No More Dream 1. fejezet

- El sem hiszem, hogy tényleg találkozhatunk velük. Jajj, olyan izgatott vagyok!- hadarja Rinie. Szinte látom magam előtt, ahogy a vonal másik végénél vigyorog.
- Én is, hidd el –nevetek. - Na de akkor indulok is, mert a végén még elkésünk.
-  Okés, a kávézó előtt talizunk. Sziaaa!- köszön el, én pedig sóhajtva veszem el a fülemtől a telefonomat.
Ma végre láthatom Őt, és a többieket is. Lelki szemeim előtt persze rögtön lejátszódik a jelenet, ahogy meglát a közönség soraiban, rám kacsint és felhív a színpadra. Aztán utána félrehív, a szemembe néz és...
Gúnyosan mosolyogva veszem a táskám a vállamra. Na persze. Nagyobb az esélye annak, hogy a sivatagban összefutok egy jegesmedvével, minthogy V belém szeret.
Kiskorom óta vonz a koreai kultúra (valószínűleg dél-koreai szüleimnek hála, akik születésem előtt nem sokkal költöztek ki Európába), így egyből lecsaptam a lehetőségre, hogy ebben az országban tanulhassak tovább a gimiben. Itt ismertem meg Rinie-t, akivel rögtön jó barátnők lettünk. Persze ez azt is jelenti, hogy távol élek a családomtól; de a 21. századi technológiának hála tartjuk a kapcsolatot.
Három hónappal ezelőtt derült ki, hogy a BTS turnéja érinti a közelünkben lévő stadiont. Ők a kedvenc fiúbandám, úgyhogy természetesen beszereztem egy jegyet a koncertre; csakúgy, mint az én kis barátnőm.

A kávézó előtt találkozunk, majd tovább indulunk a stadionhoz.
- Mondd, hogy nem csak én állok az ájulás szélén. - nevet, miközben a legközelebbi bejárat felé vesszük az irányt. - Szerintem ezzel minden rajongó így van ezekben a percekben. Igaz, Giya?
-...tessék,mi? Ja, igen, persze...- nem igazán figyelek a beszélgetésre;hisz gondolataim órák óta már csak Ő körülötte forognak.
- Na, ez kész. Teljesen el vagy varázsolva-kacag,láthatóan jól szórakozik rajtam.
 A jegyeket beváltani majdnem egy órába telik, de ez sem szegi kedvünket. A turné helyszíne már félig megtelt emberekkel, így mi is lassan az állóhelyek felé vesszük az irányt.

A koncert fél órán belül kezdetét veszi, mi pedig teljes extázisban várjuk, hogy színpadra lépjenek. A szívem kihagy egy ütemet, ahogy megpillantom az arcát. Tényleg látom. Élőben.
V mögött sorra jelennek meg a többiek, a közönség pedig őrült sikoltozásba kezd. Legtöbben torokszakadt ordítják a biasuk nevét, hátha meghallja az illető. Mi szinte sokkos állapotban vagyunk, és köpni-nyelni nem tudunk.
A fiúk mosolyogva integetnek, és mindannyian köszönnek nekünk; végül Suga int a kezével,s felcsendül a No More Dream. A hangulat a tetőfokára hág, mikor a fiúk elkezdenek táncolni; mi pedig velük énekeljük az összes számot.

Aztán megtörténik az, amire senki sem számított. Épp a Let Me Know-nál tartunk, amikor az első lövés eldördül. Mindenki megdermed, és halálra rémülten pislogunk egymásra. Talán valami különleges hangeffekt volt? De ahogy a fiúk szintén rémült arckifejezését észrevesszük, kitör a pánik. A közönség egymást lökdösve-taposva rohan a vészkijáratok felé, s nagy részüknek sikerül is kijutni, mikor megjelennek a fekete ruhás alakok, késekkel és pisztolyokkal a kezükben.
- Rinie!- kiáltom a nevét, de a nagy káosz következtében teljesen szem elől vesztettem. Egy hirtelen ötlettől vezérelve én is a kijáratok egyike felé indulok, nem törődve azzal, hogy éppen kinek lépek a lábára. Pár méter után azonban valaki a bordáim közé könyököl, amitől a földre rogyok. Itt fognak agyon taposni.
Két kéz ragadja meg a vállaimat és talpra állít.
- Jól vagy?- Ez a hang... A felismeréstől megdermedek, s térdeim ismét elgyengülnek.
Lassan felemelem a fejemet és belenézek a nagy, fekete, csillogó szempárba.
- A fejemet is beverhettem, hogy azt hiszem, hogy tényleg te állsz előttem. - motyogom halkan, miközben fájó oldalamat masszírozom.
V elmosolyodik, és megsimítja a vállamat. Mi a fene folyik itt?
Hallom, ahogy Rinie felsikít, s zakatoló szívvel rohanok a hang irányába, Ő pedig készségesen követ.
Időközben a nézők kilencven százaléka elhagyta a stadiont, a fekete ruhások meg őrült lövöldözésbe kezdtek. Szlalomozva futok át a bent ragadtak egy csoportján.
Végül megpillantom.
Csukott szemmel hever a padlón, a nadrágját a bal lábánál átáztatta a vér. Jung Kook ott térdel mellette, majd karjába véve próbálja ébresztgetni.
- Mi történt? –kérdezem, miközben forró könnycseppek gördülnek le az arcomon.
- Az egyikük megszúrta a késével. - feleli a legfiatalabb tag, s szemeiben őszinte aggódást vélek felfedezni.
- És...
- Megnéztem a pulzusát; életben van, csak eszméletét vesztette. –vág a szavamba a srác.
Óvatosan a földre teszi, s zakójának egyik ujját letépve szorítókötést készít a barátnőm lábára.
Én meg, mint aki egy furcsa álomból riad fel, pillantok körbe. Ez most komoly? Valaki szabotálta a BTS koncertjét? Ráadásul ők pont minket mentenek meg? Mégis, mi ez az egész?