/Giya szemszög/
Keze nagyot csattan bőrömön és égető helyet hagy maga után. Lehunyom szememet és csendben könnyezek. A falhoz simulok hátammal és lehetséges következmények ezrei játszódnak le a fejemben. Az ágyról sem tudok lesurrani anélkül,hogy megakadályozzon. A kés már a kezében. Talán most csak azt fogja használni. Semmi baj. Ahhoz mondhatni már hozzászoktam. Csak mást ne tegyen meg mégegyszer...
BaekHyun a tenyerét bámulja amivel egy perce megütött,mintha maga sem hinné el amit tett. Most miért érzem azt,hogy bánja a tetteit? Nem,nem sajnálhatom meg azt,aki majdnem megölt néhány nappal ezelőtt. Megrázza a fejét,mint aki helytelen gondolatokat akar kiűzni az elméjéből,majd egy hirtelen mozdulattal erőszakosan a fal felé fordít, megragadja a csuklóimat és egy kézzel a falhoz szorítja mindkettőt,így térdelő helyzetben teljesen odaprésel. A biztonság kedvéért még rá is nehezedik súlyával lábaimra,ezzel teljesen tehetetlen állapotba hozva. A fegyvert a szájába veszi s szabad végtagjával-épp azzal,amellyel az imént pofont adott- elsimítja nyakamról és vállaimról hosszú hajamat,majd a kést újra kezébe veszi és élét bőrömhöz nyomja.
-Sajnálom...-hallom magam mögül hihetetlenül halk hangját,majd magyarázatképp érkezik a kín,ahogy mélyen végigszánt a két vállam közti területen pengéjével.
Néhány pillanattal később meg is érzem a vérveszteséget,de beharapom ajkamat hogy elfojtsam a feltörni készülő fájdalmas nyögésemet. Nem veszthetem el az eszméletemet,ki tudja mit csinálna az idő alatt. Homlokomat a falnak támasztom és lélekben felkészülök a következő sebre,mikor megcsörren a mobilja. Talán újabb utasítást kapott Park Jun Wootól? Pattanásig feszült idegekkel hallgatózom,mikor egyszer csak elernyed a körém fűzött szorítás és zokogás üti meg a fülemet. Nehézkesen megfordulok,majd a síró fiút kezdem fürkészni értetlen fejjel.
-M-mi történt?-kérdezem végül elgyengült hangon és félve vállára teszem egyik kezemet,részben azért,hogy megtámaszkodjak,mert a sokktól és a szúró érzéstől a hátamnál erősen szédülök.
Eddig kezébe temetett arcát most felemeli és szó nélkül felém nyújtja a világító képernyőt. A szívem nagyot dobban,amikor az ismeretlen címzettől érkező üzenetet végigolvasom.
"Mentsétek meg Őt és Rint is,ahogy mi tettük a bátyáddal."
/Rinie szemszög/
Nem mozdulok. A nyakam nem fáj annyira,hogy ne tudnám megtenni,csak az érzéseim tartanak vissza. Sehun nem rossz ember,sejthettem volna egész végig. Egy jó szándékú személy pedig nem sérülhet egy gonosz zsarnoksága miatt. Ha én elmegyek,pontosan ez fog történni vele.
-Menj már.-erősíti meg önmagát szomorkásan mosolyogva de lassan nemet intek fejemmel.-Semmi baj.-bizonygatja,mire halvány mosolyt küldök felé és visszaereszkedem az ágyra,melyről előzőleg már félig feltápászkodtam. Tudom,hogy nem bántana többet,és talán Jun Woo beéri azzal is,ha egyszerűen itt maradok,túszként. Remélem,JungGival minden rendben....-merengek el,és arra eszmélek,hogy Sehun kisimítja frufrumat homlokomból és megpuszil.
-A maknae megölne ha úgy hálálnám meg,ahogy igazán szeretném...-tekintete egy pillanatra ajkaimra siklik majd vissza-,de köszönöm.
Enyhén zavarodott állapotban bólintok egyet,és olyan érzésem támad,hogy valóban elvörösödtem Sehun gesztusától,aki még mindig itt ül egy lépés távolságra tőlem.
-Én...-folytatja,ám nem derül ki,mit akar mondani,mert ebben a pillanatban kulcs fordul a zárban és Byun BaekHyun nyit be,kicsivel mögötte pedig a zavaros tekintetű legjobb barátnőm.
/JungKook szemszög/
Mindannyian azért fohászkodunk,hogy Tae üzenete elérje célját,és ne fussunk ki az időből.
-A következő a hetes mellékút.-jelenti ki a volán mögött ülő leader,mire mindenki ismét az ablakok felé fordul.
Néhány percnyi csiga lassú kocsikázás,és idegőrlő kémlelés után az egymás mögött ülő Suga és J-Hope egyszerre hallatnak diadalittas kiáltást,mire azonnal arra a helyre pillantunk,ahova az utca túloldalán mutogatnak.
-V,Kook,ti velem jöttök,a többiek 5 perc múlva követnek minket. Jin,te itt maradsz és 10 perc múlva értesíted a rendőrséget. Jimin,mielőtt utánunk jöttök a házba üzenj Hobeomnak.-a kockahasáról elhíresült tag is engedelmesen bólint,rá nem jellemző komolysággal. Hiába,most mind érezzük,hogy a helyzet,amibe a lányokat kevertük,nem játék.
TaeHyung oldalán kiszállok a kisbuszból,végül NamJoon is csatlakozik és hangtalanul átlopakodunk az út túloldalára.A gyanúsnak vélt házban csak két látható ablakon szűrődik ki fény. Talán pont a lányok tartózkodnak mögöttük.
A két emeletes épületet átlagos családi házaknál látott kerítés veszi körbe,időnként megszakítva betonoszlopokkal. Az egyik ilyen mögé rejtőzünk,amely a legközelebb van a bejáratot képviselő kerti kapuhoz. Mindhármunk tekintete a postaládára téved. A tiszta felületen tisztán olvasható a birtok tulajdonosának neve: Mr.Park.
RapMonsterre emelem tekintetemet,aki bólint,majd a meglepő módon nyitva hagyott kaput magunk mögött hagyva átszeljük a kertet. Úgy tűnik senkinek nem tűnt fel az illegális behatolás,így a deja vu és az adrenalin keveredő érzésével gyors,de halk léptekkel körbevesszük a bejárati ajtót. Mivel én bizonyulok a leghalkabbnak,vállalkozón a kilincsre simítom tenyeremet,és egy alig hallható kattanás kíséretében benyitok a csendes házba. Néhány lépés után intek a srácoknak,hogy kövessenek.
A remény érzetével újratöltve indulunk fel a lépcsőn,de már csak ketten,a leader ugyanis biccentéssel jelzi,hogy lent marad. Nem mondjuk ki,de tudjuk,hogy magára akarja vállalni a feladat nehezét:a menedzserrel való találkozást. De úgysem másíthatjuk meg az ő akaratát.
A fokokon felérve már csak a két lány körül forognak a gondolataim. Mikor elérünk két egymás melletti ajtóhoz a szűk folyosón,csapja meg a fülünket a földszintről érkező zaj. Egy ismeretlen,eszelős férfihang követi a csattanást. Visszafordítjuk fejeinket és aggódva pislogunk az érkezésünk irányába,mikor is megérzem a körém fonódó karokat.
-Azt hittem már sosem jössz.-suttogja Rinie miközben arcát vállamba fúrja és zokogni kezd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése