/Tae szemszög/
-Egyértelműen egy cím.-feleli NamJoon kicsit sem kevésbé idegesen,mint ahogy feltettem neki a kérdést.
-Ezt mi is felfogtuk,de mégis mi az Istent jelentsen ez?!-mordul fel Kook.-Ez Szöul egyik leghosszabb útja,legalább száz mellékutca nyílik innen,akkor mégis hogy a faszomba találjuk meg őket a rohadt rendőrök nélkül?!-szitkozódik megemelt hanggal a maknae,a többiek pedig meglepetten pislognak rá. Még sosem
láttuk ennyire haragosnak és kétségbeesettnek. Én azonban nem csodálkozom a viselkedésén. Pontosan ugyanannyira aggódunk a lányokért.
-Kook,mind segítünk nektek.-teszi kezét vállára J-Hope,mire a legfiatalabb tag hálásan biccent egyet. Olyan érzés kerít mindannyiunkat hatalmába,amit nem lehet szavakba önteni,egyszerűen ott vibrál a levegőben a cselekvésvágy. Bármi áron.
Csapatokra osztva vágunk neki ismét a fővárosnak. RapMonster és Jin,J-Hope és Suga,Kook és én,valamint Jimin -a legerősebb tagként egyedül. Hobeom teljesen sokkos állapotban volt,így rá a házat bízta a leader.
A történelem fájdalmasan gyorsan ismétli önmagát. Ismét itt ülök JungKookkal a fekete BMW-ben,és csak aggódom JungGi-ért. Ő az első,akiért valaha ilyesmit tapasztalok. Az egyetlen akibe valaha beleszerettem. Nem sérülhet többször miattam. Nem veszíthetem el. Azt sosem bocsátanám meg magamnak.
/Giya szemszög/
A motorzaj hirtelen megszakadására kapjuk fel fejünket Rinievel.
-Tarts ki.-suttogom halkan szemeibe nézve,ő pedig félszegen bólint. Még nincs minden veszve.
A két ál-rendőr cseppet sem kíméletesen kirángat és az egyszerű,emeletes családi ház felé kezd lökdösni minket.
-Várjunk csak.-ráncolom homlokomat halkan suttogva mikor belém hasít a felismerés.-Tudom!-kiáltok fel boldogan magamról elfeledkezve.
-Kussolj már!-morran fel az egyik férfi és a tarkómat érő ütéstől eszméletlenül zuhanok a betonra.
/Rinie szemszög/
Elborzadva figyelem ahogy az undorító pasas vállára kapva cipeli tovább legjobb barátnőmet.
-Rohadjanak meg.-sziszegem az engem lökdösőnek,miközben egyre jobban a torkomban zakatol a szívem.
-Hasonlókat nektek is.-vigyorog "kedvesen" a tag,én pedig egyre nagyobb késztetést érzek,hogy a következményekkel nem törődve állba rúgjam. De a lábaim sehogy sem mozdulnak,így nem tudom megtenni.
Belépünk az otthonos előtérbe,s körbepillantok az átlagos házban. Ha nem ilyen helyzetben lennénk itt,még tetszene is a berendezés. Meleg színek,cseresznyefa bútorok,kényelmes és tág hatású tér.
-Tudod,velem még nem fordult elő,hogy valaki ilyen neveletlenül visszautasítsa a vendégszeretetemet.-a hang hallatán elhűlve pillantok a gazdájára.Végünk van.-De ti,kislányok,meg fogjátok tanulni az illemet.-vigyorog az Exo menedzser gonoszan,s ez a kép él a fejemben akkor is,amikor az ütés ér,és a földre rogyok JungGi mellé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése