Fél-emlék.
-Részleges emlékezetkiesés.-emelkedik fel az ágy mellé húzott székről a szemüveges férfi,aki magát doktornak hívatja és sajnálkozva néz le rám.-Nem emlékszel a múltad egy részére.
Csak meredten bámulok az ölembe. Lehetetlen.
-Hogy érti ezt?-emelem fel lassan a tekintetem.
-A tudatod egy része sérült. Az amnézia egy fajtáját szenveded el.-húzza el száját,majd a kijárat felé indul. Feladom a kérdezősködést,és arcomat a kezeimbe temetem,próbálom feldolgozni a hallottakat.
A vörös hajú azonban utána lép,és karjánál határozottan elkapva visszatartja a szakembert.
-Mennyire nem emlékszik?-hangja aggódó. Összezavar.
-Kishölgy.-szólít meg a doki újra,miközben lesöpri válláról a fiú kezét.-Azt mondta,Gil JungGi a neve.
-Igen.-bólintok félszegen.
-Kit ismer fel ebből a szobából?-tekint körbe kérdőn.
-MinRint.-pillantok barátnőm ágya irányába,mellette ül még egy srác,de ismeretlen számomra.
-És ezt a kölyköt?-bök fejével a mellette ácsorgóra. Az pedig ajkát beharapva figyel átható szemeivel. Komolyan,mintha úgy olvasna bennem,akár egy nyitva hagyott könyvben. Ő úgy látszik sokat tud rólam,ellenben én...
-Sajnálom.-rázom meg fejemet lassan,de nem merem elszakítani tekintetem a fiúétól,amely most szomorúan csillog.
-Én is.-komorodik el a doktor.-Egy hétig még bent tarthatjuk,ha addig nem jelentkezik semmilyen egyéb tünet a sebén kívüli fájdalmon,akkor haza kell térnie a két csonttörésessel egyetemben.-néz a Rinie ágya mellett kuporgóra. De vajon ki lehet a másik,akiről beszél?-Egyedül él?-fordul vissza felém,mire zavartan a hajamba túrok.
-Nem. Velünk,mindkét lány.-az ellenkezés hevessége megint meglep. Hogy mi velük...egy házban lakunk?
-Van esélye. Ne adja fel.-néz a vöröske szemébe komolyan a férfi,és hátba veregeti.-Találja meg a határvonalat ami után elvesztette az emlékeit,és meséljen neki. De ne túl sokat egyszerre,mert most instabil lehet idegileg...És ami a legfontosabb. Legyen türelemmel. Ha egy hónap után nem tapasztal változást,keressenek fel. Tudok egy terapeutát.-átnyújtja saját névjegykártyáját majd elhagyja a kórtermet.
Nem sok nyugalmunk marad,ugyanis a távozását követő néhány percen belül megérkezik egy másik köpenyt öltött alak,két asszisztens kíséretében.
MinRinért érkeztek,és a kétségbeesett őrzőjét hátrahagyva kitolják gurulós ágyán egy kivizsgálóba.
-Maga menjen vissza a megfigyelőbe,este értesítjük ha végeztünk mindennel.-szól az eddig nem látott doki. A fiatal szemmel láthatóan elkenődve bólogat és elindul kifele.
-Sziasztok.-köszön visszanézve egy pillanatra.
-Csáó,Kook.-int a mellettem ülő srác is,mire hirtelen megint szédülni kezdek. Ismét egy ismerősen csengő név. Fejemhez kapok egyik kezemmel,mikor megérzem az arcbőrömhöz súrlódó anyagot. Meglepetten pislogok kötéssel tarkított csuklómra. Tehát ezt emlegette sebként az a másik pasas.
-Fáj?-a hangra összerezzenek. Olyan gyorsan történik minden,hogy fel sem tűnt,kettesben maradtunk.
-Nem igazán.-felelek lassan,közömbösen nézegetve a fehér,gézszerű anyagot.
-A szélvédő vágott meg,amikor...-felpillantok rá.Alsó ajkát beharapva fürkészi arcomat.-Az én hibám volt.-esdeklő tekintetében könnyek csillannak,egy csepp le is gördül hibátlan bőrén.
-Ne sírj,Tae.-simítok arcára,mire elkerekedik szeme és enyhén elnyílnak ajkai.-M-mi az?-kérdezem zavartan,enyhén megremegő hangom.
-Te...a nevemet használtad.-feleli halkan,s már az örömtől könnyezve simít őt érintő kezemre.
-A tudatod egy része sérült. Az amnézia egy fajtáját szenveded el.-húzza el száját,majd a kijárat felé indul. Feladom a kérdezősködést,és arcomat a kezeimbe temetem,próbálom feldolgozni a hallottakat.
A vörös hajú azonban utána lép,és karjánál határozottan elkapva visszatartja a szakembert.
-Mennyire nem emlékszik?-hangja aggódó. Összezavar.
-Kishölgy.-szólít meg a doki újra,miközben lesöpri válláról a fiú kezét.-Azt mondta,Gil JungGi a neve.
-Igen.-bólintok félszegen.
-Kit ismer fel ebből a szobából?-tekint körbe kérdőn.
-MinRint.-pillantok barátnőm ágya irányába,mellette ül még egy srác,de ismeretlen számomra.
-És ezt a kölyköt?-bök fejével a mellette ácsorgóra. Az pedig ajkát beharapva figyel átható szemeivel. Komolyan,mintha úgy olvasna bennem,akár egy nyitva hagyott könyvben. Ő úgy látszik sokat tud rólam,ellenben én...
-Sajnálom.-rázom meg fejemet lassan,de nem merem elszakítani tekintetem a fiúétól,amely most szomorúan csillog.
-Én is.-komorodik el a doktor.-Egy hétig még bent tarthatjuk,ha addig nem jelentkezik semmilyen egyéb tünet a sebén kívüli fájdalmon,akkor haza kell térnie a két csonttörésessel egyetemben.-néz a Rinie ágya mellett kuporgóra. De vajon ki lehet a másik,akiről beszél?-Egyedül él?-fordul vissza felém,mire zavartan a hajamba túrok.
-Nem. Velünk,mindkét lány.-az ellenkezés hevessége megint meglep. Hogy mi velük...egy házban lakunk?
-Van esélye. Ne adja fel.-néz a vöröske szemébe komolyan a férfi,és hátba veregeti.-Találja meg a határvonalat ami után elvesztette az emlékeit,és meséljen neki. De ne túl sokat egyszerre,mert most instabil lehet idegileg...És ami a legfontosabb. Legyen türelemmel. Ha egy hónap után nem tapasztal változást,keressenek fel. Tudok egy terapeutát.-átnyújtja saját névjegykártyáját majd elhagyja a kórtermet.
Nem sok nyugalmunk marad,ugyanis a távozását követő néhány percen belül megérkezik egy másik köpenyt öltött alak,két asszisztens kíséretében.
MinRinért érkeztek,és a kétségbeesett őrzőjét hátrahagyva kitolják gurulós ágyán egy kivizsgálóba.
-Maga menjen vissza a megfigyelőbe,este értesítjük ha végeztünk mindennel.-szól az eddig nem látott doki. A fiatal szemmel láthatóan elkenődve bólogat és elindul kifele.
-Sziasztok.-köszön visszanézve egy pillanatra.
-Csáó,Kook.-int a mellettem ülő srác is,mire hirtelen megint szédülni kezdek. Ismét egy ismerősen csengő név. Fejemhez kapok egyik kezemmel,mikor megérzem az arcbőrömhöz súrlódó anyagot. Meglepetten pislogok kötéssel tarkított csuklómra. Tehát ezt emlegette sebként az a másik pasas.
-Fáj?-a hangra összerezzenek. Olyan gyorsan történik minden,hogy fel sem tűnt,kettesben maradtunk.
-Nem igazán.-felelek lassan,közömbösen nézegetve a fehér,gézszerű anyagot.
-A szélvédő vágott meg,amikor...-felpillantok rá.Alsó ajkát beharapva fürkészi arcomat.-Az én hibám volt.-esdeklő tekintetében könnyek csillannak,egy csepp le is gördül hibátlan bőrén.
-Ne sírj,Tae.-simítok arcára,mire elkerekedik szeme és enyhén elnyílnak ajkai.-M-mi az?-kérdezem zavartan,enyhén megremegő hangom.
-Te...a nevemet használtad.-feleli halkan,s már az örömtől könnyezve simít őt érintő kezemre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése