy a csapat reménye megfojtson.
-Szia,NamJoon.-szólítom meg,miután végigpásztázom. A személyleírás pontosan ráillik,csak ő lehet RapMonster.
-Rég láttalak,törpe.-köszönt lazán,én pedig belebokszolok a vállába.-Ezúttal se nőttél,mióta nem találkoztunk.-néz el magasan felettem,mire játékosan a mellette állóra pillantok segélykérőn. Ha a magasságommal szórakoznak,mindig ő állt ki mellettem,így mesélte Tae.
-Segíts,Jiminnie~!-a megszólított nevetve bök a leader bordái közé,aztán JungKookhoz lép,hogy segédkezzen a csomagok az emeletre való felcipelésében.
-Micsoda úriemberrel van dolgunk...-néz utána az álmos tekintetű srác,gúnyos hangsúlyát természetesen poénnak szánva.
-Neked is szia,Suga.-biccentek "sértődötten",mire a rapper felém lép és karjaiba zár.
-Hiányoztál.-motyogja. Lehunyom a szememet,és mosolyogva veregetem meg a hátát. Talán a vörös hajú testőrömmel találkozhatott a tekintete,mert hirtelen elenged és kajánul vigyorral az arcán kezd magyarázkodni.
-Jobban teszem,ha kimegyek segíteni Jinnek...
-Nem szükséges.-ellenkezik az újonnan,a konyha felől érkező legidősebb tag,majd köszönésképp enyhén meghajol felénk.-Készen van a vacsora.
-Huhh,teli vagyok.-dől hátra Jimin is utolsónak a székén,majd hyungja felé pillant.-Igazán kitettél magadért...
-Ez a minimum,ha végre megint ennyien eszünk együtt.-vigyorog elégedetten Jin,s YoonGi segítségével leszedi a terítéket az asztalról.-Cserébe...
-Tudom,ma én mosogatok.-forgatja szemét az izmos tag,majd nevetve a pulthoz lép és megereszti a vizet.
-Khm,mi úgy volt,hogy átnézzük azt a vázlatot,ugye,skacok?-pillant RapMon a két rapper-társára,akik hevesen bólogatnak,néhány pillanattal később pedig fel is szívódnak az étkezőből.
-Segítsünk valamit?-ajánlkozik Rinie a szakácsunknak,ám az mosolyogva legyint.
-Nem,elleszek én itt vele.-mutat a munkára befogott Bangtan fiúra.-Ti...menjetek csak nyugodtan fel,most nincs amiben segíteni kéne...
-Kezdettől fogva így terveztétek.-vonja le a következtetést Tae nevetve,ám miután Kook a barátnőm kíséretében eltűnik a lépcsőfordulóban,az emelet felé biccent jelezve,hogy menjünk mi is.
Megtorpanok a szoba közepén,miután becsukja magunk mögött az ajtót.
-Jól érzed magad?-kérdezi figyelmesen,mikor merengő tekintetemmel találja szemben magát.
Határozottan bólintok,és felsőtestéhez simulok,miközben karjait derekam köré fonja. Így maradunk percekig,tudom,hogy ő is az elkövetkezendőkön agyal.
-Szeretlek.-nézek fel tökéletes arcára,és egyik kezemet mellkasára simítom. Komolyan gondolom,akármennyire is ostobán hangozhatott ez most.
A következő pillanatban ajkaink találkozására eszmélek. Lágyan becézgetni kezd,majd egyre mohóbbá válik. Furcsa érzésem támad. Elhátrálunk a falig,hátamat nekidöntve csókol tovább. Kis idő múlva alsó ajkamra való kapásával jelzi a szándékát,és nyelveink tánca mellett gördül le arcomon az első könnycsepp. Lényegében ahhoz tudnám hasonlítani,mikor a vastag,csak néhol megolvadt jégpáncél egy csapásra eltűnik. A részletek egésszé fejlődnek,és összeáll a kép. Kitisztul a tudatom.
A sírás szélén állok,de helyette tarkójára futtatom kezemet és a levegőnk elfogyásáig folytatom a csókot.
-Emlékszem...-suttogom,miközben könnyes tekintetem ismét ráemelem.-Mindenre emlékszem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése