Töredékek.
/Tae szemszög/Csendben ülök az ágya mellett. Annyiszor elképzeltem,mit mondanék neki ha kinyitná a szemeit,ha újra rám emelné azt az átható,szeretettel teli tekintetet. Talán torkomra forrna a szó.Talán a nevén szólítanám. Vagy egyszerűen csak elmondanám,hogy mennyire szeretem és hogy aggódtam.
Rin tegnap éjjel tért magához. Sírva fakadt és Kookot szólongatta mindenáron,ezért a nővérek végül engedélyezték neki,hogy átjöjjön a lányok kórtermébe éjszakára és őrizhesse az álmát. Még nem tudni,tolószékbe kerül e.A gerincsérülései miatt nem nagyon tud mozogni,eddig csak egyszer sikerült felülnie az ápolók biztatására,de a kíntól azonnal könny szökött a szemébe.
Bármilyen keserű szájízzel is mondom ezt,szerencséje volt. Rosszabbul is járhatott volna,ha nincs JungKook. Neki hála élte túl az egészet...Az utolsó pillanatban magához szorította és saját testével védte ahol tudta,egyik karjával a fejét oltalmazva. Azzal,amelyiket most gipszben lógat maga előtt. Ha nem teszi,ki tudja mi történt volna Rinnel,pedig a nyílt törésével nem volt szép látvány,én szemtanúja voltam. Akkor persze már ébren voltam,mikor megtörtént a baj. Jellemző. Ha nem a saját lustaságommal vagyok elfoglalva azon a rohadt hazaúton,akkor gondolkodás nélkül megvédtem volna JungGit. Mire RapMon kiáltása magamhoz térített már tehetetlenül figyeltem,ahogy a teste kisodródik az ablakon,majd nem sokkal később mind utánazuhantunk. Nem így kellett volna történnie. Nekem kéne most az intenzíven öntudatlanul,kómában feküdni miközben a szakorvosok és a gépek az életemért küzdenek.
Telefonom csörgése zökkent ki gondolataimból,s meglepődve tapasztalom,hogy a képernyőre pillantva könnyek homályosítják el a látásom. Gyorsan letörlöm az arcom,majd fogadom YoonGi hívását. Giya érdekében kell most erősnek maradnom.
-Szia.-hallom barátom hangját,amint óvatosan elsőnek szólal meg.
-Szia...Semmi változás.-közlöm szomorúan,ugyanis kétóránként felhív valamelyikőjük. Mind aggódunk. JK és NamJoon kötelezően bent maradnak még egy hétig,én el nem mozdulok innen;a többiek viszont már hazamehettek,így onnan kérnek folyamatos értesítéseket a lányok hogylétét illetően.-Bárcsak mást mondhatnék végre...-sóhajtok fel gondterhelten.
-Jobban lesz,erős az akarata.-vigasztal,mire keserűen elmosolyodok és végigpillantok az előttem fekvő testen,amit csak a hőmérséklete különböztet meg egy halottétól. A mellkasa szinte észrevehetetlen mértékben emelkedik majd süllyed vissza,a szívverése idegtépően gyenge.
Tehát ezt gondolják róla mások.Én nem látok mást,csak egy törékeny angyalt,akinek sosem szabadott volna ebbe a helyzetbe kerülnie...
-Figyelj,szívesen vigyáz rá bármelyikőnk. De főleg a magam nevében beszélek. Jiminnel elmegyünk,én felváltalak és ő pedig hazahoz.-folytatja YoonGi,de azonnal ellenkezni kezdek
-Az én kötelességem itt maradni,ha egyszer az én hibámból került ide!-pattanok fel és inkább elfordulok,nehogy megzavarjam az ő,vagy az alvó Rinie nyugalmát.
-TaeHyung,három napja nem aludtál...
/JungGi szemszög/
Egy ingerült hang jut el először az agyamig. Milyen furcsa,valahogy ismerősen cseng. Egyáltalán hol lehetek?Lassan felnyitom a szemhéjam. Neoncsövek természetellenes,taszító fénye,az egyre hangosabban beszélő hang,és tömény,téveszthetetlen gyógyszerillat tódul a tudatomba. Mi történt? Nehézkesen balra fordítom a fejemet,ahol megpillantom legjobb barátnőm egyenletesen szuszogó alakját. Miért vagyunk itt mindketten? Tekintetem kis idő múlva inkább elfordítom a hang forrása felé.
-Rohadtul nincs szükségem pihenésre,érted Suga?! Akkor aludtam,amikor meg kellett volna védenem Giyát!!-szinte már kiabál,én pedig még jobban összezavarodom. Fogalmam sincs kivel beszélhet a telefonban,de a Suga szóra összerándul a gyomrom,mintha felismerés élt volna. De semmi. Értetlen féltudás. Vajon mitől kellett volna megvédenie? Ez a vörös hajú,magas idegen úgy beszél,mintha ismerne,sőt,fontos lennék neki. Nem értem. Egyáltalán,honnan tudja a nevemet,ráadásul a becézett változatát?!
Kis ideig hallgat,nyilván a vonal másik feléről érkező választ,majd közli,hogy "rendben,mindenképp";és elemeli fülétől a mobilt. Megfordul,és hátralép egyet,mikor találkozik a tekintetünk. A fejembe éles fájdalom hasít így odakapok,ő pedig egy pillanat habozás után leül az ágy mellé állított székre,és fejét a kezemre hajtja. Azonnal megérzem bőrömön forró könnyeit.
-Sajnálom...-suttogja elcsukló hangon,mire ijedten kapom el kezemet,ő pedig letaglózva emeli újra rám könnyáztatta tekintetét.
-Ki vagy te?-kérdezem remegő,gyenge hangon,ami alig nyomja el a szívverést jelző gép felgyorsuló csipogását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése