No More Dream 2.: 3.fejezet

Csalóka tudat.

-N-nem értelek...-habogom zavartan.
-A nevemen szólítottál!-vigyorodik el lelkesen,majd kezem után kap,amit épp készülnék visszahúzni.-Tudod ki vagyok,igaz?!-könnyezik boldogan,miközben akarva-akaratlanul is erősen szorít a csuklómra.
-Én...-fogásában tartó karjára pillantok,tudom,hogy alatta már biztosan piros a bőröm. A fejembe ismét fájdalom hasít,ahogy a borzongás és a deja vu egyvelege cikázik a tudatomban.

-Ne!-sikoltom,de válaszként ismét csak egy vágás érkezik,ezúttal egyenesen a nyakamon.-Kérlek...-könyörgöm ezredjére is bekönnyesedett szemekkel,és próbálok felülni,mire még erőszakosabban,térdeivel kényszerít maradásra. Felnyögök,ahogy súlyát combjaimra és medencémre helyezi.
-Tűrd egy szó nélkül és megkímélem az életed...talán.-a hangja ridegségétől kiráz a hideg,és pont az ellenkezőjét éri el:még kétségbeesettebben küzdök a szabadulásért. Hiába. Oldalra pillantok.-Pontosan,ez lesz azzal,aki nem engedelmes. Jól jegyezd meg a látványt.-sziszegi a fülemhez hajolva.
-Eressz el...-suttogom remegő hangon,közben egyre csak meredten bámulva az ágyneműt vörösre festő,egyre csak szélesedő vértócsát.Remegni kezdek,úgy,mint még soha életemben. Örülnék ha egyszerűen elvágná a torkomat,vagy megfojtana. A gyors halált választanám,de ennél minden jobb.
A következő pillanatban pofon csattan az arcomon,majd újra csak fölém hajoló alakját érzem meg. Szinte nem is fáj. Még mindig jobb,mint amikor a kést használja. Bár már ahhoz is kezdek hozzászokni ennyi óra után.
-Jun Woo tudja,hogy rossz voltál,viseld hát el a következményeket.-már megint ez a férfi. Folyamatosan vele fenyegetőznek,mégse láttam eddig egyszer sem. Tekintetemet felé fordítom. Ahogy gondoltam. Mint minden alkalommal,most is elkomorodott arca a név kiejtése után. Alaktalan fenyegetés,amely talán mégis valós.
-Mit bámulsz?-kérdezi dühösen. Vajon kire mérges? Én...nem csináltam semmi rosszat.
De nem sok időt hagy a gondolkodásra. Újrakezdi,ezúttal nyakamat kezdi erőszakosan csókolgatni,a kést az éjjeliszekrényre helyezi,így mindkét keze felszabadul. Tevékenységét meg nem szakítva,közben ezeket használja fel,hogy kezeimre markoljon;a fejem fölé lökve azokat,végül a csuklómra futtatva fájdalmas szorítását...

-Én...-felkapom a fejemet,majd gyorsan a falhoz simulok ülő helyzetbe tornázva magam.-Emlékszem rád.-a hangom remeg,csakúgy,mint a testem,és a tekintetemből is kiolvasható az őszinte rémület. Arca megütközést tükröz,valamint teljes értetlenséget. Nem erre számított.-Te voltál.

No More Dream 2.: 2.fejezet

Fél-emlék.

-Részleges emlékezetkiesés.-emelkedik fel az ágy mellé húzott székről a szemüveges férfi,aki magát doktornak hívatja és sajnálkozva néz le rám.-Nem emlékszel a múltad egy részére.
Csak meredten bámulok az ölembe. Lehetetlen.

-Hogy érti ezt?-emelem fel lassan a tekintetem.
-A tudatod egy része sérült. Az amnézia egy fajtáját szenveded el.-húzza el száját,majd a kijárat felé indul. Feladom a kérdezősködést,és arcomat a kezeimbe temetem,próbálom feldolgozni a hallottakat.
A vörös hajú azonban utána lép,és karjánál határozottan elkapva visszatartja a szakembert.
-Mennyire nem emlékszik?-hangja aggódó. Összezavar.
-Kishölgy.-szólít meg a doki újra,miközben lesöpri válláról a fiú kezét.-Azt mondta,Gil JungGi a neve.
-Igen.-bólintok félszegen.
-Kit ismer fel ebből a szobából?-tekint körbe kérdőn.
-MinRint.-pillantok barátnőm ágya irányába,mellette ül még egy srác,de ismeretlen számomra.
-És ezt a kölyköt?-bök fejével a mellette ácsorgóra. Az pedig ajkát beharapva figyel átható szemeivel. Komolyan,mintha úgy olvasna bennem,akár egy nyitva hagyott könyvben. Ő úgy látszik sokat tud rólam,ellenben én...
-Sajnálom.-rázom meg fejemet lassan,de nem merem elszakítani tekintetem a fiúétól,amely most szomorúan csillog.
-Én is.-komorodik el a doktor.-Egy hétig még bent tarthatjuk,ha addig nem jelentkezik semmilyen egyéb tünet a sebén kívüli fájdalmon,akkor haza kell térnie a két csonttörésessel egyetemben.-néz a Rinie ágya mellett kuporgóra. De vajon ki lehet a másik,akiről beszél?-Egyedül él?-fordul vissza felém,mire zavartan a hajamba túrok.
-Nem. Velünk,mindkét lány.-az ellenkezés hevessége megint meglep. Hogy mi velük...egy házban lakunk?
-Van esélye. Ne adja fel.-néz a vöröske szemébe komolyan a férfi,és hátba veregeti.-Találja meg a határvonalat ami után elvesztette az emlékeit,és meséljen neki. De ne túl sokat egyszerre,mert most instabil lehet idegileg...És ami a legfontosabb. Legyen türelemmel. Ha egy hónap után nem tapasztal változást,keressenek fel. Tudok egy terapeutát.-átnyújtja saját névjegykártyáját majd elhagyja a kórtermet.
Nem sok nyugalmunk marad,ugyanis a távozását követő néhány percen belül megérkezik egy másik köpenyt öltött alak,két asszisztens kíséretében.
MinRinért érkeztek,és a kétségbeesett őrzőjét hátrahagyva kitolják gurulós ágyán egy kivizsgálóba.
-Maga menjen vissza a megfigyelőbe,este értesítjük ha végeztünk mindennel.-szól az eddig nem látott doki. A fiatal szemmel láthatóan elkenődve bólogat és elindul kifele.
-Sziasztok.-köszön visszanézve egy pillanatra.
-Csáó,Kook.-int a mellettem ülő srác is,mire hirtelen megint szédülni kezdek. Ismét egy ismerősen csengő név. Fejemhez kapok egyik kezemmel,mikor megérzem az arcbőrömhöz súrlódó anyagot. Meglepetten pislogok kötéssel tarkított csuklómra. Tehát ezt emlegette sebként az a másik pasas.
-Fáj?-a hangra összerezzenek. Olyan gyorsan történik minden,hogy fel sem tűnt,kettesben maradtunk.
-Nem igazán.-felelek lassan,közömbösen nézegetve a fehér,gézszerű anyagot.
-A szélvédő vágott meg,amikor...-felpillantok rá.Alsó ajkát beharapva fürkészi arcomat.-Az én hibám volt.-esdeklő tekintetében könnyek csillannak,egy csepp le is gördül hibátlan bőrén.
-Ne sírj,Tae.-simítok arcára,mire elkerekedik szeme és enyhén elnyílnak ajkai.-M-mi az?-kérdezem zavartan,enyhén megremegő hangom.
-Te...a nevemet használtad.-feleli halkan,s már az örömtől könnyezve simít őt érintő kezemre.

No More Dream 2.: 1.fejezet

Töredékek.

/Tae szemszög/
Csendben ülök az ágya mellett. Annyiszor elképzeltem,mit mondanék neki ha kinyitná a szemeit,ha újra rám emelné azt az átható,szeretettel teli tekintetet. Talán torkomra forrna a szó.Talán a nevén szólítanám. Vagy egyszerűen csak elmondanám,hogy mennyire szeretem és hogy aggódtam.
Rin tegnap éjjel tért magához. Sírva fakadt és Kookot szólongatta mindenáron,ezért a nővérek végül engedélyezték neki,hogy átjöjjön a lányok kórtermébe éjszakára és őrizhesse az álmát. Még nem tudni,tolószékbe kerül e.A gerincsérülései miatt nem nagyon tud mozogni,eddig csak egyszer sikerült felülnie az ápolók biztatására,de a kíntól azonnal könny szökött a szemébe.
Bármilyen keserű szájízzel is mondom ezt,szerencséje volt. Rosszabbul is járhatott volna,ha nincs JungKook. Neki hála élte túl az egészet...Az utolsó pillanatban magához szorította és saját testével védte ahol tudta,egyik karjával a fejét oltalmazva. Azzal,amelyiket most gipszben lógat maga előtt. Ha nem teszi,ki tudja mi történt volna Rinnel,pedig a nyílt törésével nem volt szép látvány,én szemtanúja voltam. Akkor persze már ébren voltam,mikor megtörtént a baj. Jellemző. Ha nem a saját lustaságommal vagyok elfoglalva azon a rohadt hazaúton,akkor gondolkodás nélkül megvédtem volna JungGit. Mire RapMon kiáltása magamhoz térített már tehetetlenül figyeltem,ahogy a teste kisodródik az ablakon,majd nem sokkal később mind utánazuhantunk. Nem így kellett volna történnie. Nekem kéne most az intenzíven öntudatlanul,kómában feküdni miközben a szakorvosok és a gépek az életemért küzdenek.
Telefonom csörgése zökkent ki gondolataimból,s meglepődve tapasztalom,hogy a képernyőre pillantva könnyek homályosítják el a látásom. Gyorsan letörlöm az arcom,majd fogadom YoonGi hívását. Giya érdekében kell most erősnek maradnom.
-Szia.-hallom barátom hangját,amint óvatosan elsőnek szólal meg.
-Szia...Semmi változás.-közlöm szomorúan,ugyanis kétóránként felhív valamelyikőjük. Mind aggódunk. JK és NamJoon kötelezően bent maradnak még egy hétig,én el nem mozdulok innen;a többiek viszont már hazamehettek,így onnan kérnek folyamatos értesítéseket a lányok hogylétét illetően.-Bárcsak mást mondhatnék végre...-sóhajtok fel gondterhelten.
-Jobban lesz,erős az akarata.-vigasztal,mire keserűen elmosolyodok és végigpillantok az előttem fekvő testen,amit csak a hőmérséklete különböztet meg egy halottétól. A mellkasa szinte észrevehetetlen mértékben emelkedik majd süllyed vissza,a szívverése idegtépően gyenge.
Tehát ezt gondolják róla mások.Én nem látok mást,csak egy törékeny angyalt,akinek sosem szabadott volna ebbe a helyzetbe kerülnie...
-Figyelj,szívesen vigyáz rá bármelyikőnk. De főleg a magam nevében beszélek. Jiminnel elmegyünk,én felváltalak és ő pedig hazahoz.-folytatja YoonGi,de azonnal ellenkezni kezdek
-Az én kötelességem itt maradni,ha egyszer az én hibámból került ide!-pattanok fel és inkább elfordulok,nehogy megzavarjam az ő,vagy az alvó Rinie nyugalmát.
-TaeHyung,három napja nem aludtál...

/JungGi szemszög/
Egy ingerült hang jut el először az agyamig. Milyen furcsa,valahogy ismerősen cseng. Egyáltalán hol lehetek?Lassan felnyitom a szemhéjam. Neoncsövek természetellenes,taszító fénye,az egyre hangosabban beszélő hang,és tömény,téveszthetetlen gyógyszerillat tódul a tudatomba. Mi történt? Nehézkesen balra fordítom a fejemet,ahol megpillantom legjobb barátnőm egyenletesen szuszogó alakját. Miért vagyunk itt mindketten? Tekintetem kis idő múlva inkább elfordítom a hang forrása felé.
-Rohadtul nincs szükségem pihenésre,érted Suga?! Akkor aludtam,amikor meg kellett volna védenem Giyát!!-szinte már kiabál,én pedig még jobban összezavarodom. Fogalmam sincs kivel beszélhet a telefonban,de a Suga szóra összerándul a gyomrom,mintha felismerés élt volna. De semmi. Értetlen féltudás. Vajon mitől kellett volna megvédenie? Ez a vörös hajú,magas idegen úgy beszél,mintha ismerne,sőt,fontos lennék neki. Nem értem. Egyáltalán,honnan tudja a nevemet,ráadásul a becézett változatát?!
Kis ideig hallgat,nyilván a vonal másik feléről érkező választ,majd közli,hogy "rendben,mindenképp";és elemeli fülétől a mobilt. Megfordul,és hátralép egyet,mikor találkozik a tekintetünk. A fejembe éles fájdalom hasít így odakapok,ő pedig egy pillanat habozás után leül az ágy mellé állított székre,és fejét a kezemre hajtja. Azonnal megérzem bőrömön forró könnyeit.
-Sajnálom...-suttogja elcsukló hangon,mire ijedten kapom el kezemet,ő pedig letaglózva emeli újra rám könnyáztatta tekintetét.
-Ki vagy te?-kérdezem remegő,gyenge hangon,ami alig nyomja el a szívverést jelző gép felgyorsuló csipogását.

No More Dream 2.: Prológus

A nap már lefelé hajlóban van,mikor a kisbusszal átlépjük Szöül határát. Az ablakon nézelődök ki álmosan pislogva,TaeHyung fejét a vállamra hajtva szuszog.

Három héten keresztül megállás nélkül dolgoztak:koncertek,autogramosztások,interjúk végeláthatatlan sora várta őket,ám ők fáradhatatlanul a legjobbat adták a rajongóknak. Mikor az ember online nézi vissza egy-egy fellépésüket az idoloknak,sohasem fogja átérezni azt a mennyiségű előkészületet és munkát,ami mögöttük van. Így,hogy Rinievel mindenhol velük tarthattunk,szemtanúi lehettünk a valóságnak.
Napról napra jobban tisztelem ezt a 7 srácot. Nem számít,hogy tizedjére énekelték és táncolták végig a két,két és fél órás koncerteket,a közönség erejéből táplálkozva minden alkalommal szinte euforikus hangulatot teremtettek és tartottak szinten egész végig. Négy szabadnapot kaptak,amit meg ránk áldoztak be,ezért hihetetlenül hálás is vagyok. A városokat jártuk-ők kisebb inkognitóban,ami eleinte furcsa volt,de aztán hozzászoktunk-,oda mentünk ahova mi szerettük volna Rinievel,és nagyon jól éreztük magunkat. A legemlékezetesebb pillanatok közé tartozik,amikor Taevel kézen fogva néztük végig a naplementét a tengerparton;vagy mikor J-Hope egymaga megevett 5 gombóc fagylaltot,ám az utolsót röhögés közben magára borította,ezért gyorsan keresnünk kellett egy boltot ahol vett egy új pólót,azzal a felkiáltással,hogy "amúgy is szeretett volna".

JungKook és Rin elosztott fülessel hallgatnak valamit éppen a mögöttünk lévő két ülésen,Suga a fejhallgatójával elszigetelte magát és ír valamit,Jin egy twitter bejegyzésen ügyködik,J-Hope és Jimin ebben próbálják megakadályozni folyamatos poénkodés mellett,RapMon pedig a kormány mögött ülő sofőrrel elegyedik szóba.
-Még bő egy óra.-mosolyog hátra a leader,mire visszasuttogok egy "rendben"-t,hogy TaeTaet ne ébresszem fel;bár a két poéngyáros hangos röhögcsélése mellett nem valószínű,hogy én zavarom meg az álmát.
NamJoon a társaságon boldog fáradtságot takaró tekintetével elidőzik egy ideig,majd lassan visszafordul az úthoz,hangja váratlanul harsan fel.
-Fékezz!-ordítja a sofőrünknek aki megpillantja a velünk szemben érkező bizonytalan mozgású,de eszeveszett sebességgel közeledő kamiont. Tae felriad és értetlenül pislog körbe,Kook kicsatolja az övét és védelmezőn átöleli Rint,karjával oltalmazva testét ahol tudja.
Oldalra rántja a kormányt,aztán kezdetét veszi az,amire senki sem gondolt életünk legjobb utazásáról hazafele tartva.


-Anyuuu!Anyu,anyu!-rohan a kisfiú az ablakpárkányról lemászva át a fél házon,majd fel az emeletre,a szüleihez.
-MinJae,ezerszer megmondtam hogy ne szaladgálj,mert bajod esik.-dohog a fiatal,szép nő,ám arcvonásai ellágyulnak a gyermeke megszeppent tekintetére nézve.
-Cs-csak szólni akartam,hogy itt a postás bácsi.-biggyeszti le ajkait az alig néhány éves csöppség,
-Rendben kincsem.-simít puha arcára édesanyja,mire az újra felderül és kérlelni kezdi.
-Felolvasod nekem az újságot? Ugye felolvasod?
-Hát persze.-kézen fogva sétálnak ki a kertbe,a keskeny kis úton át a postaládához,majd a napilapot maga elé terítve a nő helyet foglal a nappaliban,a fiúcska elhelyezkedik az ölében és izgatottan nézegetni kezdi a fekete-fehér kis illusztrációkat,ami néhány cikkhez tartozik. Tekintete megállapodik az egyik ilyennél:a képen egy,a jobb oldalán felismerhetetlenségig roncsolódott kisbusz látható,meg egy rendőrségi szalag a sérült szalagkorláton elhelyezve.
-Ez mi,mami?-néz fel kerek szemeivel édesanyjára,aki szemével végigfutja a szalagcímet és a cikket,majd elkomorodott tekintettel rakja le maga mellé az olvasnivalót.
-Inkább menjünk játszani,vagy nézzünk mesét.-ajánlja lassan elmosolyogva,MinJae pedig,némi vonakodással,de előreszalad az emeletre,hogy a szobájában legóvárat építsenek.
Mikor alakja eltűnik a lépcsőfordulóban,édesanyja újra kezébe veszi az újságot. Pár percig elmélyedve olvassa a lapot,száját fokozatosan elhúzva.
"Frontális ütközés történt két nappal ezelőtt,a Szöülba vezető déli főúton. Egy kamionsofőr elaludt útközben,s nekiütközött a városba tartó kisbusznak. A kisebb jármű vezetője a helyszínen elhunyt,számítások szerint még el tudta rántani a kormányt,így népszerű utasai közül néhányan karcolásokkal megúszták. A Bangtan Boys csapata,melynek tagjai és két hölgy benne tartózkodtak,az eset után közleményt adott ki. Eszerint ők könnyebben sérültek,a maknae keze és a leader lába eltört,de komolyabb probléma nem adódott. Ellenben,meg nem erősített források szerint a lányokat jelenleg is az intenzív osztályon ápolják és állapotuk kétséges. A BTS menedzsere egyenlőre nem nyilatkozott velük kapcsolatban,de reméljük,hamarosan felépülnek."
-Anyaaaa!-harsan az élénk gyerekhang az emeletről,mire összerezzen,az újságot a kukába dobja majd a hírről meg is feledkezve elindul az emeletre,hogy egészen vacsoráig segítsen kisfiának megépíteni a Big Ben pontos mását a játékkockáiból.

No More Dream 20.fejezet 3.rész (1.évad VÉGE)

-Mit csinálsz?-érzem meg a körém fonódó karokat,mire elmosolyodom és megfordulok Tae ölelésében.
-Csak leellenőriztem a cuccokat. Hogy ment a próba?-kérdezem miközben lábujjhegyre emelkedve üdvözlő csókot lehelek ajkaira.
-Rendesen kifárasztottak és az egészet átismételtük,de készen állunk. Három hét,és tízszer lenyomhatjuk a műsort. Jól hangzik.-vigyorog jellegzetesen.
-Értem...Ettél valamit?-érdeklődve figyelek válaszára miután behúzom a bőröndöm cipzárját és a fal mellé állítom. Indulásra kész.
-Persze,rendeltünk kaját.-puszil hajamba majd vállára kapja az általam kikészített törölközőt.-Mindjárt jövök,addig nehogy elaludj.-vigyorog majd az ajtó felé indul.
Biccentek és megvárom míg kimegy,majd sóhajtva nekiállok megágyazni. Ugyan hogy tudnék most aludni? Annyira izgulok a holnap miatt,hogy kezem-lábam remeg;nem valószínű hogy gyorsan elnyom majd az álom.
Mivel én már korábban voltam fürödni és a hálóingem is átvettem,leülök a franciaágyunk szélére az éjjeliszekrényem mellé,és egy oldalra simítva a sebemet kezdem vizslatni. A keletkezése napján még le tudtam fertőtleníteni,de a szerencsétlen helye miatt kötést nem sikerült készítenem rá. Most már azonban gyógyulófélben van,remélem az utazás miatt sem fog jobban fájni. Még mindig hihetetlen számomra,hogy velük tarthatunk a turné minden egyes állomásán,és minden programra elkísérhetjük őket Rinievel. Bár az egészséges aggódás érzete bennem van,már nagyon várom.
Összerezzenek az ajtó nyitódására,de azonnal megnyugszom mikor legjobb barátnőm arca bukkan fel. Nem szeretem ha Tae látja a sebet. Gyorsan helyére igazítom a hajamat majd Rin felé fordulok.
-Kezd rossz előérzetem lenni.-ül le mellém gondterhelt arccal és segélykérőn néz rám.
-A turnéról?-pislogok rá meglepetten,mire bólint egyet és felsóhajt.
-Iszonyatosan örülök,hogy Kookie mellett lehetek és nem lesz 3 teljes hétig távol tőlem,de valahogy...az ösztöneim rosszat súgnak.
-Ne aggódj.-vágom rá halványan mosolyogva.-Nem eshet bajuk,vigyázni fognak rájuk.
-Ühümm.-feleli,de látom,hogy nem sikerült megnyugtatnom.

-Inkább mesélj,mi volt veletek tegnap?-eyesmileolok huncutan.-Egész délelőtt ki voltál pirulva és ok nélkül mosolyogtál. Amikor Kook hazajött teljesen elvörösödtél,pedig csak megláttad.-bököm oldalba kíváncsian.
-Izé...-vigyorodik el és zavarában ujjait kezdi tördelni.-Kook meglepett az este,és csinált egy forró fürdőt kettőnknek.-harapja be és arcát enyhe pír kezdi színezni.
-Hogy miii?-tátom el a számat és arcomhoz kapom kezeimet.-Na és mesélj,mi volt?!
-Semmi...olyasmi.-forgatja szemeit zavartan nevetgélve.-Nagyon figyelmes volt és huhh...pont mint a filmekben. Még rózsaszirmokkal meg gyertyákkal is körberakta a fürdőt.
-Juuuj.-vigyorgok,mint a tejbetök.
-Na de most megyek is,még nem fejeztem be a készülődést.-pattan fel immár mosolyogva és kiviharzik a szobából. Jól esik látni,hogy a maknae ilyen törődő vele. Egyértelműen összeillenek,és JK,csakúgy mint TaeHyung,bőven bizonyította az érzéseit.
Eleinte túl idillinek tűnt minden,hogy pont belénk szeressenek a gyönyörű millió meg egy idollány helyett,de mostanra nem maradtak kétségeim,inkább csak boldog értetlenség. Így belegondolva,Taenek is biztosan vannak tervei,olyasmik,mint Kooknak tegnap. De tudja,hogy még én még nem állok készen ilyesmire,legalábbis a megismerkedésünk óta nem volt időm ilyesmin agyalni. Eddig csak az érzésemet sikerült letisztáznom magamban.
~
Másnap hajnalban már a reptéren ácsorogtunk,és a menetrendet böngészve kerestük a nekünk szánt gépet,ami a BigHit tulajdonát képzi. Hobeom már tegnap elutazott a hátramaradt dolgokat is elintézni,hogy az érkezésünkkor már minden simán menjen.
A becsekkolás után nem sokkal fel is ülünk a járműre,s a felszállásig sincs már sok hátra. Az általános biztonsági útmutatás után,amelyet egy fiatal koreai légiutas kísérő tart nekünk. A pilóta bejelenti az indulást,én pedig kezemet a mellettem ülő Tae kezére simítom,és boldogan nézek végig a kis társaságunkon.
Életem legjobb döntése volt elmenni arra a koncertre. Megismertem életem szerelmét,6 fiút akikre testvéreimként tekintek,másokat,akiket nyugodtan a bizalmamba fogadhatok,és grátiszban mindezt a legjobb barátnőm oldalán.
A gép emelkedni kezd,és J-Hope izgatott jajgatása sem zavar meg abban,hogy a felkelő nap első sugarait figyelhessem az apró ablakon keresztül. Érzem,ahogy Tae ujjai szorosabban kulcsolódnak az enyéimre,és ott,életem legizgalmasabbnak ígérkező utazásának kezdetén kívántam először teljes szívemből,hogy örökké tartson a pillanat.

No More Dream 20.fejezet 2.rész

/Giya szemszög/
Egy hét telt el azóta. Tegnap megvolt az utolsó vallomásunk is,és Hobeom nemrég érkezett meg a tárgyaláson született ítélettel. RapMonster jól gondolta,börtönbe nem küldték Jun Woo-t,ahhoz túl befolyásos volt. És még egy okból kifolyólag:az elméjét is sérültnek nyilvánították,így gyógyintézetbe került,ahol nyugodtan élheti tovább a mindennapjait. A tetteiért természetesen azonnali hatállyal eltávolították a menedzseri pozícióból.
A sebeink kezdenek begyógyulni,ám egyenlőre csak fizikai értelemben;mert éjjelente még mindig rémálmok kísértenek csakúgy,mint Riniet.Évekkel ezelőtt,a megismerkedésünkkor már tudtuk,hogy mindenen együtt fogunk keresztül menni,mint legjobb barátok. Ilyesmivel azonban,egyikőnk sem számolt.
Az Exo tagokkal visszaállt a viszonya a csapatnak,talán először akkor mosolyodtam el,mikor Tae megölelte Baeket;Kook pedig kezet rázott Sehunnal. Manapság mindenhonnan a ránk leselkedő veszélyekről hallani,mindezek közül a legfenyegetőbb a gonoszság hatalma. Örülök,hogy a kis csapatunk felett ez sem tudott győzedelmeskedni. Végre minden helyreállni látszik. Idővel,tudom,a sérelmeinket is elfelejtjük majd. Az ember csak így gyógyulhat:a felejtés a gyógyszere a fájdalmas múltnak.

-Gyerekek,ez már nagyon hiányzott.-dől hátra elégedetten vigyorogva J-Hope. Mint mindig,bár utolsónak ült le enni,most is először végez az adagjával és boldogan néz körbe az asztalon,amit most a megszokottnál pontosan egy Exo-nyival többen ülünk körbe. Elsősorban a leaderek ötlete volt egy ilyen kis összejövetel,amit mindenki lelkesen támogatott,így végül egy ebéd mellett döntöttünk,a Bangtan famíliánál.
-Minden tiszteletem a szakácsé.-pislog aranyosan ChanYeol,Jin pedig vidáman köszöngetve legyint. Olyan édes,amikor a főztjét dicséri valaki,látszik,hogy jól esik neki az elismerés. Na,ebből ilyen farkaséhes társaságtól kap is bőven.
Miután lassacskán mindenki befejezi az evést,Suho emelkedik szóra,és szélesen mosolyogva mesélni kezd.
-Szóóval,egy percre. Ti is skacok.-tekint vigyorogva a röhögcsélő Jimin és D.O párosára.-Nem tudom emlékeztek e,de az Exo turnénk,amit Ázsia területére terveztünk,jövőhéten indulna. Azonban,menedzser híján egyenlőre le kellett mondanunk a mindenről.-furcsállom,hogy egyáltalán nem látszik letörtnek emiatt,ám a többi tagra pillantva is csak izgatottságot látok.-A szakmában vagytok,úgyhogy pontosan tudjátok,mennyi macera lemondani a helyszíneket,az interjúkat,és a fansigneket.pláne ilyen közel az időponthoz. Beszéltünk a vezetőségünkkel,akik jóváhagyták a mi kis ajándékunkat,és Song Hobeom is rajongott a dologért.-kis hatásszünetet tart,egyesével végigpillantva az arcokon,a BTS fiúk értetlenséggel vegyes várakozó tekintetét megmosolyogva.-Kárpótolni szerettünk volna benneteket mindenért,amit tettünk,így...a turnét átrendeztük a legújabb Bangtan nagyszabású rendezvényre.-vigyorog győzedelmesen a leader.
-He?-bukik ki a meglepett Sugából az ártatlan,jól nevelt kérdés,mire minden Exos felröhög,míg mi lassan kezdjük felfogni a hallottakat.
-Természetesen mindent az SM fog állni.-magyarázza Tao.
-És a lányok is veletek tartanak.-pillant Sehun a pultnál álldogáló kettősünkre,mire Riniere emelem a tekintetem és kisebb fangörcsben kitörve ugrándozni kezdünk.
-Srácok,ez valami hihetetlen.-habog RapMon is letaglózva,majd meghajol.-Köszönjük.
-Hagyd már az udvariaskodást,mi intéztük el annak az idiótának az utasítására az idei első koncertetek szabotázsát,tartozunk ennyivel.-veregeti vállon Chen.
-Három hét,már mindent lezsíroztunk a helyszínekkel.-folytatja eyesmileolva Lay.
-És Hobeom szerint bármikor készen álltok fellépni,megvan minden új szám és koreo.-teszi hozzá Kai,mire a mellette ülő JungKook hevesen bólogatni kezd,és arcán boldog vigyorral kortyol bele innivalójába.
-Az első helyszín Incheon,két nappal később pedig Busanba mentek.-újságolja BaekHyun miután lepacsizik TaeHyunggal,akivel találkozik egy pillanatra a tekintetem. Boldognak látszik és magam is az vagyok,de még mennyire.
-El sem hiszem.-nevetek Riniere aki Kookot figyeli éppen tűnődve mosolygó kifejezéssel,nyilván a történteket gondolja végig.
Én már sok alkalommal próbáltam feldolgozni mindent ami ezek alatt a hetek,lassan hónapok alatt lejátszódott körülöttünk,de azt hiszem soha nem fogom tudni megemésztené az információt,miszerint valóra vált az,ami után a fiúk debütálása óta ábrándozunk. Már csak erre koncentrálok,erre az egy személyre;akinek rég elfelejtettem,hogy anno elvette a személyimet,hogy megtudja a nevemet,miután hazahozott a szobájába egy idegent,aki a szeme előtt sérült meg. Utólag visszagondolva ez őrültségnek tűnik,de nem bánom. Magam is bekattantam:őrülten beleszerettem TaeHyungba.

No More Dream 20.fejezet 1.rész

/Kook szemszög/
-Te meg hogy...?-szorítom magamhoz megkönnyebbülten Riniet,ám elsötétül a tekintetem mikor meglátom a szobából kilépő Sehunt.-Ne aggódj,elintézem.-súgom oda neki,ám megrázza a fejét.
-Nem bánt többé,segíteni akar Jun Woo ellen.-szipog,miközben mosolyogva szemeimbe néz,én pedig teljesen értetlenül és bizonytalanul,de biccentek egyet. Láthatóan az Exo tag is fellélegzik,ám ekkor Tae odalép hozzá s egyik kezével megragadja a grabancát és felemeli a talajról pár centire.
-Merre van JungGi?-kérdezi olyan hangon,amitől még engem is kiráz a hideg. Sehun nem tud válaszolni a szorításában,csak kétségbeesetten pislog a közelebbi ajtó irányába.
-Kösz a segítséget.-veti oda barátom majd lazán visszaejti a padlóra,és szó nélkül benyit a helységbe.

/Tae szemszög/
Belépve azonnal megpillantom BaekHyunt,és a mellette kuporgó Giyát is,akin,oldalról látva azonnal felfedezem a hosszú sebet. Egy pillanat alatt elborul az agyam és egy jól irányzott támadással lerúgom azt a szemetet az ágyról.
-Mit műveltél?!-sziszegem és földön fekvő teste irányába emelem az öklöm,ám a két apró tenyeret megérezve csalódottan megállítom a levegőben mielőtt célt érne.
-JungGi?-fürkészem könnyes szemeit értetlenül.
-Ne tedd.-kérleli,és hitetlenkedésem látva rövid magyarázatba fog.-Bántania kellett,a bátyja életével zsarolták.
-Én is tudom,de...-a vállaira téved tekintetem,mire elengedi öklöm és megigazítja magán felsőjét,hogy az érintett területből minél többet eltakarhasson,ám a vérével átázott anyag nem sokat segít a helyzetén.
-Ezt még az üzenet előtt...-harapja be ajkát majd leszegi fejét,és nem fejezi be a mondatot. Fáj hallani,mert ezek szerint az én hibám.
-Sajnálom,hogy elkéstem.-simítom puha bőrére tenyerem,ám a lentről érkező megsokasodott kiáltások jelzik,hogy nem a legmegfelelőbb pillanatban vagyunk az érzelgésre. Egy másodpercre el is felejtettem,hogy RapMonster szembe került Jun Wooval,és még ki tudja hány Exossal.
Halványan rámosolygok JungGira majd Baek elé lépek és óvatosan felsegítem.
-Remélem számíthatunk rád.-veregetem vállon kínosan.
-Feltéve ha nem lesz több gyomros.-vigyorog.-De oda kell figyelnünk. Mázli,mert Layen és Taon kívül nincs más itthon Jun Woo mellé pluszban,őket pedig lerendezem Sehunnal. Azaz...-sóhajt fel és az ajtó felé indul.-Nyert ügyetek van.

/RapMonster szemszög/
-Feladhatnád végre.-sziszegem a kezeim között rugdalózó szemüveges,középkorú férfinak,aki magából kikelve ordítozva szólítja menedzseltjeit. Ekkor érkezik a szobába J-Hope,Suga és Jimin is,utóbbi pedig rögtön ajánlkozik és izmos karjaival a gurulós,irodai székbe kényszeríti Jun Woo-t,hogy nyugodtan kikérdezhessem.
-HoSeok,nézd meg hogy állnak JungKookék.-szólok oda a mindig életvidám tagnak,aki sietős léptekkel távozik az emelet irányába.
-Nos,haver,magadnak teszel jót ha nem ellenkezel tovább.-fordulok vissza a féri felé,miközben fél fenékkel helyet foglalok az asztala sarkán.-Vesztettél,vége az idióta játékodnak.
-Soha nem veszítek.-nevet fel pimaszul,mire magam is elmosolyodom és beváltom az ígérgetett öklösöm.
-Valamikor el kell kezdeni.-kacsintok lazán felháborodott képébe.-Az a két lány miattad szenvedett és ment keresztül mindenen. De mi volt velük a célod?-fürkészem komolyan az arcát.
-Miért kéne elmondanom?-billenti el oldalra fejét,az idióta grimaszt abba nem hagyva.
-Gyakorolnia kéne mit kell taglalnia a rendőrségen.-tanácsolja Jimin tettetett aggódással,mire Suga is elvigyorodik,én viszont egy szúrós tekintettel elhallgattatom.
-Bűncselekményt követett el,remélem tisztában van vele. Örüljön a befolyásának,így egy óriási bírsággal kihúzhatja magát és nem kell börtönbe vonulnia. Persze,csak ha az elmeállapotát épnek nyilvánítják.-teszem hozzá kis gondolkodás után.-Visszatérve,Hobeom megtudta mit művelt a tagokkal,milyen görény módon zsarolta őket különböző tereken.-húzom össze résnyire a szememet. Legszívesebben behúznék neki pár jobbost míg megérkezik a hatóság,de muszáj türtőztetnem magamat.
-Jajj,az a kis nyápic seggfej,hogy oda ne rohanjak.-röhög fel megvetően Jun Woo.-Legyen elég annyi fiacskám,hogy engem nem érdekelnek sem azok a ribancok,sem a kis menedzseretek.
-Akkor miért tette?-folytatom a kihallgatást a lányokat sértő szót figyelmen kívül hagyva. Jimin belekönyökölt a lapockái közé amint kiejtette a száján,ez pedig,mondhatni elég megtorlás volt.
-Tavaly óta egyedül lakom itt. És tudjátok miért? Szerető feleségem volt,és egy 7 éves kisfiam. Ne gondoljatok rosszra,élnek és virulnak.-nevet fel eszelősen.-Az előző évi elszámolások alapján jobban teljesítettetek,mint az Exo. El sem tudjátok képzelni milyen elismert emberként örök másodikként megjelenni az újságok címlapján.-vicsorog idegesen és feceregni kezd,ám az izmos tag szorításában úgyis hiába próbálkozik.-Teljesen le voltam sújtva,és a nap 24 órájában csak az üzlettel foglalkoztam. Két hónappal később a feleségem elhagyott azzal a kijelentéssel,hogy beleőrültem a munkámba. A fiamat is elvitte.-csendben nézem,ahogy potyogni kezdenek a könnyei.-A kisfiamat nem láthatom több,mint egy éve,és mindez miattatok van!-fejezi be mondanivalóját kiabálva.
Elgondolkozva figyelem a zokogó férfit,közben az ajtóban felbukkan a lányok megviselt,Kook és Tae dühös,J-Hope gondolkodó,és az Exo tagok bűnbánó arca is;és sziréna hangja csapja meg a fülemet.
-Menjetek.-szólok oda a többieknek,akik lassan kiszállingóznak a házból,egyedül Jimin marad velem,hogy visszatartsa a menedzsert. A bejárati ajtó hangos csattanással újra nyílik,és a rendőrség közeledő léptei egyre hangosabbak.
-Tudja...-emelem tekintetemet utoljára Park Jun Woora.-Rossz irányból közelítette meg a dolgokat. A családjával kellett volna törődnie a bosszú forralása helyett,mert azzal soha nem megy semmire.-mosolyodom el keserűen.-Nem fogom megbocsájtani,hogy a szeretteinket bántotta,ráadásul amit csinált hülyeség volt és értelmetlen. Mit gondolt,eltiporhatja a csapatot azzal,ha számunkra fontos személyeket próbál meg elragadni?!-leszállok az asztalról,intek csapattársamnak is,majd zsebre vágott kézzel megállok előtte.-Látszik,hogy nem ismeri a BTS szellemiségét. A lényeg az összetartásban rejlik.-veregetem vállon,s a terepet átadva a hatóságoknak magára hagyom a letaglózott felnőttet.
Kilépve az ajtón megpillantom a kibővült társaságot,ahogy már sokkal felszabadultabban beszélgetnek,és nagyot sóhajtva feléjük indulok. Sok dolgunk lesz még mielőtt minden a helyére állna.

No More Dream 19.fejezet 3.rész

/Giya szemszög/
Keze nagyot csattan bőrömön és égető helyet hagy maga után. Lehunyom szememet és csendben könnyezek. A falhoz simulok hátammal és lehetséges következmények ezrei játszódnak le a fejemben. Az ágyról sem tudok lesurrani anélkül,hogy megakadályozzon. A kés már a kezében. Talán most csak azt fogja használni. Semmi baj. Ahhoz mondhatni már hozzászoktam. Csak mást ne tegyen meg mégegyszer...
BaekHyun a tenyerét bámulja amivel egy perce megütött,mintha maga sem hinné el amit tett. Most miért érzem azt,hogy bánja a tetteit? Nem,nem sajnálhatom meg azt,aki majdnem megölt néhány nappal ezelőtt. Megrázza a fejét,mint aki helytelen gondolatokat akar kiűzni az elméjéből,majd egy hirtelen mozdulattal erőszakosan a fal felé fordít, megragadja a csuklóimat és egy kézzel a falhoz szorítja mindkettőt,így térdelő helyzetben teljesen odaprésel. A biztonság kedvéért még rá is nehezedik súlyával lábaimra,ezzel teljesen tehetetlen állapotba hozva. A fegyvert a szájába veszi s szabad végtagjával-épp azzal,amellyel az imént pofont adott- elsimítja nyakamról és vállaimról hosszú hajamat,majd a kést újra kezébe veszi és élét bőrömhöz nyomja.
-Sajnálom...-hallom magam mögül hihetetlenül halk hangját,majd magyarázatképp érkezik a kín,ahogy mélyen végigszánt a két vállam közti területen pengéjével.
Néhány pillanattal később meg is érzem a vérveszteséget,de beharapom ajkamat hogy elfojtsam a feltörni készülő fájdalmas nyögésemet. Nem veszthetem el az eszméletemet,ki tudja mit csinálna az idő alatt. Homlokomat a falnak támasztom és lélekben felkészülök a következő sebre,mikor megcsörren a mobilja. Talán újabb utasítást kapott Park Jun Wootól? Pattanásig feszült idegekkel hallgatózom,mikor egyszer csak elernyed a körém fűzött szorítás és zokogás üti meg a fülemet. Nehézkesen megfordulok,majd a síró fiút kezdem fürkészni értetlen fejjel.
-M-mi történt?-kérdezem végül elgyengült hangon és félve vállára teszem egyik kezemet,részben azért,hogy megtámaszkodjak,mert a sokktól és a szúró érzéstől a hátamnál erősen szédülök.
Eddig kezébe temetett arcát most felemeli és szó nélkül felém nyújtja a világító képernyőt. A szívem nagyot dobban,amikor az ismeretlen címzettől érkező üzenetet végigolvasom.
"Mentsétek meg Őt és Rint is,ahogy mi tettük a bátyáddal."
/Rinie szemszög/
Nem mozdulok. A nyakam nem fáj annyira,hogy ne tudnám megtenni,csak az érzéseim tartanak vissza. Sehun nem rossz ember,sejthettem volna egész végig. Egy jó szándékú személy pedig nem sérülhet egy gonosz zsarnoksága miatt. Ha én elmegyek,pontosan ez fog történni vele.
-Menj már.-erősíti meg önmagát szomorkásan mosolyogva de lassan nemet intek fejemmel.-Semmi baj.-bizonygatja,mire halvány mosolyt küldök felé és visszaereszkedem az ágyra,melyről előzőleg már félig feltápászkodtam. Tudom,hogy nem bántana többet,és talán Jun Woo beéri azzal is,ha egyszerűen itt maradok,túszként. Remélem,JungGival minden rendben....-merengek el,és arra eszmélek,hogy Sehun kisimítja frufrumat homlokomból és megpuszil.
-A maknae megölne ha úgy hálálnám meg,ahogy igazán szeretném...-tekintete egy pillanatra ajkaimra siklik majd vissza-,de köszönöm.
Enyhén zavarodott állapotban bólintok egyet,és olyan érzésem támad,hogy valóban elvörösödtem Sehun gesztusától,aki még mindig itt ül egy lépés távolságra tőlem.
-Én...-folytatja,ám nem derül ki,mit akar mondani,mert ebben a pillanatban kulcs fordul a zárban és Byun BaekHyun nyit be,kicsivel mögötte pedig a zavaros tekintetű legjobb barátnőm.

/JungKook szemszög/
Mindannyian azért fohászkodunk,hogy Tae üzenete elérje célját,és ne fussunk ki az időből.
-A következő a hetes mellékút.-jelenti ki a volán mögött ülő leader,mire mindenki ismét az ablakok felé fordul.
Néhány percnyi csiga lassú kocsikázás,és idegőrlő kémlelés után az egymás mögött ülő Suga és J-Hope egyszerre hallatnak diadalittas kiáltást,mire azonnal arra a helyre pillantunk,ahova az utca túloldalán mutogatnak.
-V,Kook,ti velem jöttök,a többiek 5 perc múlva követnek minket. Jin,te itt maradsz és 10 perc múlva értesíted a rendőrséget. Jimin,mielőtt utánunk jöttök a házba üzenj Hobeomnak.-a kockahasáról elhíresült tag is engedelmesen bólint,rá nem jellemző komolysággal. Hiába,most mind érezzük,hogy a helyzet,amibe a lányokat kevertük,nem játék.
TaeHyung oldalán kiszállok a kisbuszból,végül NamJoon is csatlakozik és hangtalanul átlopakodunk az út túloldalára.A gyanúsnak vélt házban csak két látható ablakon szűrődik ki fény. Talán pont a lányok tartózkodnak mögöttük.
A két emeletes épületet átlagos családi házaknál látott kerítés veszi körbe,időnként megszakítva betonoszlopokkal. Az egyik ilyen mögé rejtőzünk,amely a legközelebb van a bejáratot képviselő kerti kapuhoz. Mindhármunk tekintete a postaládára téved. A tiszta felületen tisztán olvasható a birtok tulajdonosának neve: Mr.Park.
RapMonsterre emelem tekintetemet,aki bólint,majd a meglepő módon nyitva hagyott kaput magunk mögött hagyva átszeljük a kertet. Úgy tűnik senkinek nem tűnt fel az illegális behatolás,így a deja vu és az adrenalin keveredő érzésével gyors,de halk léptekkel körbevesszük a bejárati ajtót. Mivel én bizonyulok a leghalkabbnak,vállalkozón a kilincsre simítom tenyeremet,és egy alig hallható kattanás kíséretében benyitok a csendes házba. Néhány lépés után intek a srácoknak,hogy kövessenek.
A remény érzetével újratöltve indulunk fel a lépcsőn,de már csak ketten,a leader ugyanis biccentéssel jelzi,hogy lent marad. Nem mondjuk ki,de tudjuk,hogy magára akarja vállalni a feladat nehezét:a menedzserrel való találkozást. De úgysem másíthatjuk meg az ő akaratát.
A fokokon felérve már csak a két lány körül forognak a gondolataim. Mikor elérünk két egymás melletti ajtóhoz a szűk folyosón,csapja meg a fülünket a földszintről érkező zaj. Egy ismeretlen,eszelős férfihang követi a csattanást. Visszafordítjuk fejeinket és aggódva pislogunk az érkezésünk irányába,mikor is megérzem a körém fonódó karokat.
-Azt hittem már sosem jössz.-suttogja Rinie miközben arcát vállamba fúrja és zokogni kezd.

No More Dream 19.fejezet 2.rész

/BaekHyun szemszög/
-Szia.-emelem rá lassan tekintetemet és ellököm magamat a faltól,amit eddig támasztottam. A szemem alatt még látszik a kis heg,amit TaeHyung egyik ütése hagyott rajtam. Vele sincs másképp:karjain tisztán kivehetőek a sebek. Csak azokat én okoztam.
Ajkamat beharapva pillantok végig remegő testén. Nincs mit tenni,parancsba kaptam,meg kell tennem,muszáj.
Megállok előtte,innen még jobban érzékelem,hogy alig áll a lábain. Lassan felemelem az egyik kezemet és teste mellett elnyújtva kulcsra zárom az ajtót. Mintha JungGiban is kattanna egy zár. Az arca már reménytelenséget tükröz.
Megragadom csuklóját és az ágyra lököm,majd előhúzom a kést a zsebemből.
-Miért csinálod ezt?-emeli rám szomorú tekintetét,nekem meg még jobban összeszorul a szívem. Hogyan is érthetné meg az okot? Aki nem tapasztalja,nem érezheti át azt a helyzetet,amiben jelenleg minden Exo tag van. -Tae a barátod,nem?-bombáz a következő kérdésével,mire lehajtom a fejemet és szó nélkül megpofozom. Nem beszélhetek neki.

/Sehun szemszög/
Ugyanaz a forgatókönyv,mint akkor. Furcsa,de nem ellenkezik. Mint aki pontosan tudja,hogy úgy sincs menekvés,és elkerülhetetlen,hogy újra sérüljön.
Felé magasodok a hatalmas franciaágyon,kezeimmel megtámaszkodom a feje mellett,és hezitálok. Nem visz rá a lélek,hogy megint megtegyem. De ha nem...
-A francba is.-sziszegem és az éjjeliszekrényre tett borospoharat nagy erővel a falhoz vágom. MinRin összerándul,a vöröslő folyadék pedig lassan lecsordogál a fehér felületen. Csakúgy,mint az alattunk terülő hószínű ágyneműn. Ezt azonban az én vérem színezi meg,a forró folyadék,amely az egyik visszapattanó szilánk által vájt sebből szivárog.
-Sehun...-szólít meg halkan,mire elpattan bennem valami,és eszeveszett sebességgel szorítom a falhoz nyakánál tartva.
-Te nem értheted.-suttogom halkan.-Egyikőtök sem. Nem tudhatod milyen érzés átélni ezt.-látom,hogy szemei könnybe lábadnak,én pedig változatlanul nyakát markolom. Most biztosan ezer gondolat cikázik az agyában arról,hogy miért tesszük ezt,miért pont velük,és hogy mi lesz most. Az utóbbit kéne nekem is letisztázni magamban. Jun Woo-ra kéne hallgatnom,vagy-a következményeket tudva-helyesen kéne cselekednem...?

/Tae szemszög/
Az első érintett mellékutcában nem találtunk nyomot,vagy gyanús házat;így a következőbe hajtunk be a kisbusszal. Egyenlőre nem szállunk ki belőle,mert azzal esetlegesen azonnal lelepleznénk magunkat;így csak feszült figyelemmel nézünk ki a járműből,minden kis mozgásra felfigyelve.
Összerándulok,mikor megrezeg a zsebemben a mobilom,s egy gyors mozdulattal feloldom a képernyőzárat,hogy megnézhessem az érkező sms-t.
-Ki az?-pillant rám kérdőn Jimin mikor az arcomon meglátja a teljes döbbentséget.
"Feladó:Hobeom
Üzenet:  Tudomást szereztem róla mivel zsarolta őket Jun Woo.Azonnal értesítsd BaekHyunt,megvan a száma,ugye? Most már biztonságban van a testvére. A többiek ügyén is rajta vagyok. Siessetek,ha az a szemét értesül erről,nem kegyelmez majd a lányoknak..."
Várakozásra intem ChimChimet,és gyorsan írok az Exo tagnak. Ha nem leszünk elég gyorsak,innentől az én hibám lesz.

/Sehun szemszög/
-Tudni akarod?-a hangom már remeg az indulattól,MinRin szemében pedig látom a halálfélelmet. Pedig nem rá vagyok dühös. Nagyjából mindenkire,csak rá nem.-Engem azzal zsarol a saját menedzserem,hogy nyilvánosságra hoz rólam valamit. Egy régen eltussolt ügyet,ami rossz fényt vetne rám.-lehunyom szememet egy pillanatra,hogy visszatartsak egy könnyet és megnyugodjak kissé.-Megvertem az akkori barátnőmet.-jelentem ki immár közömbösebb hangon,de a kezem remegni kezd torka körül.-Azért...azért,mert megcsalt. Én...részeg voltam,teljesen elvesztettem a fejemet és nem is emlékszem rá...csak Jun Woonak  mertem elmondani.Most pedig ezzel fenyeget.-lassan elengedem vöröslő bőrét,mire nyakához kap és erősen köhögni kezd,ajkain vért látok megcsillanni. Lehajtom fejemet és felkelek az ágyról,majd lassan az ajtóhoz vánszorgok és kinyitom azt.-Menj.

No More Dream 19.fejezet 1.rész

/Giya szemszög/
Csend,idegörlő csend. Néha Rin,néha magam fordulunk az ajtó felé,mert mintha már hallanánk a nyitódását. Nem sokáig lehet tovább bírni ép ésszel azt ami velünk történt. A gyakorlatilag 2 átlagos gimnazistából néhány hét leforgása alatt mázlista,vagy áldozat vált. Én sem tudom melyik jelzőt használjam inkább. Megismertem azt az embert,akiről mindig is álmodoztam. Azt mondta,szeret. Talán most is keres. Ez is szürreális. Talán nemsokára felébredek az ágyban az éjszaka közepén,és kiderül:mindent csak képzeltem. Ha így lesz,biztosan azon fogok agyalni,álom volt e ez,vagy a rémes változata.
Csak történne már valami...

/Kook szemszög/
Könnyek szöknek a szemembe,amikor a legidősebb tag a találkozási helyet kezdi magyarázni a telefonban. Van esély,és én mindent meg fogok tenni,hogy visszahozzam Őt. Ha a mi találkozásunk filmbe illő,én mindenképp rossz főszereplő lennék Rinie oldalán. Életveszélybe sodortam csak azzal,hogy beleszerettem. Mos tmár csak egy kötelességem van:kihozni onnan...ezúttal véglegesen,és vigyázni rá a továbbiakban.
Hangtalanul suhanunk,a jelzőtábla közelébe érve pedig meg is pillantjuk az 5 tagot,akik már csak ránk várnak. Tae leparkol a leállósávban,majd kipattanunk a kocsiból és odasietünk a többiekhez.
-Mostantól kisebb területet kell átfésülnünk.-kezd bele magyarázatába nagy sóhajjal RapMonster. Bár szavak soha nem estek közöttünk erről,mindannyian őt tartjuk az irányítónak ilyen esetekben,a leadersége nem csak a színpadon,hanem a való életben is megnyilvánul,mindannyian tiszteljük és hallgatunk rá.-A szakasz a 2-es és 13-as mellékutcát foglalja magában.-felcsillanó szemekkel bólintunk.-Viszont innentől a kisbusszal megyünk. Nem tartom jó ötletnek a szétválást,mert ha megtaláljuk a lányokat,mindenkire egyszerre lesz szükség.-magyarázza nyugodt hangon.
A szabálytalanul otthagyott autókkal NamJoon utasítása szerint nem foglalkozunk,szerinte ez majd Hobeom dolga lesz elrendezni. Így hát késlekedés nélkül beülünk a közös járműbe,ahol most a hangulat teljes ellentéte az itt megszokottnak. Mikor stúdiókba,fellépésekre megyünk,az egész utat végignevetjük és persze hangosan szól a zene valamelyikőnk telójáról. Ma azonban a készülékek a zsebekben maradnak,mi pedig komoly arccal bámulunk ki az ablakokon. Park Jun Woonak számolnia kell azzal,hogy 7 feldühített idollal a kis bázisán nem fog egyben maradni az arca. Legalábbis,ha rajtunk múlik.

/Giya szemszög/
Félálmomból azonnal kipattannak szemeim mikor végre nyílik az ajtó,és Tao lép be rajta,a szomorú szemű Lay kíséretében.
-Gyere.-áll meg előttem az utóbbi,és kezét nyújtja,hogy felsegítsen,pont ugyanúgy,ahogy a másik tag a barátnőmmel teszi. Felnézek szemeibe,majd bizalmatlanul elfogadom a gesztust.
-Mit fogtok csinálni?-hallom,hogy Rinie hangja megremeg,én pedig választ várva Layre emelem a tekintetem.
-Csak gyertek.-nem kerüli el a figyelmemet,hogy elnéz a fejem mellett,hogy tudatosan kikerüli a tekintetemet,és ez összezavar.
Kivezetnek a kamraféleségből vissza egy folyosóra,ahonnan pár lépcsőfokot megteszünk felfelé,és két ajtó elé érkezünk. Ekkor kezdem sejteni. Először megint különválasztanak bennünket.
Nem tévedek,Tao az egyik ajtón löki be az unniemat,én pedig a másik mögé kerülök. Aggódom.
Még néhány pillanatig az előttem becsukódó bejáratot szuggerálom,majd lassan megfordulok a szoba belseje felé. Félek. Már tudom,ki tartózkodik a helységben rajtam kívül. Az a valaki,akit utoljára a folyosón fekve láttam eszméletlenül,és egészen eddig magamban fohászkodtam,hogy soha többet ne  találkozzunk.

No More Dream 18.fejezet

/Giya szemszög/
Tél volt. Épp csak elkezdődött a szünet,így az egész napomat az édes semmitevésnek szenteltem. Bekucorodtam a TV elé,és egy jó nagy adag tea mellett kapcsolgattam az unalmasabbnál unalmasabb adások között. Végül megakadt a szemem az egyik csatornán. Épp valami befolyásos ember házát mutatták. Stílusosnak találtam,így nem váltottam másik adóra.
Az adásban néhány perccel később fény derült a csinos kis otthon tulajdonosára is:a férfi,aki Jun Woo-ként mutatkozott be a nézőknek,hamiskás mosollyal rideg arcán körbevezette a kamerásokat a ház körül. Az előszobában engedélyezte,hogy 360fokos felvétel készüljön,majd hirtelen indulattal kitessékelte a stábot. Emlékszem,akkor meg is lepődtem a hirtelen hangulatváltozásán,és magamban unszimpatikus személyként könyveltem el Jun Woo-t.
Azt a férfit,akinek most a birtokában lévő ház egyik szobájában nyitogatom a szemeimet. Ironikus. Aki akkor,velem egy időben látta a műsort,nyilván vágyakozva felsóhajtott:"egyszer de eljutnék egy ilyen szép házba". Én itt vagyok...de valahogy nem élvezem.
-Rinie?-suttogok bele az üres kamraféleség félhomályába.
-Itt vagyok.-érkezik a halk válasz nem messze tőlem,mire kitisztul a látásom és sikeresen kitapintom barátnőm kezét.
-Meg se kötöztek.-realizálom ledöbbenve.
-De az ajtó zárva van. Egyébként volt rajtunk bilincs. Körülbelül...egy órája járt itt Sehun és mindkettőnkről leszedte.-magyarázza Rin.
-Mégis miért?-szalad fel a szemöldököm.
-Nem tudom.-csettint nyelvével idegesen.-Meg se szólalt míg itt volt.
-Talán be akarnak fogni valamilyen munkára,amihez nem lehet sérült a kezünk...-tippelek sóhajtva.
-Szerinted megtalálnak?-vág a szavamba,és nem kell magyaráznia,pontosan tudom kikre céloz.
-Remélem.-felelem halkan és elfordítom a hangja forrásától fejemet,hogy véletlenül se lássa a szememben megcsillanó könnyeket.

/NamJoon szemszög/
-Nem,Hoseokék sem találtak semmi használható nyomot.-fordulok vissza Jin felé a telefonomat a zsebembe süllyesztve.
-Millió meg egy fekete kombi személyautót vezetnek egy ekkora városban,ezzel az egy információval soha az életben nem találunk rájuk.-sóhajt  miközben derekát megtámasztja az autónk oldalán.
-Kell lennie valaminek ami elkerülte a figyelmünket. Órák óta az Areumon járőrözünk,de mégis mit jelent a 2-13...?-motyogok leginkább magamnak.
-Basszameg.-csúszik ki társam száján és homlokára csap.-A nagybátyámhoz minden évben ellátogatunk a családdal...általában tavasszal vagy nyár elején,és tavaly elköltözött,úgyhogy megadott egy másik címet ahova ezentúl mennünk kell.-magyarázza lelkesen én pedig értetlenül bámulok rá,teljes "He?"érzéssel.-De volt valami benne amit nem értettem.-előkapja a telefonját,pötyög egy darabig majd felém mutat egy üzenetet: 11,Areum- Meonchong 36,D.-Mint megtudtam,a tizenegy a mellékutcát jelenti.-vigyorodik el diadalittasan.
-Tehát...-ragyog fel bennem is a remény kis szikrája.
-JungGi valószínűleg egy jelzőtáblát olvasott le.-következtet tovább Jin.-A lányok...
-Feltehetőleg a 2-es és 13-as mellékutcák közötti területen vannak.-fejezem be a mondatot,mire büszkén bólint.-Király vagy,Pinkie.-bokszolom vállba,mire a szemeit forgatja de az ajka tovább mosolyog. Pontosan tudom,hogy utálja mikor így hívom.
Magam is majd kiugrom a bőrömből,s előre örülök a két idióta reakciójának,ha megtudják:van remény a szerelmeik megtalálására. Már viszket a tenyerem,ha arra gondolok,mekkorát be fogok húzni annak a rohadt menedzsernek.
Felpillantok a legközelebbi táblára,amely szerint jelenleg a 27-es mellékút környékén lehetünk.
-Jössz már?-kiabál ki Jin az anyósülésről,és már a füléhez emeli a telefont. Nyilván ő akarta értesíteni Kookékat,amit most nem is bánok. Csakis neki köszönhető a nyomra akadásunk.
Egy pillanat alatt belattanok a kormány mögé és beindítom a motort.
-Mondd nekik,hogy annál a jelzőtáblánál találkozunk,amit Giya láthatott.-szólok oda még Jinnek.-Aztán YoonGiékat is értesítsd.-kérem egy tapasztalt leader hangsúlyával,hiszen a dolgok összeszervezéséhez már nagyon hozzászoktam.
Csak épp azt nem gondoltam volna,hogy rapper létemre egy konkrét emberrablás részesévé válok majd.

No More Dream 17.fejezet

/Tae szemszög/
-Egyértelműen egy cím.-feleli NamJoon kicsit sem kevésbé idegesen,mint ahogy feltettem neki a kérdést.
-Ezt mi is felfogtuk,de mégis mi az Istent jelentsen ez?!-mordul fel Kook.-Ez Szöul egyik leghosszabb útja,legalább száz mellékutca nyílik innen,akkor mégis hogy a faszomba találjuk meg őket a rohadt rendőrök nélkül?!-szitkozódik megemelt hanggal a maknae,a többiek pedig meglepetten pislognak rá. Még sosem
láttuk ennyire haragosnak és kétségbeesettnek. Én azonban nem csodálkozom a viselkedésén. Pontosan ugyanannyira aggódunk a lányokért.
-Kook,mind segítünk nektek.-teszi kezét vállára J-Hope,mire a legfiatalabb tag hálásan biccent egyet. Olyan érzés kerít mindannyiunkat hatalmába,amit nem lehet szavakba önteni,egyszerűen ott vibrál a levegőben a cselekvésvágy. Bármi áron.

Csapatokra osztva vágunk neki ismét a fővárosnak. RapMonster és Jin,J-Hope és Suga,Kook és én,valamint Jimin -a legerősebb tagként egyedül. Hobeom teljesen sokkos állapotban volt,így rá a házat bízta a leader.
A történelem fájdalmasan gyorsan ismétli önmagát. Ismét itt ülök JungKookkal a fekete BMW-ben,és csak aggódom JungGi-ért. Ő az első,akiért valaha ilyesmit tapasztalok. Az egyetlen akibe valaha beleszerettem. Nem sérülhet többször miattam. Nem veszíthetem el. Azt sosem bocsátanám meg magamnak.

/Giya szemszög/
A motorzaj hirtelen megszakadására kapjuk fel fejünket Rinievel.
-Tarts ki.-suttogom halkan szemeibe nézve,ő pedig félszegen bólint. Még nincs minden veszve.
A két ál-rendőr cseppet sem kíméletesen kirángat és az egyszerű,emeletes családi ház felé kezd lökdösni minket.
-Várjunk csak.-ráncolom homlokomat halkan suttogva mikor belém hasít a felismerés.-Tudom!-kiáltok fel boldogan magamról elfeledkezve.
-Kussolj már!-morran fel az egyik férfi és a tarkómat érő ütéstől eszméletlenül zuhanok a betonra.

/Rinie szemszög/
Elborzadva figyelem ahogy az undorító pasas vállára kapva cipeli tovább legjobb barátnőmet.
-Rohadjanak meg.-sziszegem az engem lökdösőnek,miközben egyre jobban a torkomban zakatol a szívem.
-Hasonlókat nektek is.-vigyorog "kedvesen" a tag,én pedig egyre nagyobb késztetést érzek,hogy a következményekkel nem törődve állba rúgjam. De a lábaim sehogy sem mozdulnak,így nem tudom megtenni.
Belépünk az otthonos előtérbe,s körbepillantok az átlagos házban. Ha nem ilyen helyzetben lennénk itt,még tetszene is a berendezés. Meleg színek,cseresznyefa bútorok,kényelmes és tág hatású tér.

-Tudod,velem még nem fordult elő,hogy valaki ilyen neveletlenül visszautasítsa a vendégszeretetemet.-a hang hallatán elhűlve pillantok a gazdájára.Végünk van.-De ti,kislányok,meg fogjátok tanulni az illemet.-vigyorog az Exo menedzser gonoszan,s ez a kép él a fejemben akkor is,amikor az ütés ér,és a földre rogyok JungGi mellé.