No More Dream 2.fejezet

Épp kérdésre nyitnám a számat, mikor újabb lövés dördül...és ezúttal célba is talál.
Kikerekedett szemmel érzékelem, ahogy a kis fémgolyó áthatol a bőrömön. V-re emelem a tekintetemet, aki artikulálatlanul ordít valamit, aztán minden elsötétül.

Kinyitom a szememet, és felkönyökölve nézek körbe a szobában. Hol vagyok? Ez nem az én lakásom, de a kórházak sem ilyenek...Végigpillantok a testemen. A jobb felkarom be van kötözve. Ezek szerint itt talált el...
Meglepődve veszem észre, hogy V egy széken ül mellettem, s fejét az ágy szélére hajtva alszik. Vajon mit keres itt? Lassan felállok, és a falhoz hátrálok. Hirtelen felemeli a fejét és rám néz.
- Szia. – mondja ásítva. – Örülök, hogy magadhoz tértél, Giya.–mondja kedvesen mosolyogva.
- H-honnan tudod a nevemet?– a meglepetéstől dadogni kezdek, és meredten bámulom az arcát... Az éj fekete szemét, a vörös haját, a határozott arcvonásait... Miért áll velem szóba?
- Az igazolványodra van írva.-mutogatja felém a kis kártyát.-Szóval, jobban érzed magadat?- továbbra is mosolyog, én pedig hirtelen megszédülök. A fejemhez kapok, és érzem, hogy a térdeim felmondják a szolgálatot. Felkészülök rá, hogy a padlóra rogyom, mikor két kéz ragadja meg a derekamat. Tae Hyung kezei.
- Minden oké? –kérdezi aggódó hangon, továbbra is erősen tartva. Fülig pirulva bólintok, a szívem a torkomban zakatol. Most pont olyan, mintha hátulról megölelne.
A szoba ajtaja kinyílik, és Min Yoon Gi lép be rajta.
- Hoppá. Na, akkor most nem zavarok-kacsint rám kajánul.
- Ez nem az, amin...- tiltakoznék,de V mosolygását látva torkomra forr a szó.
- Hát akkor majd később visszajövök-vigyorog Suga és kuncogva kihátrál az ajtón. Percekig állunk még szótlanul, aztán Ő töri meg a csendet:
- Hé, egész testedben remegsz. Pihenned kéne még, nem?
- Ööö...igazad lehet. - válaszolom még jobban elvörösödve. Nem tudom neki bevallani, hogy az érintésétől gyengültem el. Kibontakozom az „öleléséből”, majd visszabújok az ágyba.
Eldöntöm, hogy felteszek neki néhány kérdést azok közül, amelyek a legjobban foglalkoztatnak.
- Tae Hyung...- kezdem.
- Igen?- emeli rám éj fekete tekintetét és az arcomat kezdi vizslatni.
- Szóval, mi ez az egész? –bököm ki. – Mármint... teljesen össze vagyok zavarodva.
- Nagyon úgy tűnik, valaki szabotálni akarta a koncertünket. Sikerült is neki...- nevet keserűen. – A srácok nagy része az elkövetőt keresik.
- Értem... Rinie  is itt van? Várj, egyáltalán hol vagyunk?- ráncolom a szemöldökömet, mire halványan elmosolyodik.
- Igen,itt van; és jelen pillanatban az én ágyamban fekszel. – kacsint rám nevetve. A fejem ismét a rákvörös árnyalatot ölti magára. TaeTae- zavaromat látva- még jobban elvigyorodik, és felpóckolja a fejem alatti párnát. - De megengedem, hogy használd. –teszi hozzá. Elmosolyodom, de egy bizonyos kérdés egyre jobban böki a szememet.
- Figyelj...miért pont minket mentettetek meg?- nézek komolyan a szemébe.
- Nem tudom. Valami azt súgta, hogy ez a helyes. - mondja és megsimítja az arcomat. Érintésének helyén kellemes bizsergés fut át a bőrömön.
- Értem... azt hiszem. – felelem bizonytalanul. –És Ő jobban van már?- kérdezem aztán félve.
- Te két napig voltál eszméletlen; ez alatt Ő ugyan magához tért, de nem sokat javult az állapota. JungKook éjjel-nappal mellette van és cseréli a lábán a kötést meg ilyenek. Igazán lelkiismeretesen ápolja. Rendesen belezúghatott.- nevet fel ismét.

Vajon Ő is így törődött velem? Minden bizonnyal. Már magától a gondolattól, hogy nem mozdult mellőlem, lángolni kezd az arcom. „Rendesen belezúghatott”? Mint Ő bel...
Ugyan, ezt biztosan nem célzásnak szánta. Csak beképzelem a szavai mögé, amit hallani szeretnék a szájából.

Igazán elkomorodhattam, mert töprengve néz rám.
- Minden oké?- kérdezi, továbbra is állva a tekintetemet.
- I-igen persze...- dadogom zavartan, elkergetve fejemből a zavaró gondolatokat. – Köszönöm. Mindent. – suttogom halkan, a takaró szélével babrálva.
- Csak akkor lenne mit megköszönnöd, ha most nem lennél az ágyban egy rohadt gépfegyver miatt. - sziszegi ingerülten és ökölbe szorítja a kezeit.

Tényleg ennyire bántja, hogy megsebesültem? Ilyen mérges azért, mert egy idegennel ez történt? Azt hittem, Ő a mindig mosolygó és bohóckodó V, aki sohasem dühös vagy szomorú. Sejthettem volna, hogy ez csak a kamerák előtt van így. Valójában van egy komolyabb oldala is.